Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:53
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. július 27., szerda: Közélet

Belföldi hírek

Kormányfői ukáz a dettai botrányban
Az ügy azonnali, részletes kivizsgálására utasította Traian Igaş belügyminisztert Emil Boc a hét végi dettai véres konfliktus nyomán.
A kormányfő ugyanakkor az egész rendőri apparátus szintjén vizsgálatot rendelt el azt követően, hogy egyértelművé vált: a helyszínen tartózkodó rendőrök nem végezték megfelelőképpen a feladatukat. A gyanúsítottak között a település polgármesterének két fia, Petru és Călin Roman is szerepel, utóbbit még keresi a rendőrség, amely közlése szerint a dettai szórakozóhelyen a két testvér néhány barátjával karddal és más szúróeszközzel támadt rá egy asztaltársaságra, akik közül három személyt súlyo­san megsebesítettek. A kórházba szállított áldozatok egyike azt mondta, a Roman fivérek védelmi pénzt követeltek tőlük, a tettlegességre pedig azt követően került sor, hogy ezt megtagadták.

SZDP-sek célkeresztben
Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) értesítést küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek Victor Ponta SZDP-elnök és Dan Şova szociáldemokrata szenátor ügyével kapcsolatban. Az értesítés a Rovinari és Turceni komplexumokkal kötött szerződésekre vonatkozik – közölték a hírtelevíziók. Dan Şova június 24-én azt állította: volt cége, a Şova és társai több tízmillió eurós hasznot hozott a Rovinari és Turceni vállalatoknak, de ő nem vesz részt az említett jogi szolgáltatásokban. Şova elmondta: 2009 közepéig maga is a Şova és társai vállalat tagja volt. Az említett cég 2007 márciusában kötött jogtanácsosi szolgáltatási szerződést a rovinari-i, 2007 júliusában pedig a turceni-i komplexummal. Mint mondta, a szerződés keretében ő maga csak két alkalommal dolgozott: egyszer részt vett egy találkozón az Állami Aktívákat Értékesítő Ügynökségnél, egyszer pedig, amikor lebonyolítottak egy tranzakciót Turceni és a Bányavállalatok Bezá-rásával és Konzerválásával Megbízott Társaság között. Június 22-én Victor Ponta SZDP-elnök meghívót kapott az ANAF-tól, amelyben a hatóság kérte őt, hogy június 24-én jelenjék meg a hivatal székhelyén a 2007-es és 2008-as vagyonnyilatkozatokkal és a bevételi, kifizetési nyilvántartásokkal. Ponta könyvelőjét küldte az ANAF-hoz, a politikus szerint a hatóság válasza az volt, hogy nem észleltek szabálytalanságokat. Dan Şova szenátor tegnap tisztán politikai jellegűnek titulálta, hogy az ANAF az ő volt cége Turceni-ben és Rovinari-ban lebonyolított szerződéseivel kapcsolatban értesítette a korrupcióellenes ügyészséget.

Az SZDU várja az RMDSZ-t
Alina Gorghiu NLP-s képviselő tegnap úgy nyilatkozott, a Szociáldemokrata Uniónak (SZDU) szüksége van az RMDSZ-re, és reméli, hogy a szövetség "még 2012 előtt megteszi a lépést az ellenzék felé", mert ők mindig tudták, mikor kell balra, illetve jobbra fordulni. "Lecsengett a regionalizálás, az RMDSZ-nek akkor lehetősége lett volna elhagyni a kormányt, de nem tette meg, de még remélem, hogy az RMDSZ 2012 előtt megteszi a lépést az ellenzék felé" – mondta a liberális képviselő. Az SZDU-nak szükséges van az RMDSZ-re, s ezzel összefüggésben hangoztatta, hogy "a parlamenti matematika rendkívül cinikus".

Matematikai olvasmányok
Ősztől újra bevezetik a kötelező olvasást a gimnáziumi oktatásban, mert a felmérések szerint minden második 15 éves fiatal tud ugyan olvasni, de nem érti a szöveget, s nemcsak románból, hanem matematikából, történelemből vagy földrajzból sem. "Ez funkcionális írástudatlanság" – jelentette ki Oana Badea oktatási minisztériumi államtitkár. Ilyen összefüggésben tartja kötelezőnek újra bevezetni az olvasást az I–VIII. osztályban. Az elemi oktatásban az olvasás külön tanóra lesz, a többiek számára pedig egy óra olvasás lesz nemcsak román nyelvből, hanem matematikából, fizikából vagy más tantárgyakból is. Az oktatási minisztérium vezetősége a hét végén Suceaván első ízben ismertette az Oktatás 2020 elnevezésű terv célkitűzésein alapuló dokumentumot. "Elmondtuk, hogy lényegében, amikor az eredmények javulásáról beszélünk olvasás, matematika és a tudományok terén, a felmérés a 15 éves korosztályt érinti, vagyis a kötelező oktatást általában. Hogy e célkitűzés terén 2020-ban teljesítményt tudjunk felmutatni, a rendszerben kell eredményt elérnünk már mától és valamennyi tanulótól, attól a gyermektől kezdve, aki most indul óvodába, s tovább az elemiig, a gimnáziumig" – fejtette ki Oana Badea. Az államtitkár szerint minden tanfelügyelőség saját tervét viszi véghez az említett mutatók alapján, és valamennyi iskola e mutatók függvényében módosítja intézményfejlesztési terveit.
Hozzászólások
2011. július 27., szerda 01:48
leopold
1036 hozzászólás
"Az SZDU várja az RMDSZ-t" lehet nem kell varni ra mert ezzel a politikaval amit folytat az UDMR, lehet nem lesz 2012-ben kepviselet.

2011. július 27., szerda 08:08
lacafaca74
2661 hozzászólás
Remélem hogy így lesz leopold. A kispadon a helyük.

2011. július 27., szerda 09:29
dinibacsi
4945 hozzászólás
Kispadon?de elegánsak vagyunk reggeliben'egyelöre a vádlottak padja lesz egy darabig az a kispad,és ez a pad jo hosszu!

2011. július 27., szerda 11:11
Ferencz
2983 hozzászólás
"....mert ők mindig tudták, mikor kell balra, illetve jobbra fordulni." Nocsak,no! Ezt nem mi mondtuk, de igaz!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bogdán László:
Tőrrel, szamurájkarddal, avagy a bánsági maffia
A nyári kánikulában múlt csütörtökön rendkívül furcsa, nyugtalanító híreket röppentettek fel a mindenre figyelő hírtelevíziók. Egy békés, nyugodt, csendes bánsági kisvárosban, Dettán bizonyos személyek tőrökkel, szamurájkardokkal támadtak áldozataikra, súlyosan megsebesítve őket. Ráadásul fényes nappal a megdöbbent, pánikba eső járókelők és két rendőr szeme láttára, akik nem avatkoztak közbe...

- :
Hírsaláta
ŐSSZEL KIENGEDIK AZ ELÉGEDETLENSÉG GŐ­ZÉT. A Demokrata Liberális Párt 20 százalék alatt áll a közvélemény-kutatásokban, emiatt máris a jövő évi választási kampányon dolgoznak. Leállították a megszorító intézkedéseket, ígérik, ősztől a nyugdíjasok külön üzletekben olcsóbban vásárolhatnak alapélelmiszereket, s a jelek szerint ismét alkalmazhatnak az önkormányzatok, kormányhivatalok. Szeptember­ben kormányátalakítás is lesz, remélik, ez bizonyos mértékig kiengedi az elégedetlenség gőzét. (Puterea)

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS