Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:21
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. szeptember 9., péntek: Közélet

Jövő héten eldől az EMNP sorsa

Legkésőbb egy hét múlva ítéletet hirdet a Bukaresti Táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése ügyében – közölte lapunkkal a tegnapi tárgyalást követően Toró T. Tibor, az alakulat létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke.
Már látjuk az alagút végét, csak még nem tudjuk, a mozdonyon ülünk-e, vagy velünk szembe jön a vonat – fogalmazott a politikus. Mint mondta, új bírói testület tárgyalta az alakulat bejegyzését, és kizárólag az ügyész kifogásait, illetve az alapfokú ítélet indoklását vették figyelembe, fel sem merült, hogy az aláírások között hamis szignók is lennének, hiszen ezt már alapfokon elutasította a törvényszék. A táblabíróságon elutasították a Demokrata Párt halasztási kérelmét, melyben az Erdély szót kifogásolták, és Románia területi épségének veszélyeztetésére hivatkoztak. Az EMNT képviselői a strasbourg-i emberi jogi bíróság ítéleteire és törvényekre alapuló érvekkel cáfolták az alapfokú ítéletben szereplő indoklást, miszerint az alakulat nem a nemzeti érdeket szolgálná, hanem csak egy közösség érdekeit. A néppárt kifejezés "levédése" ellen is érveltek az alakulat képviselői, azt ecsetelve, nem lehet egy doktrínára vagy egy kifejezésre kizárólagos "bérletet váltani". Végül a bírák úgy döntöttek: több tárgyalási fordulót nem tartanak, egy héten belül ítéletet hirdetnek.
Toró T. Tibor bizakodva tekint az ítélethirdetés elé, mindenképpen pozitívumnak értékeli, hogy négy hónapos huzavona után, immár szakmai érvek alapján, döntés születhet.
Mint arról beszámoltunk, a Tőkés-párt néven elhíresült, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett alakulat bejegyzése már hónapok óta húzódik, július közepén alapfokon elutasították a kérelmet, közben akadályoztatási, lejáratási kampány indult, amelyben kifogásolták egyebek mellett az aláírások hitelességét. Ebben kulcsszerepet játszott egy Adrian Drăghici nevű ügyvéd is, aki amúgy óvást emelt a bejegyzés ellen, és akinek segítségével az RMDSZ két tisztségviselője is hozzáfért a listákhoz. A Krónika napilap tegnapi számában arról számolt be, hogy az aláírásokért oly nagyon aggódó bukaresti ügyvéd ellen még a tavasszal vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás és bűnszervezet létrehozása miatt. A vád szerint Drăghici és társai 23 millió euró értékben jutottak közpénzhez törvénytelen úton. A Termoelectrica-ügy vádirata szerint – mely ügyben kilenc vállalkozó, ügyvéd és bírósági végrehajtó ellen emeltek vádat – az Electrica elleni kényszervégrehajtás során a Termoelectrica megbízásából Adrian Drăghici teljesen indokolatlanul 3,8 millió euróról állított ki számlát.
Az üggyel kapcsolatban Toró T. Tibor lapunknak elmondta: eddig is gyanították, hogy a párt bejegyzését akadályoztató Drăghici nem "tiszta" ember, most már csak abban bíznak, hogy az RMDSZ nem közpénzekből, az erdélyi magyar adófizetők pénzéből fizeti az ügyvéd honoráriumát, hiszen az a Termoelectrica-ügyben 3,8 millió eurót számlázott ki.
Hozzászólások
2011. szeptember 9., péntek 09:01
zucu
667 hozzászólás
Az előző cikkhez hozzászoló birálta az ujjonan alkuló pártot, nos én azt mondom, már két párt kimutatta, hogy mit tudnak ,lássuk a harmadikat is.A reményt feladni nem szabad.....

2011. szeptember 9., péntek 11:56
bzoal
735 hozzászólás
--A következő magyarpártnak mi lesz a neve? Azt tapasztaltam,hogy csak addig védik a magyarság érdekeit,amig a tűz mellé kerülnek.
--- Ennyire aljas lett az RMDSZ,hogy ilyen Draghici félékkel szövetkezik?Szegény magyarság.

2011. szeptember 9., péntek 21:15
jozsi
406 hozzászólás
Ha bejegyzik megnyerik a valasztast ,sajnos ezt az RMDSZ is tudja es ezert probalja megakadalyozni a bejegyzest


Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
Bizakodó várakozás
Toró T. Tibor, az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke a tegnapi táblabírósági meghallgatás után lapunknak bizakodóan nyilatkozott az új – szám szerint a harmadik – romániai magyar politikai alakulat bejegyzését illetően, amelyről a következő héten teszik közzé a bírósági döntést.

- Farcádi Botond:
Mit vétett Barót?
Az RMDSZ-es Bodó Lajos tette szóvá elsőként Kovászna Megye Tanácsának tegnapi rendkívüli ülésén, hogy a költségvetési tervezet előkészítéséhez szükséges, a településeknek szánt pénzek elosztásáról szóló határozatban méltánytalanul alacsony összeget utalnának Barót számára. Erre ráerősítettek az MPP önkormányzati képviselői, így kisebb politikai csetepaté keletkezett, melynek nyomán a határozat megbukott.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS