Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:16
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. szeptember 5., hétfő: Közélet

Együtt Olaszteleken

Háromnapos ünnepet tartottak az olasztelekiek, így tették még hangsúlyosabbá a huszadik alkalommal megszervezett falutalálkozót. A programot bevallottan úgy alkották meg, hogy minél több olyan esemény legyen, amely kicsalogatja, közös együttlétre, szórakozásra csábítja a település lakóit, a hazatérőket és a vendégeket.
Pénteken a gyülekezeti házban a helyi furulyások reneszánsz dalokat adtak elő, majd a Székelyudvarhelyen lakó Ko­lum­bán Sándor A magyar nyelv hangjai, hangpárosai és gyökszavai címmel tartott előadást. Szombaton délelőtt kézműves-foglalkozást tartottak, s készítettek nemezvirágot, gyöngykarkötőt, papírdíszt és szélforgót, délután pedig Olasztelek főutcáján a hagyományos szüreti bált szervező csőszök vonultak fel, s hívták társaikat az este nyolctól a művelődési házban sorra kerülő bálba.
Vasárnap Tüzes Bölöni Ferenc református lelkész Jézus és a samarai asszony történetére épített beszédében úgy fogalmazott, a ma emberének a falutalálkozók is lelket erősítő források. Az egyház Harmónia kórusa dallal köszöntötte a faluért nap mint nap dolgozókat és a hazatérőket, majd Geréb-Szabó Kinga, Máthé Ágnes, Bartha Imre, Kolumbán Antal és Balázsi László szavalt. Az ötvenévesek nevében Albert Tibor szólalt fel, majd egykori tanító nénijüknek, Tomsa Jolán­nak és Barabás Juditnak mondtak köszönetet gondoskodásukért.
A gyülekezeti házban régi családi fotográfiákból nyílt kiállításról Tüzes Bölöni Ferenc azt mondotta, a képek különlegesek, hiszen azokban az időkben készültek, mikor a fényképezés még nem volt a mindennapok része, így nem csak egyediek, de Olasztelek történelmének egy-egy szeletét is magukban hordozzák. A közebédet követően az öregfiúk labdarúgó-mérkőzésen mérték össze tudásukat, este pedig tábortűz melletti nótázással zárult a falu életének kiemelkedő eseménye.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Az arany, az ördög és az RMDSZ
Az arany az ördög szeme, mindig bajt hoz az emberekre – tartja egy régi mondás, s mintha ma sem lenne másképp. A múlt héten e nemesfém szabályosan szétrobbantotta az RMDSZ látszólagos belső egységét. Eckstein-Kovács fellázadt, Kelemen Hunor meg ajtót mutatott neki. Buta komédia.

- Iochom István:
Új ravatalozó Hatolykán
Új ravatalozó Hatolykán
Tegnap délelőtt ft. Tamás József segédpüspök által celebrált ünnepi szentmisén szentelték fel a hatolykai templomkertben a ravatalozókápolnát, mely hétszázezer lejbe került.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS