Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:18
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. augusztus 16., kedd: Közélet

Besenyő kettős öröksége

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Fizikai és szellemi-lelki öröksége a Csente alatti történelmi kis településnek a kő és az a szellemi töltet, amely teljesen megújult ősi templomához köti, mert volt bátorsága, ereje és kitartása a kis lélekszámú gyülekezetnek arra, hogy felújíttassa templomát, amely sokak segítsége által egyik értékes műemléke most a régiónak.
A régészeti feltárás alapján nyilvánvaló, hogy félköríves román kori templom alapjain nyugszik a mai épület, és a Szent László-legenda napvilágra került két változata idegenforgalmi érdekességgé-értékké is teszi ezt a műemléket.
Kicsinynek bizonyult a templom, ahol százak hallgatták az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott főjegyzője, dr. Bustya Dezső igehirdetését, aki Mózes könyvéből, Jákób példáján ecsetelte, hogy a templomfelújításra szánt munkában mit jelentett az Úrtól kért lelki segedelem. Ez a besenyői egyházvezetés, a hívek öröksége és a régmúlt faragott kövei, melyek e kis közösség és a polgári falu XIII. század előtti létezését bizonyítják. Régészek, restaurátorok és művészettörténészek, kiállított tárgyi emlékek tettek erről tanúbizonyságot az ünnepi istentiszteletet követő tudományos értekezleten is. Ez alkalommal a templom portikuszában Páll Zsófia jóvoltából emléktáblát állítottak a település két jeles szülöttének, Szotyori Nagy Gyula (1887–1945) és Nagy Áron (1887–1962) altábornagynak és vezérőrnagynak, akik kiemelkedő szerepet vállaltak a második világháborúban, mindketten hadtörténetünk szakírói voltak. Az emléktáblát Bergh Sándor, az ünnepeltek magyarországi rokona leplezte le, s a két személyiségről e sorok írója szólt a közönséghez.
Szót kért Pállyi József, az egyházkerület képviselője, Puskás Bálint alkotmánybíró, Albert Álmos szenátor és Márton Árpád parlamenti képviselő. Tiszteletes B. Barabás Berta helybeli lelkésznek, a munkálatok lelkes animátorának a műemlék templomról írt ismertető kiadványát Jánó Mihály művészettörténész mutatta be. A mikóújfalusi fúvósok zenéje kísérte a templom bejáratához állított és megáldott kis székely kapu avatását, mely a csernátoni Haszmann-műhely alkotása. Filmvetítés, rajzverseny és játszóház, legendamondó verseny, táncház és nótaest zárta az örökségvédelmi napot.
Hozzászólások
2011. augusztus 16., kedd 09:11
lacafaca74
2661 hozzászólás
Szót kért Pállyi József, az egyházkerület képviselője, Puskás Bálint alkotmánybíró, Albert Álmos szenátor és Márton Árpád parlamenti képviselő. - Az utóbbi háromnak én nem adtam volna szót, ők kérjenek ott a parlamentbe vagy az alkotmány bíróságon. A fenti helyen semmi keresnivalójuk nem lett volna.

2011. augusztus 16., kedd 09:33
Nomad
433 hozzászólás
Szebb jovot!!!!

2011. augusztus 16., kedd 09:56
Bjanos
905 hozzászólás
Kampány szele fujt.

2011. augusztus 16., kedd 12:03
dinibacsi
4945 hozzászólás
Naná ,következik a kampány,most mindenütt rmdszs politikusokba fogunk botlani,minden szinten!Szerintem a városi WC hez is ki fog állni egy pár,és majd érdeklödnek hogy ugye milyen jol esik civilizáltan,ingyen vizelni az rmdsz által felujitott budiban!


2011. augusztus 16., kedd 21:20
Nomad
433 hozzászólás
Ha jol tudom azt a budit az MPP ujitotta fel vagy lehet,hogy a babahazzal osszekeverem...

2011. augusztus 16., kedd 21:21
Nomad
433 hozzászólás
lacafaca74 neked meg mi bajod van Puskas Balinttal??vagy akar Albert Almossal???

2011. augusztus 16., kedd 21:24
Nomad
433 hozzászólás
Visszaterve a budihoz meg a babahazhoz na meg az Mpp ehez az ez elott 3 evel az uj lehetosegnek hangoztatott kis partotok 3 ev alatt befuccsant, na de azert egy probalkozast megert...

2011. szeptember 14., szerda 13:49
BS
1 hozzászólás
Tisztelt Nomad, dinibacsi, Bjanos és aki olvassa !
Tekintettel arra, hogy a leírt napon anyaországi érintettként jelen voltam, érdekel, hogy a leírtakra hogyan reagálnak az olvasók. Mint látható, majd' egy hónapot vártam, hogy gyűljenek a hozzászólások. Sajnálom, hogy ezt a napot, helyszínt és kulturális örökség eseményt - mely mögött óriási lelkesedés, múlt tisztelő emlékezés, sok munka és nagy hit van, - a hozzászólók kizárólag a megjelent politikusok minősítésére tartották érdemesnek. Nem tagadom, elfogult vagyok a látottak és hallottak kapcsán. Elnézést kérek, ha bárkit is megsértettem volna jelen sorokkal.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Ferencz Csaba:
Radikálisok a gyergyói táborban
A rövidnadrágos nyári politizálás színterévé vált tematikus táborok – lásd Tusványos, EMI- vagy éppen MIÉRT-tábor – immár egyértelműen kirajzolják a hazai magyar politizálás irányvonalait is.

- Iochom István:
Dráguló szemétszállítás (Kézdivásárhely)
A múlt heti tanácsülésen a városatyák Kelemen Alpár igazgató javaslatára több mint kétszeresére emelték a szemétszállítási díjat.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS