Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 10., szerda: Közélet Belföldi hírekTerületi átszervezés választásokig A 2012-es önkormányzati választásokig megvalósul az ország területi-közigazgatási átszervezése – jelentette ki tegnap Râmnicu Vâlceán Mihai Capră belügyminisztériumi államtitkár. A közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az államtitkár kifejtette: nyolc megyét hoznak létre nyolc prefektúrával, a jelenlegi kormányhivatalok helyett pedig igazgatóságok működnek majd. Ezek ugyanazt a feladatot látják el, mint a jelenlegi prefektúrák: ellenőrzik a törvényességet, megoldják a földügyeket, tartják a kapcsolatot az önkormányzatokkal. A tervek szerint az új igazgatóságok 20–25 alkalmazottat foglalkoztatnának. Háromra növelnék ugyanakkor az alprefektusok számát, így mindenik két-két területi igazgatóságot – jelenlegi prefektúrát – felügyelne.
Feltételeket szab az RMDSZ Romániának nem hiányzik a nemzetközi gazdasági válság mellett a politikai bizonytalanság, de ez nem jelenti azt, hogy nem tárgyalják meg a koalícióban azokat a problémákat, amelyek felmerülnek – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Emlékeztetett, a koalíció hétfői ülésén az RMDSZ kifejtette: az egészségügy nem fog jól működni, ha továbbra is "kétfejű vezetése" lesz a rendszernek, hiszen a minisztérium mellett az egészségbiztosító pénztár független intézmény, amely az egészségügy költségvetésének jelentős részét kezeli. Az alelnök szerint a Cseke által megkezdett reformok folytatása érdekében bizonyos anyagi fedezetre van szükség, és újra kell gondolni a rendszer működését. Borbély reméli, hogy sikerül megoldást találni a koalícióban az RMDSZ által felvetett problémára, és akkor a magyar szervezet is megnevezi új miniszterjelöltjét. Vass Leventét támogatja az EMNT Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete Vass Leventét látja a legmegfelelőbbnek arra, hogy az RMDSZ, az EMNT és a Magyar Polgári Párt közös jelöltjeként szálljon versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. Ezt tegnap jelentette be Jakab István, a szervezet elnöke. Hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy Vass Leventét az EMNT indítja a választásokon, hanem arról, hogy a szervezet saját jelöltjének tekinti őt, és szeretnék, ha az RMDSZ és az MPP is hasonlóan járna el. Szerintük Vass Levente az egészségügyi miniszter tanácsadójaként, kórházigazgatóként, a civil szférában kifejtett tevékenységével egyaránt bizonyította, hogy jártas a közigazgatásban, és biztosíthatja az összefogást. Mint ismeretes, a három magyar szervezet jó ideje tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy közös polgármesterjelöltet indítsanak. Az RMDSZ még nem döntötte el, Csegzi Sándort, Dávid Csabát vagy Vass Leventét jelöli-e a tisztségre. Költözik a koalícióbontó piac A kolozsvári főtér helyett új helyszínt keresnek annak a szombatonként működő zöldségpiacnak, amelynek létrehozása miatt múlt hét végén a Kolozs megyei RMDSZ felrúgta a demokrata-liberálisokkal kötött megyei szövetséget. Tegnap a két alakulat megyei szervezetének vezetői találkoztak, és úgy döntöttek, felhatalmazzák Sorin Apostu polgármestert, hogy a Mátyás tér és a Szent Mihály-templom közelében levő parkoló helyett keressen új helyszínt a szombatonként működő, úgynevezett mozgópiac számára, ahol a termelők közvetlenül értékesíthetik terményeiket. Miután a magyar lakosság körében hatalmas felháborodást váltott ki az idénypiac helyszíne, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szombaton úgy döntött, felrúgja a demokrata-liberálisokkal kötött helyi szintű egyezményt. Fegyveres rablás az autópályán Három férfi majdnem 23 kilogramm arany ékszert lopott el tegnap a Bukarest–Piteşti autópályán, a kár értéke meghaladhatja az egymillió eurót – közölte a rendőrség. A rablás délelőtt történt, az ékszerek egy bukaresti cég tulajdonában voltak, és két férfi szállította őket gépkocsival. A járműből hiányoztak a legalapvetőbb biztonsági felszerelések, így a támadók gyorsan cselekedhettek. A három férfi gépkocsival az út szélére szorította az ékszereket szállító járművet, majd álarcosan és fegyverekkel felszerelkezve kiszálltak, pillanatok alatt kivették a csomagtartóból a csaknem 23 kilogramm arany ékszert. Az értéktárgyakat egy másik városban tartott kiállításon akarták bemutatni. A rendőrség feltételezi, hogy a bűncselekményt előre kitervelték, hiszen a rablók pontosan tudták, mit keresnek. Az ellopott ékszerek értéke akár az egymillió eurót is meghaladhatja. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1235Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 10., szerda 06:07
leopold 1036 hozzászólás Cseke(EKE) által megkezdett reformok? azt ugy kellett volna kezdeni, hogy felszamolni az biztosito hazat es letrehozni egy uj intezmenyt, hogy lemaradjanak rola az eloskodo cegek es alkalmazottak.
2011. augusztus 10., szerda 07:21
tamika 343 hozzászólás Nyolcmegyés területi átszervezés a választásokig: álmodik a nyomor, s Kecske Misi államtitkár rümnikuvülcseán.
2011. augusztus 10., szerda 08:36
lacafaca74 2661 hozzászólás A Iorga tábla kisebb ok a koalíció bontásra mint a mozgó piac?
2011. augusztus 10., szerda 08:41
markossarolta 52 hozzászólás Na ugy-e megirtam, hogy a egeszsegugyi biztosito csak egy ,,SO HIVATAL ,, ami elnyeli a letartott penzeket, valaki azt irta vissza a hozzaszollasokban ,hogy mas orszagokban is mukodik ,de sajnos nallunk ez nem igy van ,mert ha bekerul a nagy zsakban , onnan csak -,,a jelentos reszbol,,-keves szivarog vissza.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||