Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 25., csütörtök: Közélet Szabadságvesztésre ítélték a rablókatAugusztus 12-én hirdettek alapfokú ítéletet a kézdivásárhelyi bíróságon a június 8-án 22 óra körül Oroszfaluban elkövetett késes rablótámadás ügyében, de a taláros testület döntése csak kedden került fel az intézmény honlapjára. Június 8-án két álarcos behatolt az egyedül élő, 64 éves Z. Eszterhez, késsel megfenyegették, és nyolcvan gramm arannyal távoztak. Az idős asszony nem veszítette el lélekjelenetét, dulakodni kezdett támadóival, sikerült a házból kiszaladnia az utcára, és felverte a szomszédokat. A rablás elkövetői a közelben várakozó gépkocsival – melyben három bűntársuk ült –, elmenekültek a helyszínről. A rétyi útkereszteződésnél kerültek rendőrkézre, majd előzetes letartóztatásba a megyei rendőrség fogdájába. Valamennyien munkanélküliek. Az alapfokú döntés értelmében B. Levente 19 éves kézdiszentléleki és a kommandói 19 esztendős G. Norbert – aki a szükséges formaságok nélkül lakott Kézdivásárhelyen – a rablótámadásért hat év, magánlaksértésért pedig két év és három hónap börtönbüntetést kapott, E. Albert Ervin 24 éves, K. Szabolcs 20 éves és G. Attila Szilamér 25 éves kézdivásárhelyi lakost pedig rablásban való bűnrészességért öt év és hét hónapra, míg magánlaksértésben való bűnrészességért két évre ítélték. Mindannyiuknak a nagyobb büntetést, azaz az első két elítéltnek hat évet, míg a másik háromnak öt évet és hét hónapot kell a rácsok mögött letöltenie, amennyiben az ítélet végleges marad. Mind az öten megfellebbezték az ítéletet. A károsultnak nem volt semmiféle követelése velük szemben, mivel visszakapta az ellopott holmit. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1465Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 25., csütörtök 08:19
Mirke 2733 hozzászólás A perköltségeket netán az ügyvédet ki fizeti ilyen esetben ? Merthogy munkanélküliek . Hivatalból megy rájuk a költség ,a becsületes ember zsebéből ? Ráadásul fellebbeznek!!!? Remélem súlyosbításért . Kár , hogy a tolvajok országának jogrendjében nem szerepel a kézlevágás amit érdemelnének , ha már volt pofájuk fellebbezni és annak helyet is adott a gyönyörű bíró(nő). 2011. augusztus 25., csütörtök 08:33
hszilvy 16 hozzászólás ááá, az sem jó megoldás. Azután mint nyomorékot, csak a mi zsebünkből tartaná el a kormány.
Inkább életfogytig kényszermunka ... legalább munkaerő volna az olyan munkákra, amik évek óta húzódnak, mivel nincs pénz rá. És tennivaló volna bőven ebben az országban ... 2011. augusztus 25., csütörtök 09:02
Traven 391 hozzászólás Tulajdonképpen sokkal kevesebb pénzbe kerülne az, ha mindenkinek tisztességes fizetést adna az állam ( tisztességes fizetést és tisztességes segélyt az adott esetekben ). Ez lenne az igazi bűnmegelőzés. Több pénz megy el börtönre, rendőrre, benzinre, perekre az egész igazságügyi fölösleges apparátusra mint akkor ha ezeknek a szerencsétlen kilátástalanoknak csak úgy a nagy semmire pénzt adnánk. Hülyén hangzik, de jóval kisebb lenne a költség. Persze lehetne a cigányokra is kapni egy megoldás, ösztönözni a termelő munkát, de a munkaerő foglalkoztatása ebben a formában veszteséges. Bunkó Amerikában 4 millió raboskodik börtönben. Ők is többet költenek a paraziták rács mögött tartására mint akkor ha egyszerűen megelőznék a bűnt. Miért van bűn ? A társadalmi külömbségek miatt. Hülyitik a paraszt agyát reklámokkal, csalogasság a parasztot a bankba, az orra előtt húzzág a szexi nőt, a baromi kocsit, Bahamas szigeti pálma fákat és a paraszt akkor mit csináljon ? Neki is kell. Én is akarom. Akajom. Akajom hamar és most mint a dedós kisgyerek. És akkor félrelép. Ne csodálkozzunk. Nem a paraszt a hibás hanem mi, azok akik vezetünk, az egész marha társadalom, marketinges sz@r, rohadt üzlet, rohadt valuta, rohadt gazdaság.
2011. augusztus 25., csütörtök 09:25
dinibacsi 4945 hozzászólás Tolvajok amiota a világ világ voltak,és lesznek!Társadalmi osztályok szintén,a különbségekkel együtt!Föleg romániában,itt már kezd kialakulni a banánköztársaság!Viszont a kélzlevágás tényleg nem lenne jo,nem tudnánk koccintani sem,mert nem lenne kivel!És államelnökünk a külhoni recepciokon hogy koccintana,mert neki mindkettöt lecsapnák,a flottáért,és az államtol lopott lakásaiért!
2011. augusztus 25., csütörtök 09:50
hszilvy 16 hozzászólás Már ott el lett tolva az egész, amikor ránevelték a népet, főleg a fiatalságot, hogy minek dolgozni, amikor az állam ugyis eltart, ingyen adja a mindenfajta segélyt. tudom mit beszélek, hisz az első genarációk közt voltam én is, amelyik a 12 osztály elvégzése után minden egyéb feltétel nélkül kapta a "somerpénzt". És akkor miért dolgozna? Ha neki ingyen, a semmiért "jár" a segély? Inkább arra kellettt volna, kellene nevelni a társadalmat, hogy dolgozzon, és ne az ingyenélésért "küzködjön". Mindenki ha az igényeit a lehetőségeihez mérten alakítaná, akkor nem volna ennyi baj. Hisz én is tehetném azt, amit a sok MLM -es és mindenfajta marketinges propaganda probál az ember agyába tömni, hogy tűzz ki célokat! Merjél nagyot gondolni és stb. - hisz én is szeretnék sokmindent, szeretnék új autót, új TV -t, szeretnék utazni ... de tudom, hogy se lehetőségem, se szükségem nincs egy Aston Martinra, vagy egy hitech 3D -s TV -re, és elutazne sem tudok egyelőre sem a Machu Pichura, sem egy szomszédos galaxisba, de minek, hisz mindenki itt van, akik szeretnek, és akiket szeretek. Így az igényeimet úgy alakítom, hogy nekem jó legyen. És nem úgy, ahogy megszabják nekem a politikus vagy marketinges "vezetőink".
És milyen jó, hogy én nem vezetek senkit, legfeljebb az autót ... így nem vagyok hibáztatható, hogy én is hibás lennék ezekért a dolgokért :) 2011. augusztus 25., csütörtök 13:26
Zeta 140 hozzászólás @hszilvy - de azert a Szent Annaig csak kimessz :)
2011. augusztus 25., csütörtök 13:34
hszilvy 16 hozzászólás na jo, az meg ebben a galaxisban van, sot, ezen a kontinensen :))
2011. augusztus 25., csütörtök 13:43
Zeta 140 hozzászólás Nem is kell a vilagvegere utazni, itthon is van eleg latnivalo. Iden a rovid szabadsagunkat a kornyeken toltottuk es meglepodtunk, hogy mennyi szep hely van Szekelyfoldon ahol eddig meg nem is jartunk. Ajanlom mindenkinek.
2011. augusztus 25., csütörtök 14:07
hszilvy 16 hozzászólás Mi evek ota minden nyarunkat a Szekelyfoldon toltjuk ... es mi is talalunk mindig ujdonsagot benne. Ezt nem lehet megunni. Ezt nem lehet nem szeretni! Es ha azoknak a kezet is levagnak, akik ezt el akarjak venni tolunk, akkor lassan-lassan a hivatalokba mar csak magyar ajkuak tudnanak bekopogtatni ...
No de mi van akkor, amikor mi magunk esszuk egymast, es most nem a politikai szocseplesre celzok itt, hanem eppen az ebben a cikkben leirtakra: amikor 19-20 eves magyar, meg pontosabban helybeli szekely fiatalok kessel tamadnak maganyos oregasszonyokra, hogy elvegyek attol azon javait, ami nem illeti meg oket, hogy konnyen jussanak anyagiakhoz, anelkul, hogy dolgozni kellene ... ezen nem tudunk azzal segiteni, hogy meg tobb segelyt adunk nekik! Munkat kell biztositani nekik, es ha ez nem tetszik, akkor ott a kenyszermunka. Mert hiaba tiltja a torveny, azt ki leghet jatszani ... amint rengeteg pelda bizonyitja is ezt. Jo par eve volt egy esetunk, amikor epp u jembereket toboroztunk: Jott egy (mit egy, tobb is!) fiatalember, hogy a munkaugytol kuldtek, hogy pecseteljunk le neki egy papirt. Hat mondom, na lassuk azt a papirt, hat normalis, hogy az volt a hlyzet, hogy a munkaugytol vag ya 'somer-hivataltol' kuldtek, hogy nalunk van munka, es erdeklodjek. Csakhat epp akkor mas munkakorre kerestunk, es mondtuk neki, hogy sajnos nem neki valo munkakorre keresunk embert, neki nincs meg a megfelelo kepesitese. Erre fel o magyarazkodni kezdett, hogy nem, nem, nem ertettuk ot meg, neki csak egy pecset kell a munkaugyre, hogy itt jart, o nem munkat keres ... hat no comment az ilyen ... mit varunk el azoktol, akik ezzel a mentialitassal nonek fel? Mi lesz a vege? A munkanelkuli segely lejar, nem kapja sem elete vegeig, sem a nyugdijazasaig az ember ... es ha lejar, akkor mi lesz? Ha nem tud/nem szeret/ nem akar dolgozni, akkor marad a bunozes? 2011. augusztus 25., csütörtök 23:05
Mirke 2733 hozzászólás h(ülye)szilvy, a cikk nem erről szól amit te itt összehordtál . Arról szól , hogy ha elkapnak téged valahol az ilyenek 4-5-en ,nem tudom hova fogsz akkor majd pecsételni .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||