Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 2., kedd: Máról holnapra Óvatos duhajokSok újat nem hozott a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének tegnap véget ért romániai látogatása: igaz, ezúttal semmilyen megszorítást nem jelentettek be a hatalom képviselői, mint tették azt eddig több alkalommal, de jó hírekkel sem halmoztak el, ráadásul a kötelezően derűlátó nyilatkozatok mögött minduntalan felsejlenek az újabb nehézségeket előrevetítő aggodalmak. Büszkén hangoztatja ugyan Emil Boc miniszterelnök, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország gazdasága ma már nem oly sebezhető, mint korábban, a nemzetközi pénzintézettel kötött megállapodás valamennyi célkitűzését teljesítették, a két és fél éves recesszió után beindult a gazdasági növekedés, sikerült oly mértékben lefaragni a kiadásokat, hogy az államkassza nincs veszélyben – csakhogy mindez aligha tükröződik a lakosság keresetében, az életszínvonalban. Márpedig, amint azt maga Jeffrey Franks, az IMF-küldöttség vezetője mondta, a gazdasági növekedésnek csak akkor van értelme, ha azt a polgárok zsebükön is érzik. És ettől, bizony, messze állunk még, annál is inkább, mert a koalíció szekerét mostanság négyen négy irányba húznák, a kocsis pedig, úgy tűnik, képtelen úrrá lenni a lovakon. A saját arcélét kereső, dezertőrökből összeállt Románia Haladásáért Szövetség például a Năstase-kormány idején kipróbált és kudarcba fulladt, nyugdíjasok kosarával ámítja az időseket, a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetője pedig tegnap béremelést harangozott be a közalkalmazottak számára, hogy aztán a nagyobbik koalíciós alakulat pontosítson: csak jövő januártól lehet szó ilyesmiről. A demokrata-liberálisok alig győzik követni az államfő utasításait, az RMDSZ pedig hallgat, holott nemrég még fogadkoztak, csak addig maradnak kormányon, amíg biztosítékot látnak célkitűzéseik megvalósulására. A zűrzavaros helyzetre ráérezve talán nem véletlenül jegyezte meg a valutaalap képviselője: dönteni kellene végre a teendők sorrendjéről, nem lehet egyszerre növelni a beruházásokra szánt összeget, a béreket és ezzel egy időben csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot. Ehhez alapos mérlegelésre, szakértelemre, a koalíció tagjainak egyetértésére lenne szükség. Úgy tűnik azonban, egyelőre egyik feltétel sem adott. Így marad hát az óvatos duhajkodás, a makrogazdasági mutatókkal, statisztikai adatokkal való dicsekvés és a mind távolabbi, mindinkább bizonytalan ígérethalmaz. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1207Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 2., kedd 05:58
Zucu 667 hozzászólás Nincs mit csodálkozni, mert Romániában élünk, ahol minden lehetséges/de sajnos az egy jón kivül mindig csak igérnek de szóbetartás az már nem az ők tulajdonságuk/sajnos de nagyon sajnos ,hogy ezt a hazudosás levát mi a kiss emberek isszuk meg.
2011. augusztus 2., kedd 06:00
Zucu 667 hozzászólás Ami pedig az rmdsz-esek viselkedését illeti, hát csak annyit, hogy ŐK SEM JOBBAK A DEÁKNÉ VÁSZNÁNÁL.....
2011. augusztus 2., kedd 08:53
markossarolta 52 hozzászólás Megszoritas nincsen , csak eppen a gaz arat koteleztek hogy emeljek meg, a nyugdijasoknak ez csak szem kiszuras amit igernek, de az RMDSZ hallgat mint mindig, mert ok koszonik szepen jol vannak hallas erdek kepviselet a magyarsagnak csak igy tovabb, majd meglassuk, hogy meddig.....
2011. augusztus 2., kedd 10:36
eberendre 1632 hozzászólás A römödöszö nem valami szűkebb érdekképviselet?
Például romániai magyar demagóg szátyárok...most éppen hallgatagságukban gubóznak. Mert eddig bábok voltak... 2011. augusztus 2., kedd 10:52
Ferencz 2983 hozzászólás Hát igen, számunkra már az a legjobb hír, ha nincsen nagyon rossz! Választási kampányfogást próbálnak ebből kicsikarni, mert nincsen egyéb, amiből lehetne!
2011. augusztus 2., kedd 11:08
dinibacsi 4945 hozzászólás Sürgösen be kell szerezni 2o millio csörgösipkát,mert ha az elöérzetem,és eddigi tapasztalatom nem csal,a jol idözitett kampány fizetés emelés,nyugdijjavitás stb.szépen meghozza a gyümölcsét,és hön szeretett kormányunk megnyeri a vállasztásokat!
2011. augusztus 2., kedd 15:14
Mirke 2733 hozzászólás Endre barátom ! Szerinted eljön a rmdsz "pillangókorszak" ? Hiszen eddig is "virágról"-"virágra" szálldostak az "illatos " ,regáti kispárizs SAJNA-partján. Egyesek még új párt is találtak maguknak a nagy "összenövésben" .Bele is fáradtak.Úgyhogy agglegény lett a vezér . 2011. augusztus 2., kedd 15:15
nonsens1 560 hozzászólás Hát akkor dinibácsi megérdemeljük sorsunkat,úgy a románság mint a magyarság.De én nem hiszem,hogy olyan buták lennénk.
2011. augusztus 2., kedd 15:26
dinibacsi 4945 hozzászólás Volt rá precedens!
2011. augusztus 2., kedd 22:35
istenostora 6 hozzászólás Rengeteg marha lakja romniát,minden lehet!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||