Réty, a fúvószene Mekkája

Klasszikus darab akkordjai szállnak a Feketeügy árka fölött, arrébb a La cucaracha szólal meg, törékeny szőke kislány hurcolja maga után kottatartóját, csendesebb zugot keresve finom hangszerének, a fuvolának. Nem sok esélye van, hiszen ilyenkor a legváratlanabb helyeken is felbukkanhat a gyakorláshoz magányt vagy viszonylagos csendet kereső kolléga, a szervezők szerint a zuhanyfülkében is találkoztak már skálázó tenorszaxofonossal.
"Így megy ez – nyugtázza Kelemen Antal –, a lényeg az, hogy dolgozzanak, ragadjon rájuk a zene, hiszen a zenélés a közművelődés egyik legfontosabb eleme." A legkülönfélébb rendezvények állandó szereplője, a Kováts András fúvószenekar karnagya, a Pro Musica Zenei Alapítvány elnöke, a tábor megteremtője és életben tartója szerint az évek során itt megfordult gyermekek nyolcvan százaléka a zene közelében maradt, rendszeresen játszik, sokan közülük pedig hivatásukká emelték. Utóbbiak közül többen is oktatókként egészítik ki az idén 48 fős tanárgárdát – túlnyomó többségük felsőfokú végzettségű –, akik 300 gyermeknek igyekeznek néhány nap alatt megtanítani a légzéstechnika, a helyes álltartás, a fúvás alapjait. "A hazai fúvószene legnagyobb gondja a szakemberek roppant kis száma – mondja Kelemen Antal. – Az sem segíti a minőségi képzést, hogy több településen a rezesbanda típusú muzsikálást művelik – úgymond a hagyománytisztelet jegyében. Ezek a gyerekek pedig hazamennek, és már az első otthoni próbán mondják, hogy nekünk Rétyen nem ezt az álltartást tanították."
Idén nyolc megye fúvóspalántái érkeztek a településre, a naponta bejárókkal együtt a háromszázat is meghaladja a mezőny, a meglévő elszállásolási lehetőséggel azonban képtelenek 250 személynél többet vendégül látni. Pedig igény volna többre is, Kelemen Antal szerint legalább 350 gyerek­kel dolgozhatnának, ha lenne pénz bővítésre. Az önkormányzati források mellett a leg­különfélébb pályázatokra való menetrendszerű jelentkezéssel igyekeznek biztosítani a tábor működtetéséhez szükséges pénzt. Idén mintegy 80 000 lejből kénytelenek gaz­dálkodni, miután érte néhány váratlan meglepetés őket – például a Communitas Ala­pítvány "bőkezű", ezerlejes támogatása.
Az 1993-ban indított folyamat azonban megállíthatatlan, hiszen itt nem csak hangszeres alapképzés zajlik, hanem tudatos elméleti és gyakorlati zenei jövőkép-alakítás is. A zenei nyár ugyanis rendszeresen június utolsó hetében furulyatáborral kezdődik – Kelemen ezt kötelező előkészítőnek tekinti a későbbi réz- vagy fafúvós pályához –, majd a fórummal folytatódik, amelyre valamennyi erdélyi zenekarfenntartót és karmestert meghívnak. "Meghatározó fontosságúnak tartjuk, hogy az érintettekkel végigbeszéljük, merre is kellene tartania a hazai fúvószenének – mondja. – Úgy tűnik, a cél nem lehet más, mint igyekezni felzárkózni a ma már európai nagyhatalomnak számító anyaországi fúvószenéhez, amelyet elsősorban a remek magyar zeneszerzők tettek azzá. Igyekszünk azt is tudatosítani a fenntartókban, hogy egy zenekar létrehozása nem egyszeri nagyobb befektetést jelent, hanem folyamatos támogatást. Örvendetes és követendő, amit Hargita megyében tapasztalunk: egyre-másra alakulnak és izmosodnak a zenekarok, amelyek vezetőinek zöme a minőségi zenét, az állandó fejlődést tartja szem előtt."
A folyamatos tanulást szolgálja a nyári oktatás újabb eleme, a karmesterképzés is, amelynek részeként előzetesen kiküldött művek elméleti, majd gyakorlati kidolgozásával és előadásával pallérozzák a zenekarvezetők tudását. A sort a megyeközi fúvóstalálkozó zárja, az előadás, az önmegmutatás ugyanis fontos eleme a képzési folyamatnak. Nincs ez másképp a fúvóstábor résztvevői esetében sem, akik e hét végén "vizsgaelőadással" köszönnek el a tábortól, egymástól és oktatóiktól.
Kelemen Antal pedig megvívja harcait, ha kell, kifizeti a művelődési ház tubák hangerejétől kitört ablakát, az azonosítatlan körülmények között szétesett széket, aztán kezdi elölről. Aludni majd ráérünk azután is – állítja.