A mór mehet

Azért nem, mert Cseke Attila nem olyan tárcavezető volt, aki a romániai egészségügy rákfenéit orvosolni tudta volna. Nevéhez többek között kórházak bezárása, a gyógyszerellátás emberéleteket veszélyeztető bizonytalansága tapad – s bár megeshet, utólag bebizonyosodik, hogy jó döntés volt az intézmények átalakítása, az úgynevezett reformnak egyelőre csak a fájó következményeit érzékelhettük. Legnagyobb – mindenképpen értékelendő – vívmánya a decentralizáció, a kórházak átadása az önkormányzatoknak, az intézkedés pozitív hozadékai azonban egyelőre ugyancsak kevéssé látványosak.
Mindezek ellenére ujjongást sem válthat ki Cseke Attila távozása. Azért nem, mert tapasztalatból tudjuk: jöhetnek, mehetnek a miniszterek, az egészségügy gondjai maradnak, mi több, mélyülnek. A rendszer évek, évtizedek óta alulfinanszírozott, hiába pumpálnak bele időnként több vagy éppen kevesebb pénzt, annak nyoma sem látszik, útja követhetetlen. És azért sem örülhetünk felszabadultan a lemondást követően, mert az valamiképpen mégiscsak tiszteletre méltó. Nem divat Romániában a magas funkcióba jutott tisztségviselők önkéntes visszalépése. Cseke Attila gesztusának hivatalos indoklásával azonban egyetérthetünk. Ha a költségvetés kiigazításakor a román kormánynak az egyik kulcsfontosságú ágazat irányításával megbízott tagját meg sem kérdezik, mennyi pénzre lenne szükség a betegellátás biztosításához, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a történet hátterében nem szakmai érvek, sokkal inkább politikai játszmák húzódnak.
Amikor az egész romániai közvélemény szidta az egészségügyi minisztert, mert számos kórházat bezártak, az államfő, a miniszterelnök, a hatalom minden képviselője elismerőleg nyilatkozott Cseke bátorságáról. Csakhogy amint a munka kényelmetlen felét elvégezte, azonnal rájárt a rúd, Traian Băsescu az elmúlt hetekben folyamatosan ostorozta őt, és azt is jó előre megmondta, amiről a tárcavezető szerdán értesült: nem számíthat több pénzre a minisztérium.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet. A betegellátásban mindez aligha jelent lényeges változást. De vajon milyen politikai következményei lesznek az ügynek? Vajon meddig tűri még az RMDSZ, hogy a nagyobbik kormánypárt és az államfő kénye-kedve szerint elbánjon vele?