Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 12., hétfő: Közélet Győzött a diáktanács (Erdővidéki Ifjúsági Napok)Tizenkét hatszemélyes csapat nevezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Erdővidéki Szervezete által rendezett, a hét végén zajlott Erdővidéki Ifjúsági Napok versenyébe. A verseny nem volt könnyű, hiszen a két nap alatt mintegy tucatnyi, fizikai erőt és tudást követelő megmérettetésen kellett átesniük. A fiatalok mellett mintegy kétszázötven szurkoló és érdeklődő vett részt. Őket is program várta: lovagolhattak, csocsózhattak, paintballozhattak, vagy éppen arcot festhettek, barkácsolhattak. Már a csapatok szombat délelőtti felvonulása eseményszámba ment: hangosan, már-már harsányan vonult a zászlókkal felszerelkezett fiatal sereg, hogy a városlakók érdeklődését kivívja. A bemutatkozást követően a labdarúgócsapat edzőpályáján felállított színpadon és annak környékén, illetve a város területén elkezdődött a verseny. A csapatoknak biciklizésből, szaladásból, célba lövésből, kötélhúzásból, zsákban futásból, Trabant-húzásból, majd tizenegyesrúgó és falmászó képességükről kellett bizonyságot tenniük, de tanúsítaniuk kellett, hogy fényképet is tudnak készíteni, hogy ismerik a szülőhelyüket. Ez utóbbit fantáziadúsan oldották meg: a településükre jellemző darabok közt kinél bányászfelszerelést, kinél borvizesüveg-címkét vagy éppen Benedek Elek-meséskönyvet lehetett fellelni. Az összesítést követően kiderült, a legjobban a Baróti Szabó Dávid Középiskola diáktanácsának csapata teljesített, őket szorosan a vargyasi Dávid Ferenc Egylet második csapata követte, míg a dobogó harmadik fokára a bodosi Don’t go-sok kerültek. Vasárnap délután Keserű Sándor a magyar Szent Koronáról, Demeter László Erdővidék híres szülöttei, Derzsi Sámuel Erdővidék hét csodája, Demeter Ernő Isten és az ifjúság, Nagy István pedig Ifjúság és önkormányzatiság címmel értekezett. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 633Olvasóink értékelése: 3.8Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 12., hétfő 00:15
KopeciSzil 24 hozzászólás Kedves háromszékiek és Háromszékről elszármazottak!
Kélek támogassatok szavazatotokkal, hogy egyedüli háromszéki döntősként megnyerhessem az ÉV FÁJA Romániában versenyt. Előre is köszönöm! Itt lehet rám szavazni: http://www.evfaja.ro/voteaza.php?id=22
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||