Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:20
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. szeptember 8., csütörtök: Sport

Burrogott az erdő (Autósport)

Hangulatos és színvonalas terepautós verseny zajlott le hét végén a Nagybacon környéki erdőkben és mezőkön, illetve a község határában. A mezőny meglehetősen erős volt, hiszen Nagybacon, Barót és Középajta mellett Segesvárról, Székely­udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Sepsi­szent­györgy­ről, Borszékről és Marosvá­sár­helyről is érkeztek nagy tapasztalatú versenyzők.
A különlegesen felkészített, nagy teljesítményű autók jól bírták a nap által kiszárított, kemény terepet, s a szervezőknek köszönhetően mi is meggyőződhettünk erről. Bár a versenyen kívül indulók csoportját kísérhettük el, mégsem volt az a tipikus sétakocsikázás, így belekóstoltunk, mit is jelenthet a terepautók valódi viadala.
Szombat délelőtt fél tizenegy után néhány perccel a setétpataki fogadótól vág neki a tíz autóból és két motorkerékpárból álló konvoj az útnak. A megyei út felé tartunk, de nem térünk rá, mellette gyorsan az erdőbe kanyarodunk. A csapatot vezető nagybaconi Rebeka Zsolt biztos kézzel tartja a kormányt, vált, a mezei út mély keréknyomát tengelyközre veszi, s gond nélkül győzzük le a meredek emelkedő jelentette első akadályt. A hátsó ülésen megszólal a telefon, s a táborból közlik, az egyik csapatnak motorhibája lett, vissza kellett fordulnia. A távolban a meglehetősen forgalmas hatodi tető látszik, mi a Harcsa felé vesszük az irányt; csak úgy porzik mögöttünk az út. Az egyik megállónál kicsit türelmetlen már a társaság, arra kérik, vigye nehezebb terepre, hogy "dolgozhassanak". Noszoga­tásuk ellenére nem áll kötélnek Rebeka Zsolt, attól tart, megzavarhatjuk a versenyzőket. Néhány kilométer megtétele után csak letér az útról, és meredekebb, vadabb helyen haladunk. Egy kis patakon vágunk át egyenesen, mások inkább a szélét, a mocsarasabb részét választják. Egy erős, de nehéz Mitsubushi Pajero beragad a nádasba, s hiába erőlködik, nem tud kijönni, csak jobban beássa a kerekét. Egy kis Suzuki Samurai pillanatok alatt kirántja a nagy terepjárót. Hogy a tekintélyén esett csorbát kiköszörülje, a Pajero megint nekifut az emelkedőnek, de ismét csak segítséggel tud szabadulni. A Suzukinak nem okoz gondot az amúgy tényleg meredek mart, pillanatok alatt kint van. Tapssal jutalmazzák a bravúrt.
Árkon-bokron haladunk, igazán jól fog a biztonsági öv. Erdős területen ereszkedünk lefelé, bal oldalunkon a kerekek alig fél méternyire haladnak el a veszélyesnek tűnő lejtőtől. Egy hátunk mögötti autó dudálással jelzi, gondja akadt. A fennakadt autót előbb a mögötte érkező próbálja kisegíteni, de nem sikerül, vissza kell húzatni. Alig haladunk néhány métert, a mi Mitsubishink akad fel. A jobb oldali ajtó olyan közel a falhoz, hogy kinyitni nem lehet, csak Rebeka Zsolt száll ki fejszével utat vágni. Nehezebb, mint hittük, elő kell venni a csörlőt.
Szorult helyzetünkből kiszabadulván a karaván Szárazajta irányába veszi útját. Jól haladunk, ám amikor egy magas és meredek emelkedőhöz jutunk, ismét mi kerülünk bajba: a motor nem húz, majd le is áll. Ideiglenesen sikerül elindítani, de érezzük, nem az igazi. "Fényképész úr, itt hálunk az éjjel" – mondja félig viccesen, félig komolyan a csapatvezető. Meg­bontják a motort, hárman is tüsténkednek, tíz perc sem telik el, rájönnek, a gázolajapumpa szálai csúsztak szét. Száraz­ajtát hosszabb pihenőt követően hagyjuk magunk mögött, az ajtai tetőn letérve, ismét erdős részre érünk. A patak mellett nagy a sár, mire rájövünk, hogy a mederben könnyebb átkelni, hárman kénytelenek küzdeni az elemekkel. Egy suzuki vitarás járt a leg­rosszabbul, a nagy erőlködésben kardánkeresztje letört. A nehezén túl vagyunk, libasorban haladva közelítünk a tábor felé. Az erdőből alig érünk ki, hatalmas tülkölésbe kezd a sereg – vegyék észre, megérkeztünk! Tapssal fogadnak, kérdések kereszttüzében állunk, de a jóleső fáradtságtól inkább csak mosolyogni tudunk. Mosolygunk, mert tényleg nem mindennapi kalandban volt részünk.
A Bacon kupa eredményei: nyílt kategória: 1. Demény Szabolcs és De­mény Gergely (Székely­ud­var­hely, G Mercedes), 2. Mi­hály István és Pap Albert (Székelykeresztúr, Nissan Patrol), 3. Nagy-Galaczi András és Nagy-Galaczi Magor (Székelyudvarhely, G Mercedes) v standard kategória: 1. Brotea Zoltán és Matuz Antoniu (Közép­ajta, Mitsubushi Pa­jero), 2. Szabó János (Sepsiszentgyörgy, Su­zuki Vitara), 3. Bedő László és Tenczalin Adalbert (Nissan) v motorosok: 1. Oláh Csa­ba (Nagybacon), 2. Kusztos Árpád (Nagy­bacon), 3. Hermány Attila (Kisba­con).
Hozzászólások
2011. szeptember 9., péntek 07:53
pirkancs
40 hozzászólás
Elhiszem,hogy Hecser úr agyát összerázta a viszontagságos terepút,azért mégis odafigyelhetne a felsorolt nevekre a másodpilóták tekintetében.Mi az,hogy Demény Szabolcs és Demény Gergely,mikor Gergely Árpádról van szó,vagy Nagy Galaczi mellett Benczédi Magorról.Vagy a félelmet egy kis szilvapálinkával küzdötte le,s attól volt a kettőslátása?Ha nem tudná,olyanok is olvassák a lapot akik résztvettek a versenyen.Illenék legalább elnézést kérni tőlük!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
Az isztambuli székely kapu üzenete
Az isztambuli székely kapu üzeneteA Magyarok Szé­kely­földi Társasága örömmel hozza minden érdekelt és érdeklődő tudomására, hogy az általa szervezett hetedik Mikes-zarándokút Török­ország­ba mintegy fél­száz erdélyi és Kár­pát-medencei résztvevővel felemelő ün­nepségekkel zárult,

- Tibodi Ferenc:
Eb: Tompa Krisztián hatodik (Motokrossz)
Eb: Tompa Krisztián hatodik (Motokrossz)
A tavalyi 22. helyezés után a sepsiszentgyörgyi Sugás Moto­ros Klub versenyzője, Tompa Krisztián hatodikként fejezte be a motokrossz Európa-bajnokság 2011-es kiírá­sát.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS