Zalánpatak varázsa

A csordát legeltető pásztor, a szénacsináló kaszás, a sarjútakaró asszonyi nép itt nem hagy maga után szemetet. Mikor a táj szépségének ezt az összetevőjét felfedezem, tudatosan figyelem, hogy találunk-e itt eldobált szemetet, pillepalackot, a patakpartra szekérrel kiszállított hulladékot? Nincs ilyen! A degradálódott, tönkretett városszéli, a kukák körüli szemét mellől ideérkező ember előbb nem is érzékeli, melyek az összetevői annak a szépségélménynek, ami itt fogadja! Hát ez! A maga szépségében pompázó természet, melyben az ember tudatosan tisztán tartja, épségben őrzi környezetét.
Két szép igás lóval ganézó szekér fordul ki a patak medréből. Zalánpatak állattartó falu, manapság ez az itteni élet fő pillére. Az istállótrágyát nyári időben is a kaszálóra hordják, jókora halmokba rakják, hogy aztán, mikor eljön az ideje, elterítsék. Itt még a trágya is tiszta. És tiszta, illatos a levegő, mindenből a frissesség sugárzik. Az egy nappal korábban hullt eső tisztára mosta a fákat, füveket, és most a természet bujdokáló gomolyfelhőkkel takargatva óvja a túlmelegedéstől köntösének s a rajta lévő hímzésnek az elszíntelenedését.

Archaikus falukép
Ebben az idillikus tájban fészkel Károly walesi herceg portája. A benti épületcsoportot védő várfalszerű kőkerítésre régi szokás szerint összeválogatott ágakból fonott kerítés futtatja rá a szemet. Arrébb felsejlik a falu képe. Az út vonalvezetése a táj domborulataihoz és a telkek területéhez igazodó. A házak, gazdasági épületek, csűrök, istállók, sütőkemencék, a porta szerkezete, virágos- és zöldségeskertre, baromfiudvarra tagolt belső tere hagyományos. Szinte egységesnek mondható a tornácos lakóház, a rusztikusan, tartós, faragott fából összeácsolt épület, s az egész faluban néhány kivételtől eltekintve villás farkú piros, a szomszédos Nagybaconból származó cseréppel fedett sátortetők. A formák és színek, az anyagmegmunkálás módja teszik különlegessé ezt a sajátos, nagyjából régi épségében, faragott szépségében megőrzött falut.
Bántóan szomorú viszont, hogy a lakosság elöregedésének külső jelei és arcsebei a portákon is kiütnek. Roggyant derekú, horpadt tetőzetű épületek, omladozó sütőkemencék kókadoznak. En­nek a pusztulásnak is megvan a maga romantikus szépsége, de mégiscsak a leépülés, az elenyészés jele. A faluképet rontja, a porták eredendő szépségét foltosítja az itt-ott látható tájidegen építőanyag. De kicicomázott, túldíszített csicsás, módos házakat alig látni.
A falu épített örökségének óvó szeretetét – más írásomban már szóltam róla – a Kálnoky grófi család és a Károly herceg portájának kialakítása sugallhatja. Másrészt, hogy ha a hétvégi pihenésre szánt eladó telkeket új tulajdonosaik a régi építészeti hagyományokhoz és szokásokhoz igazítják. Egy régi épület belső térkiképzését, átalakítását úgy is nyélbe lehet ütni, hogy a modern háztartási gépek, és főleg a korszerűen felszerelt fürdőszoba-mosdó is helyet kapjon benne. A száznegyven-százötven lakosú falut ez mentheti meg a jövő számára a másképpen elkerülhetetlenül bekövetkező enyészettől. És még valami: temploma, iskolája van. Gyerek viszont kevés. Nagyon kevés! A Málnásfürdő–Zalánpatak erdei út megépítése és majdani karbantartása is a megmaradás záloga.
Zalánpatak külső szépsége rárajzolódik, apró pörsenésektől eltekintve összhangban él a táj gyönyörűségével. Ha a domboldalak felé szalad a tekintet, gondozott kaszálókat, legeltetéssel karbantartott pusztákat és tisztásokat lát. A tájnak emberi arca van. Erről leolvasható, hogy ezt a mezőgazdasági területek híjával lévő kistelepülést nem mocskolta be a kollektivizálás. Az egykori gazdag háromszéki falvakban a kollektivizálás nyomai nemcsak a lepusztult, szétrohadt kúriák, udvarházak állapotán, hanem a gyomos kertek, a bürkös, csihányos árkok, sáncmartokon s az elvadult, gondozatlan erdei kaszálókon és legelőkön is lemérhető. Falun élő ismerőseim panaszkodnak, hogy gyümölcsösükben derékig ér a szénafű. Ingyen sem kell senkinek.

Antenna a falu felett
Csodálkozva fedezem föl, hogy a település mai lakossága mennyire tévéfüggő. Ennek a külső jele a tányérantennák sokasága, de van belső kisugárzása is. Szép, tornácos nagy házban egyedül élő idős asszony a tévéadások révén engem azonosít, s ezeket hozza kapcsolatba olvasmányélményeivel.
A tévének a falu szellemiségét befolyásoló szerepére és felelősségére figyelek. Számukra természetes, hogy az az érték, ami "onnan" érkezik. Bizo­nyos témák iránti fogékonyság, tájékozottság, főleg a zárt faluközösség zenei érdeklődésének milyensége nagyban függ a tévézéstől. Már-már torzulásos jelenség, hogy a magyarhoni eseményeket inkább nyomon követik az emberek, mint a romániaiakat, s ami körülöttük történik. Ez az egyoldalúság csökkenti az ellenálló képességet a honi veszélyeztetettséggel szem­ben. A soron következő nagy meg­próbáltatások az őszi romániai népszámlálás csapdahelyzetei lesznek. És az autonómia követelése. Majd jövőben a helyhatósági választások. A magyarországi tévécsatornák témákhoz kapcsolódó műsorszórásának a szerepe felbecsülhetetlen.
Természetesen, Zalánpatak belső életében is tapasztalhatóak kajszulások, ferdülések. Az irigység, megszólás fő helyen áll. A módosabb, sikeresebb vállalkozókat irigység, gyanakvás is övezheti. Főleg, ha erre rá is szolgálnak a szóban forgó vállalkozók. Zalán­patakon, lévén állattenyésztő falu, a tej értékesítése az egyik fő téma. A tejátvétel, a tejárak alakulása. Apró, végső hatásukban önbecsapó ügyeskedések is előfordulnak. Ha például az esti félhomályban fonnyadt, szíjasra petyhüdt rókagombát sóznak rá a városi emberre. Aki aztán a következő alkalommal kétszer is meggondolja, hogy kinek az ajánlatát fogadja el. Ezek apróságnak tűnnek, de ha elhatalmasodnak, kikezdik és tönkreteszik a falu életének belső harmóniáját.
Számomra a legérdekesebb, a közösség belső énjének milyenségéhez kapcsolódó megfigyelés az, hogy az egykori különböző ajkú népesség – magyarok, szászok, csehek, németek, románok stb. – miként váltak egy­ségesen magyarrá. Egyed­mezején a 17. század végén gróf Kálnoky Antal építtetett üvegcsűrt Za­lán falu erdőbirtokán. Innen a Zalán­patak név Egyed­mezeje helyett. Az üveghuta működtetéséhez idegen földről is hozott, főleg szakembereket. Ez a falu családnévanyagában ma is jól érzékelhető. A nagy különbségek ellenére az azonos életmód, a foglalkozások, mesterségek azonossága, a rendelkezésükre álló építőanyagok és az üvegfúvást kiegészítő foglalatosságok, az erdőkiélés, állattenyésztés egységes közösséggé gyúrta az itt élőket. A közösség integráló erejére jellemző, hogy a frissében idetelepedő idegen is azonosul a helyiek életvitelével, nyelvhasználatával. Kedves malíciával mesélik, hogy az erdeigyümölcs-szedés közben "itt ragadt" és asszonnyá lett román lány a magyar tájnevekkel küszködve a borvízforrás vulgáris, női altestre utaló magyar nevét a nyelvén csongolygatva egyes szám első személyben használta a kifejezést, azt kérdezvén, hogy ivott-e az én ...-ból? A nemrég nyugdíjba vonult erdészről mesélik, hogy ő volt az, aki mindig az erdőt bújta, és soha senkit nem bírságolt meg.
Érdemes eme falu állapotára és sorsára odafigyelni. Bár építészeti értékét tekintve nem vetekedik az anyaországi Hollókőével, nem lehet a világörökség része sem, de helyi, erdélyi értéke jelentős. Ha sorsának további alakulására figyelünk, mintaértékű hagyomány- és tájjellegét megőrző falu maradhat. A Tekse híres pisztrángos patak. A mederrendezés – itt az oxigénellátást biztosító kis vízeséseket, a bukókat "szöktetőknek" nevezik –, a Tekse mentén létesített pisztrángtenyészet is a jövő lehetséges irányváltását, a vendégforgalom bővülését jelzi.