Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 9., kedd: Közélet Bajtársakra emlékezveAz erdővidéki öreg katonák tizennegyedik alkalommal gyűltek össze a református templomban a honvédő háborúra és az elesett, illetve időközben elhunyt bajtársaikra emlékezni. Hinnünk kell nemzetünk sorsának megváltoztathatóságában, s abban, hogy újra magunk urai lehetünk – hangoztatták a felszólalók. A honvédtalálkozó kezdetén az Új Magyar Gárda tagjai által alkotott gróf Tisza István Dalkör tagjai vonultak be énekszóval. Hegyi Sándor lelkipásztor igehirdetésében úgy fogalmazott, bár mi Trianon óta csonkának érezzük magunkat, de amennyiben Istenbe vetett hitünk töretlen, akkor a nemzet feltámadásába vetett hitünk is él. Barót polgármestere, Nagy István az áldozatot vállaló ismeretlen katonáknak mondott köszönetet helytállásukért, Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Erdővidéknek a honvédő szerepvállalását emelte ki. Mint mondta, az alig húszezres régió háromezer katonát állított ki, közülük háromszázan sosem tértek haza, négyszázan pedig fogságot szenvedtek. Krizbai Imre lelkipásztor néhány mondatos felszólalását a jelenlevők vastapssal jutalmazták: cselekednünk kell, meg kell valósítanunk a nemzet újbóli egyesítését, másként az elnyomóink a szászok és zsidók sorsára juttatnak – fejtette ki. Miklós Árpád történész, korábbi magyarországi képviselő a mindenkori honvédek előtti tiszteletadásra szólított fel: fejet kell hajtani az életüket áldozók, de azok előtt is, akik túléltek, majd itthon vállalták magyarságukat, és cselekedtek a következő nemzedékért. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1523Olvasóink értékelése: 1.56Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 9., kedd 00:16
moni 173 hozzászólás Nagypista "polgármester" beszédét ejsze Dan Suciu tanácsadó írta. Még van képe odamenni.
2011. augusztus 9., kedd 08:57
mumus 99 hozzászólás Talán, szokása szerint valami odavágó Bibliai idézetet mondott? Esetleg, latinul? Ugyanis Baróton, a polgármester prédikál, a pap meg politizál...
2011. augusztus 9., kedd 11:54
dinibacsi 4945 hozzászólás Most hogy jön ide Nagypista?Itt egy szép,felemelö ünnepségröl van szó,miért kell beleronditani ebbe is!Isten éltesse még sokáig a volt honvédeket,sajnos,mindjárt elfogynak!És a mi unokáinknak már nem lesz,akire felnézzen és büszke legyen..............
2011. augusztus 9., kedd 16:50
Mirke 2733 hozzászólás Ne mérgelődj dini ! Még mumusbőgés nem hallszik sehová nemhogy a mennybe. 2011. augusztus 9., kedd 18:33
Sascha 1641 hozzászólás @moni - ismered "Nagypistát"?
2011. augusztus 9., kedd 18:49
moni 173 hozzászólás Ismerem. Ismeretlenül nem szoktam elítélni senkit. Sőt nem jellemző, hogy valakit is elítéljek. Ez alól kivétel Barót tönkretevője, nagypista. Nagyon széles az egója, hisz magyarfaló nacionalista tanácsadója van, kinek Szentgyörgyről való ingázási költségeit a baróti adófizetők állják, mert nagyon "értékes tanácsokat" ad. Ugyanakkor eljön egy nagyonis magyar nemzeti rendezvényre, és ott beszél össze vissza, mert összefüggésben nem nagyon tud. Sok mindent megenged magának nagypista. Remélem jövő ilyenkor már egy agyilag egészséges ember fogja vezetni a várost.
2011. augusztus 9., kedd 18:54
Sascha 1641 hozzászólás @moni - sajnos ilyen embert nem sokat üsmerek Baróton ...
2011. augusztus 9., kedd 18:57
dinibacsi 4945 hozzászólás Lehet hogy ama Stefan al mare titkos leszáremazottja,és direkt küldtékidr kémkedni sx ükapját ezelött pár száz évvel és ittmaradt?mik nem derülmémek ki...............
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||