Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. augusztus 27., szombat: Őszi sokadalom

László Attila szülővárosában énekelt

Többezres tömeg hallgatta
Többezres tömeg hallgatta
László Attila, a Csillag születik tehetségkutató verseny győztese két magyarországi fellépés között érkezett haza, csütörtökön késő este szülővárosában, a Gábor Áron téren felállított színpadon lépett fel többezres tömeg előtt, tegnap Székely­kereszt­úron koncertezett, s máris indult vissza Budapestre, ahol ma és holnap is előadása lesz.
A közönség által már ismert örökzöldek mellett két új dalt is elénekelt. A könnyűzenére átdolgozott székely himnusz az Őszi sokadalom színpadán csendült fel első alkalommal. Miután lejött a színpadról, fél órán keresztül dedikált és autogrammot osztott rajongóinak, majd a Vigadóban Dimény Jánossal, romániai menedzserével sajtótájékoztatót tartott. Nem tudja, a verseny megnyerése óta itthon és az anyaországban hány fellépése volt, nem vezet azokról pontos kimutatást. A legnagyobb tömegnek a világhírű amerikai énekes, Khesa előtt énekelt. A Háromszék azon kérdésére, hogy hol folytatja tanulmányait, Attila elmondta: a városnapok alkalmával Hatvanban is fellépett, és akkor ajánlotta fel neki Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, Kézdivá­sárhely testvérvárosának fideszes polgármestere, hogy jelentkezhet a város egyik gimnáziumába. László Attila szeptember elsejétől a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola kilencedik osztályos tanulója lesz, így lehetősége adódik az ének- és zongoratanulást is folytatni, és persze fellépni Magyarországon és Erdélyben. A László család kétlaki lesz, Kéz­divásárhely és Magyarország között fognak ingázni, Budapest mellett bérelnek lakást. Dimény János közölte, még karácsony előtt megjelenik Attila első lemeze.
Hozzászólások
2011. augusztus 27., szombat 09:54
Sascha
1641 hozzászólás
"...könnyűzenére átdolgozott székely himnusz" - gondolom ennek kellene örülni is ...

2011. augusztus 27., szombat 09:55
Sascha
1641 hozzászólás
"...világhírű amerikai énekes, Khesa előtt énekelt..." - világhírű ????

2011. augusztus 27., szombat 11:00
csacsi
311 hozzászólás
Szegény gyermek..

2011. augusztus 27., szombat 13:30
bjanos
905 hozzászólás
Őrvendek Attilának elindult a sikeres karierje űgyes gyerek.

2011. augusztus 27., szombat 14:22
nonsens1
560 hozzászólás
Nem tudom,lehet hogy túl maradi vagyok,de szerintem egy nemzet himnúszát átirni könnyüzenére,hm,ée személy szerint szentségtörésnek tartom.Na,képzeljék el hogy a fiatalok a székely himnusz ra elkezdenek rángatózni a táncparketten,ugyanis a mai fiatalok nemigen tudják,hogy mi egy keringő,egy angolvalcer,egy tango.Lehet,hogy tévedek.Na de tévedni emberi dolog.De hadd jegyezzem meg,nem ilyenesetben.

2011. augusztus 27., szombat 14:52
Mk
301 hozzászólás
Ganxsta nem írt egy a rappes változatot?

2011. augusztus 27., szombat 16:27
lacesz72
7 hozzászólás
ugyess ! de a szekely himnuszt konnyuzenere atirnni ?????


2011. augusztus 27., szombat 18:33
Mirke
2733 hozzászólás
Agyalágyult barom aki átmocskolta a Himnuszt , szegény zöld fülű kölyök meg elénekelte . Nesze neked székely kultúra !! Most már csak a csökött "minune " - nek kell szólni , "manelésítené " meg a régi székely himnuszt is . Az Attila gyerek meg elénekelné azt is Cs. Somlyón a nyeregben . Hatás : garantált!!

2011. augusztus 27., szombat 18:55
Mirke
2733 hozzászólás

Kodály Zoltánt anno , megkörnyékezték a kommunisták : változtatná meg a Magyar Himnuszt . Kodály azt mondta " minek ? Jól van az úgy ! " És kuss volt. Ezt az himnuszgyalázó zenepatkányt ki kérte fel erre a becstelenségre ? Netán Dimény ? Mert ő is ludas a dologban . A mindenségit neki !

2011. augusztus 27., szombat 18:57
Mirke
2733 hozzászólás

Zolee egy barom , minden szinten .

2011. augusztus 27., szombat 19:02
Sascha
1641 hozzászólás
Nem vagyok nagyon kiváncsi, de azért meg szeretném egyszer hallgatni a könnyűzenés himnuszt. Nem egyébért: még jobban megutálnám L.A.-t s D.J.-át.

2011. augusztus 27., szombat 19:02
doboa61
1854 hozzászólás
Nagyon várom a végét, hány bőrt lehet még lehúzni erről a rókáról, mielőtt kidobják.

Ami pedig a Himuszt illeti, egy élő példa arra, hogy az arcárlanságnak nincsen határa.
Egy nemzet himnuszának az "átírása" az egyben a meggyalázása, ami magát a nemzetet sérti.

Ezek nem ismerik még Mórest...

2011. augusztus 27., szombat 23:44
bagi2
341 hozzászólás
A Szekely himuszt atirni tenyleg ocsmanysag, nem Szekely ember aki ezt muvelte.
Attilarol meg annyit, hogy ne tessek (le)sajnalni, aki nem szereti a rivaldafenyt, a csillogast ,hirnevet, nem jelentkezik ilyen tehetsegkutato versenyekre. Szoval ezt az utat o valasztotta, mindenki megtanulta a nevet, rajongotabora egyre novekszik. O ezt akarta. Tehetseges es szeretne megmutatni a vilagnak, mit tud. Akkor meg minek sajnalni?


2011. augusztus 27., szombat 23:46
bagi2
341 hozzászólás
ki a fene Khesa?

2011. augusztus 28., vasárnap 04:41
sovidek
1 hozzászólás
Fel háborító egyesek.,hogy mire képesek .Székely himnuszt átírni,ocsmányság.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Vásár és konferencia (Zöld napok)
Kiállítás a sportcsarnokbanA tizenhatodik kézdivásárhelyi Őszi sokadalmon nyolc magyarországi testvérváros közül hat, Hatvan, Gyöngyös, Kisvárda, Paks, Szentendre és Mező­kövesd, ezenkívül Beregszász képviseltette magát önkormányzati szinten.

- Iochom István:
Könyvtári nyílt napok
Gyerekfoglalkozás
A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár a sokadalom ideje alatt egész sor rendezvényt szervezett.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS