Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:00
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. augusztus 24., szerda: Közélet

A bizalom kimerülő aranytartaléka (Verespatakon sem mind fénylik, ami arany)

Nagyobb és hangosabb környezetvédelemhez kötődő ribillió a Kárpát-medence térségében a Bős-Nagymarosi vízlépcső befejezésének megtorpedózása után nem is volt, mint amilyen a verespataki, ciántechnológiára alapozó bányaterv körül újfent gerjedőben.
A kettő közötti különbség az elképzelések mögött kialakuló felhajtóerő súlyában és méreteiben rejlik. Bős-Nagymaros országos megmozdulást eredményezett, hamarosan nem­zetközi, alapjában véve zöld hátterű mozgalommá vált. A végeredmény ismeretes: a Duna elrekesztésének szándéka meghiúsult ugyan, de a csak részben megépített mű kimondottan a magyar fél számára sikeredett torzóvá, az építkezés az ország területének megcsonkolását eredményezte, a vízmennyiség elosztása a magyar fél kárára történik környezeti károsodásokat okozva, és a vita – a szakemberek között is – újra fel-fellobban, pró és kontra érvek hangzanak el a vízlépcső ügyében, amelyet most újraélénkítenek az uniós Duna-stratégiához kötődő elképzelések.
Az RMGC kanadai–román vegyes vállalat grandiózus tervének meghiúsítási szándéka elsősorban szintén "zöld alapozású", és nem annyira a közömbös tömegeket, hanem a közvéleményt formáló értelmiségi rétegeket és a civil szervezeteket állítja csatasorba, inkább ezek szembeszegülése érzékelhető a bányanyitást illetően. A küzdelem már tíz éve folyik. Az RMGC makacsul kitart az óriási beruházás megvalósítása mellett, hatalmas anyagi forrásokat mozgósít, évek óta tartó propagandahadjárata páratlannak mondható, a sajtóbeli, "közvéleményt puhító" reklámhadjáratot is beleértve. Tíz év alatt a vegyes vállalatnak sikerült a térség polgármestereinek egy részét maga mellé állítania, telek- és területvásárlásokkal erősítette pozícióit, napjainkra már államelnöki, minisztériumi egyetértést is szerzett.
A terv kivitelezésének a magyar–magyar – belmagyar–külmagyar – vonatkozásai is számottevőek. A Kárpát-medence egységes hegy- és vízrendszerének mesterkélt szétválasztása a mai kis-magyarországi veszélyérzet főforrása, de nemcsak ez. Utalásszerűen esik szó róla, de a nagybányai zagytározó gátszakadása, a mellékfolyók és a Tisza ciánszennyeződése, képletesen szólva nem okozott akkora szennyezést és kárt, mint amilyen a nemzetközi perek farvizén úszó bizalmatlanság. Az évek óta folyó pereskedés révén a súlyos károkat szenvedett Ma­gyarország semmiféle kártérítésben nem részesült. Közben a bajt okozó vállalat is megszűnt, "átalakult", és egyébként is a bizalmatlanság szintén történelmi gyökérzetű. Románia, illetve a román politikum szavahihetősége és szótartása a felszínes pajtáskodás ellenére rossz. Borbély László környezetvédelmi miniszter – akinek a jóváhagyásától a mai fázisban a bányamegnyitás függ – hiába járt Svédországban, és hiába látogatott meg egy olyan ciántechnológiás kinyerésre alapozott aranybányát, ahol a zagytározóban mérni sem lehet a ciánkoncentrációt, mert az Svédország, és nem Románia.
A Kelemen Hunor vezette művelődési minisztérium fontos akadályt hárított el a bányászat beindítása elől, amikor kibocsátotta a műemlékvédelmet érintő engedélyeket. Lévén egyben RMDSZ-elnök is, ez jelentős presztízsveszteséggel járt, és önfelmentő magyarázkodásokra is szorult. Eckstein Kovács Péter, Băsescu államelnök tanácsadója viszont csatlakozott a bányanyitási tervet ellenző hazai magyar civil szervezetekhez. Az államfő – akinek nyilatkozatát a bányanyitás ügyében az érdekeltek üdvrivalgással köszöntötték – a munkahelyteremtést, az állami jövedelem gyarapítását tartja szem előtt, és "hisz" az övéinek, hogy a szétrobbantott hegyek helyén keletkező, egyenként 200 hektárnyi területű kráter, a 215 millió tonna veszélyes hulladék a 180 m magas völgyzárógát mögött a 380 hektáron kialakított, az alul nem szigetelt zagytározó nem jelent veszélyt.
A fizikailag-földrajzilag érintett magyar fél – de nemcsak ő – viszont fél. Damoklész kardjaként függ képzeletükben a nagybányai és a kolontári gátszakadás. Míg az utóbbi rehabilitációját gyorsan, szakszerűen végzik, addig az előbbi a közvéleményt ma is mérgező peres ügyekkel szennyez.
Verespatak még sokat fog hallatni magáról, mert ott sem minden arany, ami fénylik.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Ki zaklatja a feljelentőt?
Családja zaklatásával vádolja Dan Tănasă Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és a feljelentéseiről elhíresült, jelenleg Spanyolországban élő fiatalember sepsiszentgyörgyi hozzátartozóinak védelmezőjeként lép fel a Konzervatív Párt megyei szervezete is.

- Bogdán László:
Egy gyilkosság indítékai (Magasles)
Tavasszal általános megütközést és megdöbbenést keltve bejárta a román és a magyar médiákat a hír, miszerint nyaralója küszöbén több lövéssel brutálisan meggyilkolták Csala Zsolt gyergyóalfalusi polgármestert.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS