Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 12., hétfő: Máról holnapra Új kezdet, új kihívásValótlanságot állítanánk, ha azt mondanánk, az idei tanévkezdés több újdonságot hoz magával tanár, diák, szülő számára, mint az eddigiek, mivel az elmúlt húsz esztendőben egyik szeptembertől a másikig annyi minden megváltozott az oktatásban, hogy olykor azok sem tudták követni, akik a szabályokat alkották. És minden ősszel annyi bizonytalanság lebegte körül a rendszert, hogy az ember azt hitte, ennél nagyobb zűrzavar már nem is létezhet az óvodák, iskolák háza táján. Most, hogy újból becsengetnek, azzal szembesülünk, a régi és – az egyes érdekcsoportok által agyondicsért – új jogszabály között lóg az oktatás a levegőben, mert a januárban életbe lépett törvény cikkelyeinek alkalmazásához módszertani szabályzókra van szükség, és úgy tűnik, ezek fölött több a vita, mint az alaptörvény születésénél. Amin nemigen csodálkozhatunk, megszokhattuk, hogy ebben az országban még az alkotmányt is többféleképpen értelmezik, mindenki épp pillanatnyi érdeke szerint. Így aztán az sem kizárt, hogy politikusaink még elüldögélnek a gyakorlati útmutatók vitatása mellett, hátha sikerül kitörni a nyakát a viszonylag kisebbségbarát és intézményi autonómiát szavatoló törvénynek. Hátha mégsem kell megalkotni a speciális román tanterveket és drága pénzen kinyomtatni az ennek megfelelő tankönyveket, megadni a felekezeti oktatásnak is az állami alapfinanszírozást, és talán sikerül úgy csűrni-csavarni a cikkelyeket, amíg bizonyosfajta értelmezést nyernek. Mert ugye azt is tapasztaltuk nemegyszer, hogy a reformnak kikiáltott változtatások újabb korrupciót is hoztak magukkal, félő, az iskolai autonómiát is némelyek ilyenképpen értelmezik, és visszaélnek hatalmukkal. Ha az új típusú, iskolai szintű tanári versenyvizsgák után a sógorok és azok sógorai foglalják el a katedrákat, az egyetemeken is érvényesül a ki kinek a kije, akkor nem előre, hanem hátrafelé haladunk, és várhatjuk, hogy jobbak legyenek az eredmények. Amelyekről mondtunk és mondunk ezután is jót s rosszat, de mint tudjuk, mondani nem elég, cselekedni kell. Buktak a nyáron a tanárok, buktak a diákok, és az őszelő az elképesztő sikertelenségek elemzése helyett az egymásra mutogatással, bűnbakkereséssel telt el a politikai páholyokban, pedagógusok és diákok között, szülői közösségekben – de hadd, ezen a napon legalább ne ismételjük, milyen mélyre süllyedt a tudás értéke mifelénk, hisz a tanévkezdés mégiscsak ünnep, új kezdet új kihívásokkal. Higgyük, hogy jövő ilyenkor arról beszélünk, kevesebbet csalódtunk, mint amire számítottunk. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1567Olvasóink értékelése: 4.2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 12., hétfő 00:19
KopeciSzil 24 hozzászólás Kedves háromszékiek és Háromszékről elszármazottak!
Kérlek támogassatok szavazatotokkal, hogy egyedüli háromszéki döntősként megnyerhessem az ÉV FÁJA Romániában versenyt. Előre is köszönöm! Itt lehet rám szavazni: http://www.evfaja.ro/voteaza.php?id=22 2011. szeptember 12., hétfő 15:51
Ferencz 2983 hozzászólás Nézz utána KopciSzil, nem lehet érvényesen szavazni rád! Csak nekem nem sikerül?
2011. szeptember 12., hétfő 16:30
Kheops 814 hozzászólás Nekem siman ment,vigyazz a kis-es nagybetukre!Kapsz egy megerosito emailt,becenevet is elfogad a neved helyett!Sikert!
2011. szeptember 12., hétfő 16:31
Mirke 2733 hozzászólás Ferencz , máris 51o szavazatnál tart a K.szíl ! 2011. szeptember 12., hétfő 19:47
kedvesgyuri 16 hozzászólás Az idei érettségi eredmények ékesszólóan tájékoztatnak Megyénk kétségbeejtő tanügyi helyzetéről, mindenekelőtt a pedagógusok körében végbement antiszelekcióról. Sokat elmond a tanítók/tanárok véletlen sem tudás illetve rátermettség alapú kiválasztásáról. A főtanfelügyelői szék elfoglalása egyetlen kritériuma a jelölt pártállása. Az eddig érvényben lévő törvény alapján a főtanfelügyelő és az általa kiválasztott/kinevezett "szakember" csoport (tanfelügyelők) végezték saját akaratuk és "politikai elkötelezettségük" szerint a tanerő értékelését ezzel befolyásolva, meghatározva, diktálva a humán erőforrás mozgását. Így találkozhattunk megyénk iskoláiban a szabvány magyar nyelvet nem ismerő, hétköznapi beszédben is igen súlyos nyelvtani hibák tömkelegét vétő tanítónénikkel. Ám ha ezek a beszélni sem tudó szakasszonyok portfólióját kezünkbe vettük... Meglepetéssel kellet tudomást szereznünk ezen személyek érdemfizetéseiről, tanügyi kitüntetéseiről. Igen tanulságos betekinteni egy-egy falusi iskola irattárába. Megnézni a tanerő által letett kérvényeket, beadványokat egyéb szöveget, bizony, minden három sorban öt égbekiáltó helyesírási hiba éktelenkedik. Fogalmazásuk, mondat szerkesztésük ennél is visszatetszőbb. Amíg kizárólag románul lehetett kérvényezni azt állították, románul nem tudnak, amióta sok mindent magyarul is kérni lehet arra hivatkoznak, hogy még nem szokták meg anyanyelvük használatát. Érdemes benézni a tanfelügyelőség épületébe. Szinte minden ajtó kiírásában van hiba ám a legszörnyűbb a "Hőközpont" tábla. Magyarul hívhatjuk a Kazánházat igen sokféle módon, üsse kő magyartalanságunk akár a Távfűtési Központig elidétlenkedhet ám "Hőközpontot" magyarul sehogy sem lehet mondani hát még leírni. Ezt a tanfelügyelőségen évek óta csámpázó "Hőközpont"- ot számtalanszor látja a megye minden tanára, közöttük ""nagynevű" esetleg "ledoktorált" középiskolai magyartanárok és senki sem szól egy szót sem. Lehet akárhány hibája is az új törvénynek, ám mindenképp változást hoz a kommunista szellemű centralizált tanügyi rendszerrel szemben. Roppant kényelmes volt tanári/tanítói tekintélyt konzerváló, minisztériumtól tanfelügyelőségekre leosztott parancsok alapozott tanügy: Lássuk mi lesz erről a magát gyermekközpontú törvény alkalmazásából. Vajon mennyire vállnak majd kiskirályokká, nacsálnik- diktátorokká a harmincöt tanulós falusi iskolák igazgatói, miután a tanfelügyelőségek ellenőrzése alól kiszabadulnak. Hány félresikerült polgármester- leszármazott/ rokon fogja majd zavarni az amúgy is döcögő/sántikáló iskolarendszert. Sok kisiskolában olyanokban ahol rég több a tanerő mint a diák, már a tavalytól elhelyezkedtek az új törvény igazgatói. Körül is bástyázták magukat polgármester pereputtyokkal, és beszélni sem tudó munkahősökkel. majd elválik mit hoz az új iskolatörvény
2011. szeptember 12., hétfő 19:52
kedvesgyuri 16 hozzászólás bocsánat * Lássuk mi lesz erről a magát gyermekközpontú törvény alkalmazásából - helyett Lássuk mi lesz ebből a magát gyermekközpontúnak nevező törvény alkalmazásából
2011. szeptember 12., hétfő 21:25
Mirke 2733 hozzászólás No , de mi lesz a " Hőközpont " -al ? 2011. szeptember 12., hétfő 21:41
kedvesgyuri 16 hozzászólás Ha, ha köszi a kommentet, valóban kiváló a humorod
2011. szeptember 12., hétfő 21:42
Ferencz 2983 hozzászólás kedvesgyuri: nem tisztem, nem is vagyok birtokában a hozzászólást cáfoló,avagy igazoló információknak, megfelelő képzettségem sincsen a tanügyi helyzet elemezéséhez. Én csupán annyit látok, hogy valami cudarul nem jó a tanügy háza táján! Visszatérve a beíráshoz, halkan, de erélyesen megkérdezem a szerzőt, vehemenciájával szándékozik eltakarni a soraiban bizony szép számban fellelhető nyelvtani hibákat és nem éppen helyes megfogalmazásokat? Köztudott, a fórum egyik "nyelvvédője" vagyok, amatőr státuszomnak tulajdoníthatóan hibázok is, és általában azonnal "büntetnek" - köszönet a jó szándékért - is érte. Most önön a sor: a Hőközpont szó, bármennyire is a román Centrala Termica tükörfordításának tűnik, a magyar szaknyelvben ( Magyarországon is) általánosan elfogadott és használt kifejezés! Jelentése tágabb, mint az önnek szimpatikus Kazánház (végeredményben értelmi tartama szerint ez is egy fából vaskarika, nem) szó, vagy a sokkal szűkebb és műszakilag más értelmű Távfűtési Központ kifejezés.( Sepsiszentgyörgyön közel tíz éve ÜZLETI érdekek mentén, műszakilag MEGGONDOLATLANUL felszámolták a távfűtést, pedig maga, az akkori polgármester, ha nem is éppen szakmabeli, de ahhoz közeli végzettségű volt!)
Továbbá: az ajtókat nem kiiratozni, feliratozni szokás / csámpázó Hőközpont, az micsoda? / "...leosztott parancsok alapozott..." / ".majd elválik...". Tisztelettel.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||