A közeli erdő (Olvasólámpa)

Nem véletlen, hogy néhány elbeszélés A közeli erdő című "rémtörténet-gyűjteményből" alcímet viselte. Ezek közül különösen A dögkút figyelemre méltó, a falusi kutakban megjelenő, kövekkel táplálkozó, vándorló halakról. Mintha Vári Attila bűbájos történeteire emlékeztetne ezekben az írásaiban Szabó Róbert Csaba, azzal a határt vonható különbséggel, hogy nála a mágikus érzék és a fel-felszivárványló humor csupán kellék, eszköz a tragédia felmutatására...A másik nyomasztóan felejthetetlen rémtörténete, Az emberevők már-már a bűnügyi regények világát idézi, dacosan, vonzón, felejthetetlenül... Írónknak vitathatatlan érzéke van a groteszk, de a tragikus ábrázoláshoz is. Van humora, de mindent alárendel a sztorinak. Különösen figyelemre méltó ez a kötet címadó írásában, ami az általunk ismert Szabó Róbert Csaba-novellák közül magasan a legjobb. Három sodródó barát történetét meséli, mindhárman nyugatra szöknek, keveset találkoznak, elszakadnak egymástól, de a közöttük lévő feszültségek, a felejthetetlen közös emlékek okán-jogán, talán éppen ezért, még mélyen élnek bennük. Aztán tető alá hoznak egy közös hazalátogatást, ahol titokzatos, Angolnak nevezett barátjuk – akit a másik kettő titokban mélységesen irigyel épp azért, mert cselekedeteit nem tudja megfejteni – már Erdélyben este, egy kényszerpihenő közben, amikor az autónak támaszodva ülnek a sötétben, bejelenti, hogy rákos, hamarosan meg fog halni. "Megvan, mondja még az Angol, megvan, azt szeretném, fordul hozzájuk, hogy ilyen sötétben, este temessenek el, értitek, kérdezi meg, és rövid szünet után mindhármukból kibuggyan a nevetés, mert ezen csak nevetnem kell, öregem, mondja a Futár, és nevetnek, hogy micsoda, hogy idáig kellett eljöjjünk, hogy ezt te kiderítsd, és ha abban a pillanatban száz, de akár ötven méterre lennének saját maguktól, vagy ha bárki más hallaná őket, arra gondolna, hogy ez a három ember olyan felhőtlenül jókedvű, hogy a temetés este tízkor mondat, amit abban a pillanatban hallhat meg, valami jó vicc legeslegutolsó mondata, amit mindközönségesen csattanónak szoktak nevezni."
Ez a novella sokáig emlékezetes, de figyelemre méltó Szabó Róbert Csaba könyve tudatos szerkezete miatt is. A novellák határozott kompozíció szerint szerveződnek. A szerkezet a lehető legegyszerűbb: egyperces történetek váltakoznak hosszú történetekkel, mint egy zeneműben, újra meg újra ugyanazok a nyomasztó vagy groteszk, tragikus vagy ironikus, mélabús vagy horrorisztikus dallamok idéződnek fel, más és más hangfekvésben, de makacsul tudatos következetességgel. Az erdő valóban közel van, s Szabó Róbert Csabánál az "erdő" olyan metafora, amely már önmagban is nyomasztó titkokat, kikerülhetetlen veszélyeket rejt.