Derékon felül ilyen, derékon alul olyan? (Határhelyzetek)

Lapunk hasábjain Kádár Gyula világos okfejtéssel vázolta és markánsan meg is fogalmazta, hogy a székelyek és a magyarok népszámlálási különválasztása milyen csapdahelyzetekhez vezet. A népszámlálási osztódásra a mostaninál alkalmasabb, magyarság- és székelységellenesebb taktikai fogást, amelynek stratégiai célja nemzeti létünk megsemmisítése, el sem lehet képzelni! Hisz a különválasztással, látszólag, a székely nemzettudatot, a székely büszkeséget erősítik, ez a széttagolás, egyesek értelmezése szerint Székelyföld autonómiájának esélyeit növeli: ennyien vagyunk, ilyenek vagyunk, sokan vagyunk.
Sokan, de nem elegen.
A gyakorlatban ennek a fordítottja az igaz. Megosztásunk drasztikus statisztikai létszámcsökkenéssel jár: ennyi magyar, annyi székely s amanynyi cigány stb. él az országban. Ezek aránya a románságéhoz viszonyítva – akik magukat államalkotó népnek, bennünket másodrendű állampolgároknak tekintenek, s az országot egységes román nemzetállamnak állítják be, amelyben a hivatalos nyelv a román –, szóval jelenléti arányunk ebben a helyzetben tovább jelentéktelenedik. A hamis viszonyrendszeren belül a kisebb számarány alacsonyabb súlycsoportba sorolással jár. És mondja meg nekem valaki, hogy mi, székely magyarok hogyan tudjuk megosztani magunkat székelyre és magyarra? Mik lehetnek a különválasztás kritériumai?
Egyik szombathelyi rokonunk gyereke gimnazista korában mondta, hogy ő deréktól lefelé magyar, derékon felül székely. (Édesanyja háromszéki, anyai ágon Sylvester-lány. Apja dunántúli, Kapiller névre hallgat. A Sylvesterek egyik híres bibliafordító elődje, Erdősi Sylvester János Nagybánya mellett, Szinérváralján született, a dunántúli Sárváron alapított nyomdát, Bécsben a görög és héber nyelv tanára volt. Neve is latinosított, klasszicizált név. Nemesi levelünk Alsócsernátonhoz köt. De eleink szétszóródtak a Kárpát-medencében, sőt, a nagyvilágban is. Melyik felünk magyar, és melyik székely?)
Még fogasabb kérdés, hogy van-e önálló és elismert székely nyelv? Mert magyar nyelv, az van. Európában az uniós csatlakozás után hivatalos nyelv. Csak a magyar nyelvű hely- és tájnév- tábláink jöttment, betelepedett primi­tív leverői és átfestői nem tudnak el­viselni semmit, ami arra utal, hogy "százszor elsirattak, és mégis itt vagyunk..." A felvetett gondolatot tovább tagolva – van-e székely nyelv? –, ha anyanyelvünk hivatalos államnyelvvé nyilvánítását követeljük, amelyet előbb-utóbb uniós tagállamként a román államnak el kell ismernie, akkor a nyelvünket vágjuk majd kétfelé, s az a nyelvfelület, ahol a keserűség érzékelésére alkalmas ízlelőbimbók elhelyezkednek, székely lesz-e vagy magyar? És az édességet ízlelő "nyelvterület" milyen lesz? (A népszámlálási cél bizonyos értelmezése szerint ez a nyelvfelület legyen román.) Komolyra fordítva a szót: ne komplikáljuk túl a világot és benne a létünket.
Magyarok vagyunk.
Nyelvünk, kultúránk, szokásaink, eredetünk, történelmünk, minden a magyarságunkhoz köt. Hogy ezen belül szemünk állása, nyelvünk íze, kiejtésünk zamatossága, jó és rossz tulajdonságaink özöne árnyalataiban más, ez lényegtelen, ebből a szempontból teljesen mellékes. Az bizonyos, hogy a magyar etnikumon belül, amely történelmileg tagolt, más népekkel ellentétben – lévén Szent István király óta befogadó állam – vannak és élnek mai szálláshelyeinken velünk együtt kunok, jászok, palócok, csángók, akik ismét tovább tagozódnak eredet szerint, és így tovább. Ez csupán árnyalja és színezi szokásaival, népviseletével, hagyományaival a magyarság közösségi énjét, de nem teszi mássá. Ezen belül, természetesen a székelység a maga sajátos története, ha úgy tetszik, történelmi küldetése révén markánsabban megnyilvánuló mássága érvényes.
Szokásaink, rész-másságunk kinyilvánításával és hűséges őrzésével, amelyet székely kapuink napos és csillagos, életfás mintázatába és tudatunkba vésünk, a kürtőskalács cukorzománcába égetünk, asszonyaink, lányaink szoknyaráncába varratunk.
Egyszóval: ne játsszunk a tűzzel! Magyarok vagyunk. Egy nyelven énekeljük Kölcsey Himnuszát, most már a székely himnuszt is, és az Ó, én édes Jóistenem kezdetű himnikus népdalt is.
Értjük egymást?
"Mert aki ért és megértet, egy népet megéltet" – tudjuk és mondjuk Kányádi Sándorral.