Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 5., péntek: Közélet Elköltöztetnék az iskolát (Bölön)![]() A bölöni magyar nyelvű oktatás elleni támadásnak tartja ifj. Kozma Albert lelkész, hogy Sikó Imre polgármester az unitárius egyházzal kötött szerződést nem kívánja fenntartani. Az egyház az elmúlt években két, az iskola által használt ingatlanját kapta vissza, a község vezetése az egyikre hosszú ideig nem fizetett bért, a másikra pedig még szerződést sem kötött. Az osztályok összevonása oda vezet, hogy a diákok a jobb tanulási körülmények és testi biztonságérzet miatt a szomszédos nagyajtai tanintézményt fogják választani – jósolja a tiszteletes. Sikó Imre szerint szó sincs a lelkész által említett támadásról: szerény anyagi helyzetük miatt fontolgatják egyre komolyabban az elemisták elköltöztetését. Számításai szerint még egy esztendei bér sem kell ahhoz, hogy az árvíz által megrongált polgármesteri hivatalt rendbe szedjék, s az oktatáshoz megfelelő körülményeket teremtsenek. Az egyházközség 2008-ban kapta vissza az 1876-ban emelt unitárius nevelőintézet épületét; néhány hónapra rá, 2009-ben írták alá a bérszerződést az önkormányzattal. Az utoljára 1978-ban javított ingatlan felújításának még abban az esztendőben nekikezdtek: mellékhelyiséget és kézmosót alakítottak ki, hogy a működéshez szükséges közegészségügyi engedélyt megkaphassák. Idén a folyton átázó falakra fordították a legnagyobb figyelmet, majd kicserélték a villanyhálózatot és az ajtókat, az omlással fenyegető kerítést támfalakkal erősítették, rendezték a kertet és az udvarteret. "A szerződéskötés után a polgármesteri hivatal több mint egy évig nem fizette a bért. Adósságukat idén részben rendezték, de ennek sem tudunk maradéktalanul örvendeni, mert a héthavi elmaradásuk miatt a mostani kilencvenezer lejes beruházás harmadát más forrásból kellett fedeznünk. Most pedig azzal kell szembesülnünk, hogy a polgármester az új épületbe akarja bezsúfolni a gyermekeket, erről a modernizált épületről pedig lemondana" – nyilatkozta ifj. Kozma Albert. Mint mondta, meggyőződése, az ilyen kérdésekben a község vezetője egyedül nem dönthet, hanem a tanácsot vagy éppen a közösséget is be kell vonnia, hiszen nagy horderejű, közös ügyről van szó. "Mi az iskola épületébe azért fektettünk nem kevés pénzt, hogy gyermekeinknek jó feltételeket biztosítsunk a tanuláshoz, ettől pedig önkényesen nem szabad megfosztani őket" – szögezte le. A lelkész álláspontjával egyetért Akácsos Zsolt önkormányzati képviselő. Mint mondotta, elfogadhatatlannak tartja, hogy az önkormányzat csak késve fizeti ki a bért, elvégre a költségvetésben elkülönítették a megfelelő összeget, és azt sem támogatja, hogy összezsúfolják a gyermekeket. "Az utolsó tanácsülésen felvetettem, az elmaradás bár egy részét fizessük ki, mert a felújításhoz még legalább tízezer lej kellene, mire Sikó Imre mindössze annyit válaszolt, fizetünk, ha lesz miből. Kérdem én: a költségvetésben erre a célra elkülönített pénz hol van? A polgármester azt is mondja, kevés a gyermek, tehát kis helyen is elférnek. Igen, egyre kevesebben vannak, mert többen is Nagyajtára vitték gyermekeiket, s ha az összevonás megtörténik, akkor minden bizonnyal még kevesebben maradnak, akik itthon tanulnak" – vélekedett a tanácstag. Sikó Imre szerint anyagi helyzetük kényszeríti a költöztetésre: az alig harminc gyermek számára fenntartott hat tantermes ingatlan hatezer lejes bére az önkormányzatnak túl sok. Terveik szerint a régi polgármesteri hivatal székhelyét akár másfél hónap alatt megújíthatják, és már az új tanévet is ott kezdhetnék. "Hatalmas kiadásaink vannak a visszaszolgáltatott ingatlanok miatt. Az említett épületen kívül fizetünk a református egyháznak az óvodáért, s hamarosan fizetnünk kell az új mögötti épületért és az udvar használatáért is. Utóbbiakat pedig, ha tetszik, ha nem, bérelnünk kell, mert más megoldásunk abban az esetben nincs. Ezért szabadulnánk legalább azoktól a költségektől, amelyektől tudunk" – fejtette ki a községvezető. Ha elképzeléseik szerint alakul minden, akkor már a következő esztendőtől egy udvaron lehetne a magyar tannyelvű óvoda és az I–IV. osztály. Ehhez az kell, hogy egy pályázati forrásból támogatott három tantermes óvodát minél hamarabb felépítsenek, kialakítsák a játszóteret, és a hivatal régi épületét rendbe tegyék – összegzett a polgármester. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 2990Olvasóink értékelése: 2.78Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 5., péntek 06:38
Zucu 667 hozzászólás Brávó Sikó, ne hagyd magad,mert majd Téged is fizetés ellenlben prédikál majd a pap......mert a pap is csak az anyagiakért harcol, nemepedig a közösségért......
2011. augusztus 5., péntek 07:09
Mirke 2733 hozzászólás Zucu te vén kommunista .Ha hallgatsz még elhisszük ,hogy okos vagy.AZ egyház szerinted nem közösség ? 2011. augusztus 5., péntek 09:44
Nomad 433 hozzászólás Mirke az egyhaz az kozosseg vagyis az kene legyen de hogy "bercike"(szandekos a kicsi betu csak annyit erdemel) nem az az bisztos..
2011. augusztus 5., péntek 09:45
dinibacsi 4945 hozzászólás Az egyház igen,közösség kellene legyen!Csakhogy a közösség vezetöinek sem ártana gondolkodni is néhanapján,nem paranojásan mindenkiben ellenséget látni,hanem reálisan értékelni a helyzetet!vissza kapták a kulturt,az iskolákat,és akkor rádöbbentek,hogy a "verekedés fáj"és nincs amiböl fenntartani ezeket!megnézheti akárki a kulturt is,hogy néz ki!Régi épüketek,sok pénzt felemésztenek,!erre kivrtnek rá egy akkora bért,hogy az amugy is gyengén állo önkormányzat nem képes fizetni,inkább ujat csinál,megvan a lehetöség,mi itt a baj?hogy az egyháztol elmegy a jövedelmi forrás?ök akarták,és nem szabadna elfelejteniük hogy az a 3o gyerek nagy része unitárius,szüleik fizetik a kepét,meg mindent,ami kell,nyugodtan hagyhatnák öket bérlet nélkül az iskolábab'mert a magyar nemzet jövendö generácioi csak megérnének pár lejt az unit.egyhznak is,ez lenne a hivatása,nem a profitorientált ingatlanüzlet'a nagyajtára valo vándorlás nem ujkeletü,és a bölöni tantestület gyenge,kiöregedett összetételével magyarázható'és csak ajánlani tudom a papnak,ne állandoan a konfliktust keresse,mert miota oyy van csak azt teszi,probáljon együttmüködni,a közössége érdekében,és ne játtsza a mártir vértanut,a megnemértett népmegmentöt,mert nem áll jolÍa Farkas Sándor szülöháznak már keresztbe tett,hogy ök veszik meg,sikerült?nem tudom,megveszik,majd arra is ki fog bért fizetni!
2011. augusztus 5., péntek 09:54
Nomad 433 hozzászólás Miert a vadaskodas a legfobb celja annak az embernek aki az Isten szolgajanak nevezi magat ,hogy es mikepp meri egy munkajaban megbecsut, multjaban mar bizonyitott polgarmester szavaira azt irni h a boloni magyar oktatas ellen szolnak. Tiszteletre nem melto Tiszteletes Ur te ki a fiksz fenenek erzed magadot,nem felsz az Istentol akinek szolajanak vallod magad . Es Akacsos Zsoltika polgarmesterjelolt urnak pedig uzenem ,hogy lehet kampanyolni nyugottan , de amennyibe lehet kerulje az ellenkampanyt egessegugyi allapotara valo tekintettel...
2011. augusztus 5., péntek 10:49
Bjanos 905 hozzászólás Tiszteletes ur ha segiteni akkar a falun aholl ő is él akkor segitsen ,mert az iskola is a templom is a tanács is a falu kőzőségé én igy tudom nem tudom,hogy igazam van e.
2011. augusztus 5., péntek 13:38
ildik 5 hozzászólás Dinibacsi !- a fent emlitett 30 gyerek, valójában 50 aki magyar tagozaton tanul, és emellett két román tagozat is (17+az elsősök) létezik. Ami pedig a tantestületet illeti , összesen 45 alkalmazottja van és ebből 2- 60 év fölötti, és hét 50 fölötti, szakképzetlen pedig az elmúlt évben 2 pedagógus volt. Lehet mostanában nem jártál Bölönben, de a kultúrotthont éppen most javitják. ( a hosszú " i " betűkért elnézést kérek de nincs a gépen)
2011. augusztus 5., péntek 14:11
Nomad 433 hozzászólás ildik szoval azt alitod ,hogy 43 szakkepzett pedagogus dolgozik a boloni iskolaba? Errol nem tudok ,pedig ismerem nagyjabol oket...Ha meg a szakkepzett pedagogusoknal tartunk, a keves szakos tanar koreben is oly keves a szakmalyahoz nem erto az enekbe illo(tanar ur egy marha) pedagogus. Peldakeppen had emlitsem a szomszedos apacarol atvandorolt es a falu szulottet akit megilletett a pedagogus jelzo eluzott Matis tanar urrol beszelek, ugy hogy megkerlek ne gyere a szakmaisaggal meg a szakertelemmel ha a boloni tanugyrol beszelunk...
2011. augusztus 5., péntek 14:17
dinibacsi 4945 hozzászólás Ez igaz,rég nem voltam,és nem is az iskolával van nekem most bajom,de biztos emlékszel még a régi bajokra,a román érettségivel magyart tanito helyettes problémákra,a kronikus tanárhiányra,ami jellemezte az iskolát sokáig!Akkor kezdödött a tanulók elvándorlása,és egyes tanárok jártak elöl a jo példával,nem akarok ebbe most belemenni!Örülök hogy tévedtem a létszámot illetöen,és örülök ha javitsák a kulturt,mert mikor utoljára láttam,hát,ráfért a javitás!Csak valahogy abba kéne hagyni a mártirkodást,és közösen tenni valamit,mert azt nem fogadhatja senki el,hogy a tanács a magyar oktatás ellen van!ez egy akkora abszurditás,hogy csak!
2011. augusztus 5., péntek 14:45
ildik 5 hozzászólás 45 alkalmazott,(nem akartam pontatlan adatokat kozolni ) ,egy emberert nem kell altalanositani, volt tanitvanyaink a Mikoban harmadikkent, a Mikesben masodikkent erettsegizett.
2011. augusztus 5., péntek 15:33
Mirke 2733 hozzászólás Te DINIBÁCSI ! Sajnos kiugrott a nyulad a bokorból . Ha felülnél egy tevére rádcsodálkoznának akik nem ismernek: "Tevén ateista" . De én ismerlek ! Hőkölj meg azt ajánlom . Mert aki minden kőbe belerúg az könnyen mezítláb marad.Minden indulat nélkül üdv. Mirke. 2011. augusztus 5., péntek 15:58
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,Mirke,nagyon nagyra tarthatod önmagadat,hogy csak ugy ajánlatokkal,jo tanácsokkal látsz el csupa gpndoskodo szeretetböl!kösz.de magam döntöm el,hogy mit és miként komentelek,és mikor,meg hol!hogy belerugtan volna valakibe,nem hiszem,nem emlitettem személy szerint senkit,és egy kialakult helyzetet a saját szemszögömböl itéltem meg!mi köze ennek az ateizmishoz?a teve?minösited saját magadat!hökölni nem szoktam,azökör szokása!Látom,pár napja egyeseknek nem tetszem,de ugy igazbol nem érdekel,és ha azt hiszed,hogy elhallgattathatsz,ki kell ábránditsalak,nem fog menni,akármilyen ocsmány provokciokkal éltek is!és szeretem mezitlább!teljes indulatmentesen üdv!
2011. augusztus 5., péntek 16:12
Mirke 2733 hozzászólás Akkor még csak tinó vagy de már nagyon rég ,pedig én igazán jóindulattal vagyok irántad. 2011. augusztus 5., péntek 16:41
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,nem is volna az baj,ha még csak tino lennék,de sajna,felnöttem!Amugy kösz a joindulatot!
2011. augusztus 5., péntek 17:10
Mirke 2733 hozzászólás Nos, fórumozók : így kell " beszélgetni " . Kösz dini. 2011. augusztus 5., péntek 17:27
dinibacsi 4945 hozzászólás Kérlek,ez csak természetes!
2011. augusztus 5., péntek 18:17
Nomad 433 hozzászólás Mirke ne akard ,hogy itt mindenki elott bemutassalak tudod jol,hogy azutan mar nem lesszel olyan felvilagosult okostolyas...
2011. augusztus 5., péntek 18:30
Nomad 433 hozzászólás ildik 2 diakert sem lehet altalanositani ...es amugy en tanarba nem csak 1 et tudok mondani hanem tobbet is kezdve Akacsos Paltol Levente tanar ur ig folytatva az Igazgato urral..stb Es az nem pedagogus amelyik a ledolgozott munkaideje utan elhuzza a csikot sepsiszentgyorre ugye ugye...:)) Es mikor a kozossegert kene tegyen valamit se hire se hanva...
2011. augusztus 5., péntek 19:11
Mirke 2733 hozzászólás Zöld utad van "Noma(á)d ! Lássuk a medvét. Egy feltétellel. Minimum 5 (öt) mondat/10 szó. Egyetlen helyesírási hiba nélkül!! Aki veszít azt ítéljék el a fórumtársak . 2011. augusztus 5., péntek 19:44
Nomad 433 hozzászólás En a helyes ekezettel valo irast nem tudom gyakorolni a gepem miatt, de itt most nem is az a lenyeg s neked nem all jogodban sem kritizalni azt, ha be*****tal akkor sirj egyet es ne kezz engem kritizalni mert *****ra nem szeretem es ha nem akarod h azt a Mirke vagy Mokka vagy mokkanyi agyadot hejre razzam...
2011. augusztus 5., péntek 21:14
Mirke 2733 hozzászólás Mi van te tetű ? Nincs kurázsi ? Az ilyenek járatják le a becsületünket . Azt hitted ,hogy a budi ajtajára írogatsz ? 2011. augusztus 5., péntek 21:21
Mirke 2733 hozzászólás Tehát elismered ,hogy vesztes vagy . Akinek nincsen szamara az gyalogoljon és ne fogja a gépjére a tökfilkóságát. 2011. augusztus 5., péntek 23:58
Nomad 433 hozzászólás Aki hulye az fizesse is meg az arat te megfizetted Mirkebaba nem tudom ,hogy az ilyen agyament hulyek miert nem akasszak fol magukat...
2011. augusztus 6., szombat 11:38
ildik 5 hozzászólás Úgy látom Nomad, tényleg ismered a bölöni tanárokat név szerint, csak azt nem tudom milyen alapon döntöd el te a szakmai tudásukat( valamikor tanáraim voltak, ma kollégáim) . Jómagam is ingázó pedagógus vagyok, de érdeklődj utána hány rendezvényről hiányoztam legyen az délután , este, hétvégén, vakációban, ha igény volt rá.Kár, hogy nem vállaltad a saját neved, akkor esetleg meg tudnám érteni az álláspontodat.
2011. augusztus 6., szombat 14:40
dinibacsi 4945 hozzászólás Azt hiszem,nem olyan kemény egyikünk inkognitoja sem,hogy valahogy ne jöttünk volna rá egymás kilétére!A helyzetb az,hogy természetesen nem rád érthetö az ingázo tanár meghatározás,mivel téged a gyökereid fognak,és nagyon jol tudom,hogy rád mindig lehetett,lehet számitani!De engem is mindig zavartak az ingázo tanárok,mert ebben azért van igaza a nomádnak,nem teljes értékü tanár az,aki nem lakik ott.Ismerem a témát,nem is akarok általánositani,mert nem ismerem a jelen tanári kart,tehát felesleges lenne véleményezni akármit is!És Paliéknak nem a szakértelmével van,de Az az igazság,hogy kissé megfáradt embetrek,legalábbis Palival nemnrég találkoztam,és ugy tünt nekem!Igaz.én sem vagyok már husz éves! A lényegre vissxzatérve,utálom,amikor ahelyett ,hogy normális emberek modjára leülnének és megtárgyalnának bizonyos dolgokat,mint felnött emberek,játtszák az egymásra mutatosdit!Megvan a véleményem,nem akarok "itékezni"ahoz jobban kellene ismerni a problémát,de abszolut káros ez a hozszaálls,és a meggondolatlanul használt nagy és sértö szavak!
2011. augusztus 6., szombat 16:42
ozi 347 hozzászólás MIRKE; MELYIK MEDVET,OHAJTOD LATNI?CSAKNEM AZT AMELYIK EDDIG IS CSOKOLGATA ,A BECSES HATSO RESZEDET
2011. augusztus 6., szombat 21:06
Mirke 2733 hozzászólás Na , döntsd el ozi vagy Nomad ? Mondtam én , hogy szkizofrének vannak közöttünk . 2011. augusztus 7., vasárnap 02:29
ozi 347 hozzászólás EZT BIZTOSAN SZEKELYUL IRTAD
2011. augusztus 7., vasárnap 09:51
Mirke 2733 hozzászólás Székely nyelven " suvadtagyut" jelent . A Mirke pedig egy szerény hegycsúcs neve . Elárulom ,Székelyföldön található. 2011. augusztus 7., vasárnap 16:05
ozi 347 hozzászólás na latod most tanultam valamit
2011. augusztus 9., kedd 19:43
kozmaalbert 2 hozzászólás Nem kivánok senkivel vitába szállni, szándékom csupán annyi, hogy a heves bölöni helyzetismerőket tájékoztassam arról, ami az Egyház szerepét illeti a község életében. Nem volt, nincs és soha nem lesz olyan szándékom közügyeinket illetően, hogy valakinek is ártsak vele: sem polgármesternek, sem pedig a tanuló gyermekeinknek. Törvény jogosította fel az egyházközséget arra, hogy egykor tulajdonában levő épületeit visszakapja. Mindkét iskola, amit visszakaptunk, az egyházközség vagyonából épült fel, a régi bölöni unitárius hivek közmunkájával. Ők azért építkeztek, hogy az utánuk jövő nemzedékek legyen ahol tanuljanak. Akkor (1876-ban) nem tudták, hogy jön majd egy olyan rendszerváltás és eszmei áramlat, ami egyik napról a másikra ajándékként szolgál egy olyan világnak és vezetőknek, ahol és akik által megindul a vallástalanítás, azon keresztül a nép gyökértelenítése. A rendszer- úgy képzeltük - elmúlt, de maradtak azok az emberek, akik eszmeiségben nem tudták megváltoztatni belső rendszerüket. Sajnos, hogy az egyházaink ma is ilyen embereknek vannak kiszolgáltatva. 2009-ben Henning László megyei tanács alelnök jelenlétében az iskola bére megállapításánal felajánlottuk a havi bér összegének felét, amire a polgármester javasolta, hogy évek óta senki nem fektetett be pénzt az épület karbantartásába vagy felújításába, ezért közös megegyezéssel írtuk alá a szerződést a törvények által megengedett maximális ár feltüntetésével. A havi bér 4616,48 lej és nem 6000 lej, ahogy a cikkben nyilatkozott polgármesterünk. Utólag meggondolták magukat, már 2009 szeptemberétől be akarták zárni az iskolát, a gyermekeket pedig átköltöztetni egy másik épületbe. Addig a napig a bérből befolyt pénzből kézmosót és benti illemhelyet létesítettünk, bevezettük a vizet az épületbe, idén pedig megtörtént az épület belső teljes felújítása. Ősztől olyan körülmények várnák a tanuló gyermekeket, amilyen szükséges a tanítás egészséges körülmények között való folytatásához. Sok a bér?-most ezt hányjáka szemünkre? Nem vaskalaposan és nem önkényesen állapítottuk meg, hanem közös megállapodás eredménye volt. Mi a bérből befolyó pénzösszeget még felpótoltuk a saját alapból, hogy a nagyméretű javátás költségeit ki tudjuk fizetni. Nem kis vállalkozás volt, de vállaltuk a község gyermekeiért, a szülőkért és tanítókért. A kommentálók közül egy sem jött-ugye-,hogy bár egy követ tovább tegyen, de lemossuk a papot, s akik még hisznek egy szebb jövőben, s azokban, akik még valami jót is akarnak tenni másokért. Van a hozzászólók között, aki észrevételezi, hogy az iskola a közösségé. Nyilván, hogy az. Az Egyház és ezen belül az egyházközségek is a nép közössége, csak nem egyéb, mint vallási közösség. Talán a kedves élesen kritizálók azt szeretnék, hogy hordjunk szét mindent vagy hagyjuk leomolni, amit a nagyapák és dédnagyapák felépítettek. Én 15 éven át Maros megyében teljesítettem szolgálatot, bárkit meg lehet kérdezni egyéniségemről vagy a közösségért vállalt munkám eredményeiről. Most hazajöttem, hogy saját falumat ápoljam, építgessem, s szolgáljam Egyházam és népen fejlődő előrehaladását. Úgy érzem tudtam már bizonyítani, beszéd helyett a láthatók tanuskodnak. Nemcsak iskolát, de négy más egyházi épületet-kettő közéletet szolgál- sikerült, jórészt saját pénzből megjavítani: templom, kultúrház, kántori-és harangozói lakások, de építettünk újat, állítottunk két emlékművet, s mozgató-irányító lelke voltunk a vallási és népi kultúránknak. Kérem a kedves véleményezőket, hagyják, hogy az Egyház és lelkészei tudják békésen végezni Istentől kapott hivatásukat. Maradok tisztelettel minden vélemény ellenére is.
2011. augusztus 9., kedd 22:04
Mirke 2733 hozzászólás Egy az Isten ! Köszönöm ,hogy vette a fáradtságot és leírta itt az igazságot.Én személy szerint szégyellem magam azon "fórumozók " helyett is akik egy számítógép és kritikán aluli kultúra birtokában , tücsköt-bogarat összehordanak . Békesség Istentől !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
