Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 12., hétfő: Közélet Családi nap, Családok Kenyere![]() A Családok Kenyerét Tamás Sándor szelte meg A székely megyék újabb összefogásának eredményeként szombaton 11 és 15 óra között egy időben két helyszínen, Hargita megyében a gyergyószárhegyi Tatárdombnál, Háromszéken pedig a kézdivásárhelyi Koordináló Központ udvarán tartották meg a Családok és hivatásos nevelőszülők napját, illetve a Székelyföldi családok napját, utóbbit a Családban élni jó! mottóval és azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a családeszményt, a nagycsaládban való gondolkodást. A sikeres, mintegy hétszáz résztvevős rendezvényt Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szervezte. A nyílt napot vitéz Bálint Olga, a központ igazgatója nyitotta meg, és köszöntötte az egybegyűlt családokat, nevelőszülőket, szakembereket és minden résztvevőt. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, a rendezvény ötletgazdája a család és a gyermek fontosságát hangsúlyozva arra tért ki, hogy család nélkül elképzelhetetlen a jövő, hiszen a világ lényeges dolgai a családban dőlnek el, család nélkül, családi háttér nélkül nincs értelme az életnek, nincs siker, nincs öröm és boldogság, hiszen ezer éve a családok tartják fenn a magyar nemzetet, a kultúrát és nyelvet. Tamás Sándor szerint Székelyföld a család szempontjából szerencsésebb helyzetben van, mint Erdély többi része, nálunk még erős a család megbecsülése, értéke, a felmérések szerint nálunk kevesebb a válások száma, s a gyermekvállalási kedv is nagyobb, mint más vidékeken. "Mifelénk a várandós nőről nem azt mondjuk, hogy terhes, hanem azt, hogy várandós, vagy áldott állapotban van" – fogalmazott Tamás Sándor. Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója örömmel nyugtázta, hogy ilyen sokan eljöttek a gyermekneveléssel foglalkozó személyek közül, és jó gondolatnak tartotta, hogy nyitottak a nagyközönség felé, amely ízelítőt kaphatott a hivatásos nevelőszülők munkájából. Kalányos Eszter fuvolajátéka után ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes megáldotta a gelencei Bingó Pékségben készített Családok Kenyerét, melyet Tamás Sándor szelt meg. Gerebenes Ede népdalcsokra után Vass Mária tizenöt, kiemelkedő eredményeket elérő nevelőszülőnek adományozott elismerő oklevelet. A Családok Kenyerének szétosztása után a Szentkereszty-kápolnában Székely Csaba pszichológus A nevelőszülők képzése és támogatása Európában címmel, Szép Márk Linda Mária pszichológus pedig E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa a család címmel tartott előadást. A gyermekek számára játszóházat, kézműves-foglalkozásokat és különféle vetélkedőket szerveztek. A rendezvény közös ebéddel, bográcsban készült vaddisznóhúsból és házi sertéshúsból készült pityókatokány elfogyasztásával ért véget. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 972Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 12., hétfő 00:23
KopeciSzil 24 hozzászólás Kedves háromszékiek és Háromszékről elszármazottak!
Kérlek támogassatok szavazatotokkal, hogy egyedüli háromszéki döntősként megnyerhessem az ÉV FÁJA Romániában versenyt. Előre is köszönöm! Itt lehet rám szavazni: http://www.evfaja.ro/voteaza.php?id=22 2011. szeptember 12., hétfő 14:08
malmos 1228 hozzászólás Vitéz Tamás Sanyikának és Bálint Olgának meg a Vaskorszakból hátramaradt igazgatónőnek nemcsak a kirakatot kellene rendezni,hanem az egyházzakkal(róluk is megvan a véleményem!kivétel kevés!) együtt felmérni és segíteni azokat a gyerekeket(ebéddel,délutáni foglalkozásokkal) akiknek főleg vidéken még zsíros kenyérre is alig telik,miközben milliárdokat költenek el pár száz gyermekre!Azt kellene megírni a 3 szekben ,hogy egy állami gondozásban levő gyerek mennyibe kerül!Sokan meglepődnének mi pénzt dobunk ki az ablakon felelőtlen emberek gyerekei miat!A 3 széki családoknak 90%-a nem tud annyit költeni a saját gyerekére ,mint amennyit elköltenek erre az EU-s kirakatra!És mondjuk ki 90%-a roma!Ez lenne a fényes székely jövő?!
2011. szeptember 12., hétfő 14:55
Mirke 2733 hozzászólás Ez bizony igaz malmos ! A cigányok felkarolásával az EU saját sírját ássa meg . Az a baj , ránk szabadult cion bandája és mindenféle zászló alatt pénzeli a magyarírtást . 2011. szeptember 12., hétfő 21:39
kedvesgyuri 16 hozzászólás Kedves Mirke,
több hozzászólásodban is nagy keserűséget érzek szavaid mögött, ám igen tiszta lelkű, jó magyarnak látlak. Belátom a cigányoknak vannak hibáik, ugyanakkor te is észre kell vedd, hogy azok a cigányok akik bármilyen módon pénzhez jutottak szépen beálltak a sorba. Megmosakodtak, takaros kis házakat építettek, vásároltak és már is hasonlítani kezdenek a fehér emberekre. Lassan még a száz gyerek nemzésről is leszoknak. Nehezebben alakíthatók a valamiféle cigány nyelven beszélők. Amazokat ha civilizálni akarod kénytelen leszel valamiféle extrém/eszelős szektára bízni. Ne félj azok a "térítők" megcivilizálják neked a legmakacsabb dögevő romát is. Írásodban burkolt zsidózást is tapasztaltam - mint cion bandája. Megkérdezném vajon te ismertél-e személyesen zsidó embereket? Volt-e valaha is bármi közöd a magyar-zsidó kultúrához? Tudod-e, hogy a jobbik igen sok vezetőjének zsidó gyökerei vannak, és hogy a fidesz vezetők többsége gyakorló mózeshitű magyar. Nem azért mondom de ugye tudod hogy szám szerint ugyanannyi zsidó van mint magyar, hogy minden millió magyarra több mint egy Nobel díjas jut, ugyanannyi Nobel díjas zsidó is van és ugyanazok a személyek. Kérlek szépen ne a románok idegengyűlölő mintáját kövesd magyarságod megélésében. Hidd el nekem: zsidózás nélkül is jó magyar a jó magyar! Annál is inkább, hogy nagyon sok zsidó, nagyon nagy magyar. Neveket nem mondok de rájössz te magadtól is.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
