Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. augusztus 26., péntek: A kréta körül Magánóvodák siker és megszűnés között![]() Gondos pedagógusok biztosítják a kicsik otthonosságérzetét ![]() Kellemes környezet, sok játék várja a Dodóban a gyerekeket Albert Levente felvételei Bár egyre fogynak az állami finanszírozású bölcsődék és óvodák, az anyukákat pedig szinte visszakényszerítik munkahelyükre gyermekük egyéves kora után, mégsem jött el a magánóvodák aranykora. Ellenkezőleg: a két sepsiszentgyörgyi közül az egyik tulajdonosa újsághirdetés útján árulja intézményét. A tanfelügyelőségi engedéllyel működő, a "szerv" nyilvántartásában szereplő szakembereket foglalkoztató Dodó magánóvodának egyéves fennállása alatt még nullszaldós hónapot sem sikerült produkálnia. "Az adott törvényi körülmények között én is azt hittem, hogy sikerre ítélt vállalkozás – fogalmazott Dana Matoru, az ovi vezetője. – Augusztus elején azonban mindössze hét gyermekünk volt, ezért úgy döntöttem, hogy augusztus végétől bezárjuk a Dodót." Pedig a közgazdász képzettségű vállalkozó házaspár csinossá varázsolta a Dohány utcai magánházban működő óvodát, ahol a három óvónő közreműködésével, napi három étkezés biztosításával, külön játszó-, alvó- és étkezőszobával a teljes szolgáltatást havi 540 lejért kínálták. Csúcsidényben sem voltak húsznál többen, pedig az intézményvezető állítása szerint egyetlen anyuka akadt, aki a helyszín megtekintése után sem vitte oda a gyermekét. A Dodó hírét többnyire a szóbeszéd hordozza, a hiányozhatatlan ellenpropaganda egyik központi érve pedig az, hogy a román és magyar gyermekek közös felügyelet alatt vannak. A "dodós" szülők természetesen roppant fájlalnák az ovi megszűnését. "Az anyától való elválás és a csoportba való beilleszkedés időszaka nehéz szakasza a két-három évesek fejlődésének, amit megkönnyít az itteni pedagógusok hozzáértése és melegsége – érvelt a Dodó mellett Szilágyi Charlotte. – Az én gyermekem nagyon nehezen viselte, hogy reggelente meg kellett válnia az anyukájától, ám a második héttől annyira jól érezte már magát, hogy azzal fegyelmeztem: ha nem viselkedik jól, nem engedem dodóbeli barátaihoz." Az anyuka szerint a román gyerekekkel való közös tevékenységek kimondottan előnyösek, meggyőződése, hogy a többnyelvű óvodai környezet megkönnyíti a későbbi nyelvtanulást. "Sajnos, szerintem a Dodó a város legjobban őrzött titka" – summázott Szilágyi Charlotte. A Kincses Kert nevet viselő intézmény vezetője viszont csupa derűlátás. A Budai Nagy Antal utcai magánházban működő, immár második tanévére készülő ovi az oktatási tárca óvodai-bölcsődei minősítésével ugyan nem rendelkezik, de reggel héttől délután ötig klasszikus szolgáltatásokkal – gyermekmegőrzés, teljes körű étkeztetés, az egytől háromévesig terjedő korosztályoknak megfelelő képzés – várja az érdekelteket. Az akkreditálás hiányát Imreh-Marton Enikő ügyvezető egy sereg felesleges adminisztrációs nyűg "megspórolásának" ésszerűségével magyarázza, s úgy tűnik, ez az óvodai életre készülő gyermekeik számára biztos szigetet kereső szülőket nem is zavarja. "Teljes létszámmal, tizenöt fővel indulunk szeptemberben, a gyerekek havi 460 lejes áron mindent megkapnak, amire szükségük van. Még a családi melegséget, intimitást is – mondja az ügyvezető. – Tavaly sem volt létszámgondunk, ezért üzleti és a küldetés szempontjából egyaránt eredményesnek tekinthetjük magunkat. Foglalkozásaink elsősorban a nyelvi készségek életkornak megfelelő elsajátítását célozzák." A gyerekek jövőjére való fokozott odafigyelés bizonyítéka, hogy az óvodába készülő háromévesek az elmúlt tanév utolsó hónapját annak az óvónőnek a jelenlétében tölthették, akivel a Hófehérke óvodában tényleges ovis "pályájukat" kezdik. Imreh-Marton Enikő szerint a Kincses Kert egyik "titka", hogy – nem lévén akkreditált intézmény – nem kell feltétlenül a tanfelügyelőség által kiajánlott szakemberekkel dolgoznia, a "szabadpiacról" pedig remek csapatot sikerült összeválogatnia. Prezsmer Imola nemrég nyugállományba vonult szaktanfelügyelő elsősorban az árakban látja annak magyarázatát, hogy a kényszerítő körülmények ellenére sem tolonganak a szülők a magánintézmények körül. "Ismerem a két oviban dolgozó kolléganőket, a legjobb szakemberek közé tartoznak – állítja –, de azt hiszem, nagyon kevés szülő képes magánóvodába járatni gyermekét. Pedig valóban alig van alternatíva, hiszen az egyetlen létező szentgyörgyi bölcsőde nem túl jó körülmények között legfeljebb húsz gyereket képes fogadni. A városi önkormányzatban felmerült egy nagyobb befogadású bölcsőde építésének ötlete, de a dolog egyelőre nem haladta meg a tervezgetés szintjét." A magánovik vezetői azonban vitatják, hogy az ár lenne az elsődleges visszatartó tényező, mindketten egybehangzóan állítják, hogy manapság egy gyerekfelvigyázó havi honoráriuma meghaladja a magánóvodai ellátás árát. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1012Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. augusztus 26., péntek 08:31
lacafaca74 2661 hozzászólás Bukarestben biztos sikeres lett volna a vállalkozás, de itt hány szülő engedheti meg magának a havi 540 lejes kiadást? Arról ne is beszélve ha 2 óvodás korú gyereke van.
2011. augusztus 26., péntek 08:35
Mirke 2733 hozzászólás Főleg ezért nem sikeres ez a dolog .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

