Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 11:59
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. augusztus 23., kedd: Közélet

Emlékezés tánclépésben

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Nagybacon Polgármesteri Hivatala és a Pásztortűz Egyesület a Szent István-napi megemlékezést és a Barátság tánclépésben néptánctalálkozót összevonva teremtett tartalmas szórakozási lehetőséget a község lakóinak.
A fellépők felvonulását követően Dimény Olga tanárnő megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, bárhol is éljen a magyar, a történelem és a néphagyományok összekötnek, testvérré tesznek mindannyiunkat. "Drá­ga anyanyelvünkön szóban, zenében és táncban mutatjuk meg, hogy gyökereink közösek, és ebből hitet és erőt tudunk meríteni a további folytatáshoz" – mondotta. Bacon polgármestere, Bardocz Csaba Szent István államalapítói és nemzetegyesítői munkáját emelte ki: ezer év után azért vallja minden politikai irányzat magáénak, mert művét sajátjának érzi.
Nagy Kinga történelem szakos tanárnő első királyunkról és koráról tartott előadást, Szabó Enikő Szent Istvánról szavalt. Fellépett a felvidéki Párkány, a Fehér megyei Csombord, a sepsiszentgyörgyi Ta­nulók Palotájá­nak, a kovásznai Ta­nulók Klubjának, a baróti Erdő­vidék, a székelyszáldobosi Kanka­lin, a bardoci Kormos, a bibarcfalvi Gyöngyvirág és a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoportja.
Hozzászólások
2011. augusztus 23., kedd 22:26
szaldobos
44 hozzászólás
Mit beszelsz te Hecser te nagyon huje vagy. Hat kormenet volt e? Vagy valami mas ami Szent Isvanra emlekeztet. Neptanctalalkozo Szent Istvannak, az kell ide biza. Vers, jelenetek, felolvasas, szindarab hol vannak?
Az egesz egy szemenszedett szemforgato hazugsag ezen a napon.
Ebbe te es reszes vagy. Gaszember.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Elhalálozás
Elhalálozás Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, mama, gyermek, testvér, az árkosi születsű sepsiszentgyörgyi özv. LŐRINCZ ÁRPÁDNÉ GELEI KLÁRA, a CEC volt alkalmazottja életének 58. évében hirtelen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 2011. augusztus 24-én, szerdán 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a sepsiszentgyörgyi közös temetőben. Részvétfogadás a temetés előtt egy órával. Pihenése legyen csendes, emléke áldott. A gyászoló család 4248262

- :
Közeledik a vég Kadhafi számára
Líbia prágai diplomáciai képviseletének épülete fölé tegnap délben felhúzták a felkelők zászlaját. A diplomaták közölték, hogy ezentúl a líbiai felkelőket, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot képviselik.
Heves harcok dúltak tegnap a líbiai főváros több pontján, többek között Moammer Kadhafi líbiai vezető rezidenciájának környékén. Tripoli központjában több helyszínen és a kikötőnél is összecsapás volt a lázadók és Kadhafi fegyveresei között. Kormányellenes lázadók vasárnap éjjel vonultak be Tripoliba, és a város nagy részét ellenőrzésük alá vonták; elfogták Kadhafi két fiát, köztük Szeif el-Iszlámot, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság. Moammer Kadhafi holléte továbbra sem ismert.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS