Vihar után — vihar előtt

A 20. kongresszus utolsó óráiban Hruscsov (főleg politikai helyzetének erősítéséért) nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyben nyíltan szólt Sztálin túlkapásairól, a tömeges kivégzésekről, a Gulagról és az éhezés többmilliós áldozatáról. E jelentés hatására Magyarországon és Lengyelországban ún. ,,olvadás" következett be, azaz néhány dologról nyíltan mertek beszélni a napi pártpolitikától távol álló polgárok is — állapította meg az újságíró. Néhány hónappal a moszkvai történések után itthon is, a sajtó közvetítésével (!) az erdélyi magyarság körében is olyan kényesnek számító témákban indult párbeszéd, mint a magyar nyelvű oktatás, a kolozsvári magyar színház és opera helyzete. Az írók részéről is elhangzanak olyan jegyzőkönyvbe vett kijelentések — sőt, felszólítások —, hogy a párt ne mondja meg, miről kell írniuk, lássák be az alkotói szabadság fontosságát. Ehhez az időszakhoz köthető, hogy Kolozsváron a mezőgazdasági egyetemen újraindult a magyar nyelvű képzés, vagy Orbán Balázs sírjának felújítása is. Benkő véleménye szerint ezek a határ mindkét oldalán megtörtént esetek hatalmas szerepet játszottak abban, hogy az emberek októberben az utcára mertek menni, s őszintén hittek abban, hogy győzhetnek.

Az ’56-os események kutatásáért a Szabadság Hőse elnevezésű, tavaly nyert kitüntetését és oklevelét Benkő az 1970-ben mártírhalált vállaló Moyses Mártonnak a múzeumban kiállított zakójára tűzte. Tettét azzal magyarázta: ő semmit sem tett a forradalomért, mégis kitüntetést kapott, viszont az, aki kész volt akár az életét is áldozni, soha semmit, még késői elismerésben sem részesült. Ezt a tévedést, bántó bánásmódot kívánta tettével korrigálni.