Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. július 30., szombat: Közélet Fotográfiák Miklósvárról![]() Sebestyén Béla fotója Kevés közösség teszi azt, amit a miklósváriak: a település ünnepi, kulturális eseménykínálatába a szervezők különleges fotókiállítást rendeztek, melyen székelyföldi fotográfusok Miklósvár életét, hétköznapjait mutatják be. A Kálnoky-kastélyban kiállított fotókat egy áprilisi fotóművészeti alkotótáborban készítette hét fotográfus – Antal Levente, Balázs Ödön, Hlavathy Károly, Kelemen Lajos, Kovács László Attila, Sebestyén Béla és Vinczefi László –, Miklósvár ezáltal nem csak e közel hatvan képből álló mostani tárlattal, hanem egy ezernél több fotográfiát tartalmazó gyűjteménnyel is gazdagodott. Itt egy olyan hagyaték, amelynek nem csak tulajdonosai, hanem felelős megőrzői is vagyunk – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Hlavathy Károly. E hagyaték fotográfiák általi megőrzésében pedig ki más lehetne leginkább érdekelt, mint maga a helyi közösség, önkormányzat, egyház. Tény, hogy hasonló falvak, s az ott élők arcát fürkésző fotózásoknak van előzményük és hagyományuk is Háromszéken, más településeknek is jó lelkiismerettel ajánlható a miklósvári példa. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 930Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
