Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. augusztus 26., péntek: Közélet

Újjáépül a Három Rózsa

Csupasz a gerendaépület
Csupasz a gerendaépület
Nagyon gyorsan lecsupaszította a sepsiszentgyörgyi szociális étkezdét, a város egykor Három Rózsa néven ismert kocsmaépületét a felújításával megbízott cég – aztán a munkálat éppoly gyorsan le is állt. Kiderült ugyanis, ami bár sejthető volt, de a tervezés során végzett szúrópróbák nem mutatták ki egyértelműen: igencsak megviselt állapotba jutott az épület faváza.
A szociális étkezde felújítására Sepsiszentgyörgy önkormány­zatának a Regionális Operatív Programhoz benyújtott, integrált városfejlesztési tervvel elnyert pályázata révén nyílt lehetősége, a versenytárgyalást egy helybeli cég nyerte meg, mely ígérte, még idén befejezi a munkálatot. Haladtak is a tervben előírtakkal, a tetőt visszabontották, a falakról a vakolatrétegeket leverték, a felesleges toldásokat eltávolították, most viszont várniuk kell. A régi faépület ugyanis annyira rossz állapotú, hogy nem elég néhány elkorhadt elemét, hanem az egész szerkezetet kellene kicserélni, alig néhány gerendát le­hetne megmenteni – tájékoztatott Zakariás Attila, a városfejlesztési terv elkészítője. Elmond­ta, a tervezés során végeztek min­ta­vételt, tudták, szuvas, gombás gerendák is előkerülnek, de azt remélték, ezek kicserélésével megmenthető az épület. Így most ellenszakértői vizsgálatot kér a városháza, melynek során megállapítják a hogyan továbbot – mondta el érdeklődésünkre Sztakics Éva alpolgármester. Ezért áll jelenleg a munka, és emiatt az építkezés is csúszni fog körülbelül egy hónapot, a kivitelezővel való egyeztetés szerint november végére készülne el. Ha az ellenszakvélemény a faház teljes újjáépítésének szükségességét eredményezi, akkor sem lesz fennakadás, pénzügyileg sem, hiszen a pályázat előre nem látható költségekre meghatározott keretéből futja az új szerkezet elkészítésére – tette hoz­zá az alpolgármester.
Ami a felújítás utáni látványt illeti, arra törekednek, hogy az egykori Három Rózsa múlt század eleji küllemét adják vissza az épületnek, a Kálvin tér dísze és ékessége legyen – magyarázta Zakariás Attila. Az évtizedek során végzett számos átalakítás ugyan rányomta bélyegét a néhai kocs­mára, és nyilván az új rendeltetés miatt belső beosztását a követelményeknek megfelelően alakítják ki, de megnyitják a befalazott utcai ajtókat, a műanyag nyílászárók helyett fakeretes, zsalugáteres ablakok lesznek.
Az átalakítás befejeztéig nem kell nélkülözniük a szociális kantinra szorulóknak, a nyári időszakban eddig is szünetelt az ingyenkonyha, s mint máskor, idén is szeptember 15-től újrakezdi működését. Mindaddig, amíg az új kantinban főzhetnek, a vízszolgáltató volt Gyár utcai telephelyén vehetik át a hideg ételt a rászorulók, tette hozzá az alpolgármester.
Hozzászólások
2011. augusztus 26., péntek 08:44
bzoal
735 hozzászólás
Csak az Após tud tervet csináln? Ha más lesz a polgármester,akkor átdolgozzák a terveket?

2011. augusztus 26., péntek 11:59
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szeretném ,ha a hangulatát is vissza lehetne adni a régi + rózsának!

2011. augusztus 26., péntek 18:41
ballack69
50 hozzászólás
Mikor gyors utembe , nekifogtak mindossze 2 napba kerult a lebontasa , de vicckent elemlitettuk egymas kozt , hogy 2 nap alatt , lebontottak de 2 ev alatt nem epitik fel ......... Ne legyen igazam !!!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Hírsaláta
HÁROM HATÁROZOTT NEM. Lakatos Péter RMDSZ-képviselő a Ziare.comnak kijelentette: kizárt, hogy a szövetség elfogadja a Băsescu javasolta választási törvényt, mely szerint a győző mindent visz, s mely egyáltalán nem veszi figyelembe az arányosság elvét.

- :
Kifelejtett betegek
Kimaradtak a költségvetés-kiigazításból a szervátültetésen átesett betegek – hívta fel a figyelmet Nagy András, a megyei gyógyszerészkamara elnöke.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS