Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 8., hétfő: Sport Rajt előtt Székelyföld Kerékpáros Körversenye (Kerékpár)![]() Fotó: Halmágyi Zsolt Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Csíki Sportegylet, Hargita Megye Ifjúsági és Sportigazgatósága, valamint az Intersport Sportegyesület augusztus 10–13. között ötödik alkalommal szervezi meg Székelyföld Kerékpáros Körversenyét, melynek társszervezője Hargita és Kovászna megye tanácsa, illetve Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A rangos nemzetközi részvétellel sorra kerülő verseny augusztus 10-én, szerdán 20 órakor hivatalos megnyitóval kezdődik a csíkszeredai Mikó-vár udvarán, ahol az ünnepségen a körversenyen részt vevő csapatokat is bemutatják. A körversenyen nyolc kontinentális (leigazolt) csapat és három nemzeti válogatott is részt vesz. Idén kilenc országból tizenöt csapatra, 108 versenyzőre számítanak a szervezők. A házigazda Tusnád Cycling Team mellett romániai, magyarországi, szerb, szlovák, osztrák, török és görög versenyzők állnak rajthoz. Csütörtökön (augusztus 11.) Háromszéki szakasszal indul a viadal, aznap 11 órakor a verseny fő támogatója, a Tusnád Ásványvíz Rt. székhelyének közeléből indulnak a kerékpározók a 183 km-es táv megtételére. A Tusnád–Nyergestető–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy (13 óra körül)–Kézdivásárhely–Nyergestető–Csíkszereda útvonal során két B-kategóriás emelkedővel (mindkettő a Nyergestetőn) és három sprintpróbával (kettő a céhes városban, egy Sepsiszentgyörgyön) kell majd megküzdeniük a versenyzőknek. A körverseny további szakaszai már Hargita megyében zajlanak, a pénteki (augusztus 12.) útvonal Csíkszereda–Tolvajostető–Homoródfürdő–Libán-tető–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda–Hargitafürdő (182 km), szombaton (augusztus 13.) 10 órai kezdettel egyéni időfutamot szerveznek Csíkszeredában, majd délután a Csíkszereda–Csíkrákos–Csíkszentmihály–Csíkszépvíz–Csíkszereda útvonal (123 km) megtételével ér véget a körverseny. Csíki András versenyigazgató az amatőr és nyílt versenyről számolt be. A szervezők nemcsak a profi, hanem az amatőr kerékpárosoknak is versenylehetőséget biztosítanak. Augusztus 13-án, szombaton Csíkszeredában a Csíkszék Kupáért, míg 14-én 10 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Kupáért küzdhetnek meg a versenyzők. Az utóbbin nyeregbe szállók a Kriza János utca– Szabadság tér–kórház–Vasile Goldiş utca–Gábor Áron utca–Váradi József utca–Kossuth Lajos utca–Szabadság tér–Gróf Mikó Imre utca–Bánki Donát utca szakaszon versenyeznek. A jelzett útszakaszon 9.30 és 14.30 óra között lezárják a kocsiforgalmat. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 778Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
