Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 18., csütörtök: Sport Eredménytelen vb (Motokrossz)![]() Tompa Krisztián, a sepsiszentgyörgyi Sugás Motoros Klub versenyzője helyezés nélkül fejezte be a múlt hét végén az olaszországi Cingoliban megtartott junior motokrossz-világbajnokságot. Tompa Csaba (a Sugás Motoros Klub frontembere) elmondása szerint fia a 65 cm3-es géposztályban tizenharmadikként jutott be a legjobbak mezőnyébe, s a vb első futamának utolsó előtti köréig hetedik volt. Ekkor Krisztián, sajnos, elesett, és nem tudta befejezni a versenyt. A viadal második futama sem sikerült jobban, mivel a rajt után a szentgyörgyi kis motoros belekeveredett egy tömegbukásba, és mindössze az utolsó helyről tudta folytatni a versenyt. A rossz kezdés után a háromszéki felverekedte magát a tizennegyedik pozícióba, de az utolsó előtti körben újból elesett. Gumidefektet kapott Krisztián, és az egyik ugrató után nagyot bukott, így ezt a futamot sem tudta befejezni. Nagyon megijedtem, de szerencsére Krisztián most már jól van – elevenítette fel az olaszországi eseményeket Tompa Csaba. Annak ellenére, hogy pórul jártunk ezen a vb-n, ittlétünk tapasztalatszerzésnek mindenképp jó volt, és jövőre is próbálkozni fogunk. Az itáliai vb-t a spanyol Prado Garcia Jorge nyerte meg, az brazil Lopes Enzo és az olasz Lauretti Riccardo előtt. Tompa Krisztián legközelebb szeptember 4-én fog versenyezni, az Európa-bajnokság utolsó futamán, amelyre Bulgáriába kerül sor. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 520Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
