Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 30., kedd: Közélet Tőkés László kampánykörútjaTőkés László királyhágó-melléki református püspök, független EP-képviselőjelölt november elején Háromszéken folytatja erdélyi kampánykörútját. Dr. Fekete Károly, az MPSZ kézdiszéki kampányfőnöke elmondta: Tőkés László először Kézdiszékre látogat, ahol november 5-én és 6-án találkozik a választópolgárokkal. November 5-én 16 órakor a feltorjai református templomban tart istentiszteletet, majd ezt követően a Székely Házban találkozik a torjaiakkal. Aznap este 19 órakor Ozsdolán a Zsögön Zoltán Művelődési Otthonban lakossági fórumon vesz részt.
November 6-án 15 órától a püspök Alsócsernátonban a református templomban istentiszteletet tart, majd a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban, 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében tart lakossági fórumot, ezt megelőzően 18.30-kor megkoszorúzza Márton Áron főtéri szobrát. November 7-től Sepsiszéken, majd Erdővidéken folytatja kampánykörútját.
Fekete Károly azt is elmondta, hogy nekik nincs lejárt szavatosságú C-vitaminjuk, sem golyóstolluk, kampányukat önkéntesekre építették. Arra a kérdésünkre, mi a véleménye arról, hogy Markó Béla szövetségi elnök ismét a Székelyföld területi autonómiájával próbál szavazatokat gyűjteni, Fekete Károly kifejtette: ,,Markó nyilatkozata a Székelyföld területi autonómiájáról hamis, olyan, mint a másolat az igazi festményekről, amelyeket el akarnak adni a vásárlóknak. Markó is másolatot akar eladni a választópolgároknak, azaz azt a területi autonómiát, amit már rég kivett az RMDSZ programjából. Annak ellenére, hogy már többször kampányoltak a Székelyföld autonómiájával, félrevezetve a választópolgárokat, reméljük, hogy ezt a maszlagot már nem veszi be senki, nem lesz sikeres az üres szlogen hangoztatása. Még Ceauşescu egykori udvari költője, Păunescu is azt nyilatkozta az RTV 1 nemzeti tévéadóban, hogy Markó csak egy másolat. Akkor feltevődik a kérdés: ki akkor az igazi, ha Markó a másolat? Az nem más, mint Tőkés László, aki mindig és minden hazai és külföldi fórumon következetesen kiállt az autonómia minden formájának megvalósítása mellett." Fekete Károly szerint mindezeket figyelembe véve egy hiteles, karizmatikus képviselő sokkal többet tehet az Európa Parlamentben mint az esetlegesen bejutható két RMDSZ-es képviselőjelölt, a két szenátor, aki mindig, mindenhol az RMDSZ elitjének az érdekeit képviseli. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 231Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||