Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 31., szerda: Közélet Belföldi hírekTőkés csapatát hibáztatja Frunda
Frunda György szenátor, az RMDSZ EP-jelöltlistájának vezetője tegnap kijelentette: a magyar választók nincsenek tisztában azzal, hogy a közös lista létrejöttét Tőkés csapata utasította el. ,,Nem jutott el a választókhoz elég információ arról, hogy az RMDSZ minden tőle telhetőt megtett a közös lista létrejöttéért, és arról, hogy ezt a püspök úr és a mögötte álló csapat utasította el. Ezt sok helyen meglepődve vették tudomásul, egyszerűen nem tudták. Az emberek döntését ez befolyásolja, és egészen más helyzetet hoz létre" — mondta Frunda György a kampánykörúton tapasztalt élményeit mesélve. Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke Frunda kijelentéseire reagálva leszögezte: az RMDSZ akkor kérte fel a püspököt, hogy szerepeljen a szövetség jelöltlistáján, amikor népszerűsége három százalék alá csökkent. A NewsIn hírügynökségnek Szilágyi elmondta: közös EP-jelöltlista azért nem jött létre, mert a szövetség csak nyilatkozatok szintjén híve a pluralizmusnak. Egyfordulós választást szeretnének
Az RMDSZ az egyéni körzetes rendszernek azon változatát támogatja, amelyért a kormány felelősséget vállalt — jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla szövetségi elnök. Mint mondta, a kétfordulós választásba nem egyeztek volna bele, de a megyeitanács-elnökök esetében elfogadott egyfordulós, egyéni körzetes szavazást a jövőben ki szeretnék terjeszteni a polgármesterekre is. Szerinte ez nagyban megkönnyítené a választás menetét. Markó ugyanakkor leszögezte: az RMDSZ az európai parlamenti választásokra és nem a népszavazásra összpontosít a választási kampányban. Véleménye szerint a népszavazás okafogyottá válik, ugyanis a kormány felelősségvállalással elfogadta a választási törvény módosítását, és ez azt jelenti, hogy amint a jogszabály életbe lép, Romániában már egyéni körzetes választási rendszer lesz érvényben, amely ugyanakkor az arányos képviseletet is biztosítani fogja. Markó Béla elmondta, ezzel a rendszerrel a magyar közösség számára biztosítható a parlamenti képviselet, miközben a kétfordulós egyéni körzetes rendszer oda vezetne, hogy a magyarságnak legfennebb egy-két képviselője lenne a román parlamentben, ,,vagy rossz esetben teljesen kimaradnánk". A szövetségi elnök úgy értékelte, mesterséges dilemmával állunk szemben, a népszavazás és az európai parlamenti választások összevonása ugyanakkor mindkét kérdés fontosságát csökkenti.
Tăriceanu visszavág
,,Arra kérem önt, hogy ne használja fel politikai célokra az egyéni választókerületes szavazási rendszerről szóló népszavazást. Kérem, hogy ne ossza meg Románia lakosságát a kérdés kapcsán" — áll abban a levélben, amelyet Călin Popescu Tăriceanu kormányfő küldött tegnap Traian Băsescunak. Az államfő ugyanis egy nappal korábban felszólította a kormányt: teremtse meg annak feltételeit, hogy a választók egy szavazóhelyiségben voksoljanak az európai parlamenti jelöltekre, és válaszoljanak arra a kérdésre, hogy egyetértenek-e a kétfordulós többségi választási rendszer bevezetésével. ,,Furcsállom az ön kérését, hiszen ismernie kellene a népszavazásról szóló törvény előírásait. Biztosíthatom azonban, a kormány nem követ el törvénysértést" — szögezte le a miniszterelnök, jelezve, hogy november 25-én külön szavazóhelyiségekbe kell majd menniük azoknak, akik az EP-választásokon és a többségi választási rendszerről szóló népszavazáson is részt szeretnének venni. A kormányfő egyúttal emlékeztette Băsescut: a kabinet által felelősségvállalással elfogadott vegyes választási rendszert a civil szféra és a parlamenti pártok többsége is támogatta.
Nulláról indul a Tamara-ügy
A bűnvádi eljárás újrakezdéséről döntött tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék az Adrian Năstase volt kormányfőt érintő, Tamara-ügyként elhíresült perben. A döntés ellen fellebbezést nyújthatnak be az ügyészek. A Tamara nagynéni örökségeként ismert ügyben Adrian Năstase egykori miniszterelnököt megvesztegetéssel vádolják az ügyészek. Az elmúlt időben különben négy nagy korrupciós botrányban döntötte el a bíróság a bűnvádi eljárás újrakezdését. Hasonló döntés született egy másik, Năstase elleni perben, valamint a Dinu Patriciu és George Copos üzletembereket érintő ügyekben. Emiatt Laura Codruţa Kövesi főügyész bejelentette: kérni fogja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot, indítson vizsgálatot az ügyben. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 214Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||