Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 4., csütörtök: Máról holnapra Közösségi tudatosság a világfalubanA Székely Vágta szívet melengető közösségi élménye után alig néhány nappal újabb esemény okán kerülhet a figyelem középpontjába a közösségért, azaz az önmagunkért való cselekvés fontossága. Az első háromszéki vásárlói Közösségi Kártya mai bemutatása olyan folyamat kezdetét jelentheti, amelynek során fokozatosan kristályosodhat ki bennünk a felismerés: mindennapi életünk kisebb-nagyobb momentumainak tudatos irányítása közvetlen hasznunkat eredményezi. Olyan időket élünk, amikor többségünk egyre vékonyabb pénztárcával indul vásárba. Ennek megfelelően döntéseink egyik legfontosabb irányítója a vételár, s ezen bizony csak nagy erőfeszítésekkel tudunk túllépni. Egészen más típusú tartalékokat vagyunk kénytelenek mozgósítani, hogy a tudatosan élő és cselekvő lény mögé szorítsuk a bennünk szűkölő kisembert. A közösséghez való tartozás tudatos megélése nem pusztán elhatározás kérdése, de annak elengedhetetlen feltétele. Ezért miközben gyors fejszámolást végzünk a különböző boltok árkínálata közötti különbség megállapítására, tekintsünk szét. A körülöttünk rajzó köpenyes emberek csupa ismerőseink, akiket már az utcán, civilben is felismerünk. Ők azok, akiknek munkahelyét, önbecsülését a mi vásárlásaink, szolgáltatásaik igénybevétele is fenntartja. És ők azok, akik – az egyre ritkuló kivételeket leszámítva – kedvességükkel, mosolyukkal a mi hangulatunkat is karbantartják. Közösségi tudatosságunk izmosodását nagyban elősegítheti, ha közvetlen vásárlói gondoskodásunk eredményeit mindennapjaink egyre élhetőbbé válásában is viszontláthatjuk. Ha apró lejeink hasznát civil szervezetek nevelő tevékenységében, gyermekeink fejlődésének növekvő támogatásában érzékeljük. Ezért jogos az átláthatóság, a nyomon követhetőség iránti igény is. A hajdani székely rendtartó közösségek visszaállítása ma már nem több szép álomnál. Erkölcsi érzékünket, emberi tartásunkat sok minden tette próbára az elmúlt évszázadban, a globalizált világ tudatos értékhígító tevékenysége megtette a hatását. A közösség törvényeket állító, azokat számon kérő ereje, tagjainak összefogása azonban feltámasztható. De legalábbis kötelességünk megpróbálni – például azzal, hogy minél többen vesszük majd igénybe a Közösségi Kártyát. Mert a jókedvű adakozót nem csak az Úr áldja meg, de az a világ is hálás lesz neki, amelyet ily módon építhetünk fel. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1764Olvasóink értékelése: 3.46Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 4., csütörtök 13:59
malmos 1228 hozzászólás Miről tetszik beszélni ?Rendtartó székely falu?Ökörhugyos kanyargós utcákkal?Kiásatlan sáncok kaszálatlan porta előtti telkek!Miről beszélsz Sámuel ?A te tükröd nagyon torzítja a valóságot!Van bennünk hiba dögivel nem kellene narciszizmusba szenvedni hanem a dolgainkat el kellene végezni!Mindenki tudja,hogy mit kell csinálni csak éppen mástól várja!A primártól.a szomszédtól ,cseucseszkutól,a jó Istentől...stb!A nyugatabbra élő emberek,nem attól botránkoznak meg,hogy kicsi a házunk hanem attól,hogy koszos a környezetünk!Bizony rohadtul jó hatással vannak a csobán testvéreink és sajnos nemcsak a buletin szót stb...és egyebeket ,hanem a trehányságot is átvettük tőlük!A kommunizmus tette fel a pontot az i-re ,amikor a sok falusi emberből viselkedni nem tudó városi senkiket csinált!Multumim din inima partidului!
2011. augusztus 4., csütörtök 16:38
Ferencz 2983 hozzászólás "A hajdani székely rendtartó közösségek visszaállítása...." malmos, igazad van, leszámítva azt, hogy a szerző a RENDTARTÓ KÖZÖSSÉG, nem falu, a közösség - falu és város - RENDTARTÓ képességének a visszaállítását látja szép álomnak. Én NEM, hanem a civil (-izált) társadalom elmaradhatatlan velejárójának, sőt létszükségletnek,a TERÜLETI AUTONÓMIA keretében, amikor településeink arculatát MI alakítjuk majd ki, közösségi rendtartással. Pontosan fogalmaztál:a mi dolgainkat nekünk kell elvégeznünk!!! A munkánk eredménye minket kell, hogy gazdagítson!
2011. augusztus 4., csütörtök 18:58
eberendre 1632 hozzászólás A portád külleme, eleje, háta és melléke a gazdáról szól. Visszaállítható, ahol...
a lényeg pedig egy legyintéssel ér fel, mert túl fárasztó valami olyan után epekedni, amit újra tisztelet adással magunk elé kellene emelnünk. 2011. augusztus 4., csütörtök 20:45
alapfa 72 hozzászólás Szegeny ferenc ...
2011. augusztus 4., csütörtök 21:35
tamika 343 hozzászólás Malmos, ha megnézném a malom elejét, hátulját, környékét, lehet, találnék még kaszálni valót.
Ilyen keményen általánosítani, hát....nem volt szép. 2011. augusztus 4., csütörtök 22:31
tibisten 600 hozzászólás Pedig nekem is Malmos dörgedelme, Ferencz kiegészítése és eberendre eszmefuttatása az irányadó!!! Volna mit takarítani mindannyiunknak a saját portánk előtt! Kezdem is a saját magaméval, némi festéssel és ablakkeret csiszolással...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||