Ránk nevetnek az anyanyelv fénylő szavai...

A kiadói költségekkel való örökös birkózás miatt szerény formai kiállítású kiadvány "menet közben" elkerülte figyelmünket, emiatt eddigi méltatása még vékonyabbra sikerült, mint maga a száz- és egynéhány oldalas kötet. Az idei csernátoni falunapoknak kellett ránk köszönniük, és bennünket, csernátoni származásúakat hazaszólítaniuk, hogy a rendezvényfolyam szervezői jóvoltából felfigyelhessünk a több évtizedes tanári munkája, helytörténeti érdeklődése és nyelvészkedő hajlama miatt a háromszéki nagyközségbe honosult, jelenleg futásfalvi Sala­mon Ferenc munkásságára.
"Sokunkról" beszélek, mert a csernátoniak – csodálkozásomra – derékaratáskor is képesek egy teremnyien összegyűlni, hogy tollforgató falusfeleiket érdeklődésükkel megtiszteljék, mi több, a falunapok nagyrendezvényeinek szédületéből s a csórékolbász füstjéből-szagából kiszakítva magukat egy-két könyv bűvöletére is összegyűljenek a korszerű sportcsarnok most felavatott kiállítástermébe.
Salamon Ferenc nyelvi leleményessége, szófűzésének plasz­­ti­citása, fogalmazásának képisége a bevezető szövegben is érvényesül, a kiadvány tartalmához hangulatában is igazodik. Jegyzetem címe is a szerzőtől származó átírás – kerülöm a parafrázis szót –, mint ahogyan az archaikus ízű szólások is "nyelvi kövületként" jelentkeznek, a "huncutkodó szókapcsolatok" megnevezés pedig az élő népi szólások játékosságára, a pajzánkodásra utal. A szerző számos érvet és példát sorol fel abbéli állítása aládúcolására, hogy nálunk, Székelyföldön – ami, némelyek szerint újabban nincs is – a magyar nyelv nemcsak él, hanem állandóan meg is újul. Hosszas tanári nyelvismereti és nyelvápolási munkálkodása során döbbent rá, hogy a különben általa is nagyra becsült és eddig a legteljesebb, O. Nagy Gábor-féle, több kiadást megért szólásgyűjteményből hiányoznak székely nagyjaink ízes-míves szólásoktól és közmondásoktól hemzsegő művei. Nosza, "köpik s lépik", és báró Apor Péter, Mikes Kelemen és – O. Nagy Gábor mellett – Kriza János műveit úgy fogja górcső alá, hogy a maga szorgalmával és leleményességével összeszedegetett nyelvi elemeket is ezekhez pászítva kiegészíti az eddig ismert gyűjteményeket.
Könyve ettől élő és eleven, úgy van elbütülve, hogy tanáraink és tanítványaik révén magunkat és környezetünket is megnevettetve, megmosolyogtatva sírni és siratni való állapotunkban is, tovább építhetjük ezt a csak látszólag vékony és szerény, a modoros és álszenteskedő prüdériát magától távol tartó, de a vaskos vulgarizmusokat is kerülő kiadványt. A könyv az írókat, publicistákat serkentheti nyelvünk fénylő szavainak és sziporkázó szókapcsolatainak használatára.