Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 15., csütörtök: Közélet Épületfa, családfa (A Kulturális Örökség Napjai)![]() Innen indul az örökségnapi kirándulás Fotó: Szekeres Attila Idéntől a Székely Nemzeti Múzeum izgalmasnak ígérkező nyílt nap szervezésével bekapcsolódik A Kulturális Örökség Napjai európai szintű rendezvénysorozatába. A Kovászna Megyei Művelődési Központ ezúttal is körútra hívja az érdeklődőket, illetve egész napos csernátoni programra különféle előadásokkal, bemutatókkal. A Kulturális Örökség Napjai immár negyedszázados múltra visszatekintő rendezvény: 1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja címmel egyedülálló kezdeményezés indult azzal a céllal, hogy a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemlék épületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeményezés sikeressé vált, később az Európa Tanács felkarolta, most már (túllépve az Európai Unió határait is) 48 országban szeptember harmadik hétvégéjén a negyedszázada megfogalmazott elvnek megfelelően – a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket – Európai Örökség Napokat szerveznek. Az idei Kulturális Örökség Napjai központi témája Magyarországon az 1000 magyar ház, Romániában a fából készült épületek, ezért a háromszéki témaválasztás egyfajta középút: a fa öröksége – mondta el Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ programfelelőse. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szerveznek kirándulást, ezúttal Tüzes István restaurátor faépületekhez kalauzolja a szombati körúton résztvevőket: a Székely Nemzeti Múzeum faházaitól indulva Kálnok, Kökös, Sepsibesenyő, Torja templomait, haranglábait ismerteti (bővebben a 12. oldalon). A kirándulás Csernátonban ér véget, ahol a Haszmann Pál Múzeumban egész napos, a fáról, annak felhasználásáról szóló, kézműves-bemutatókkal látványossá tett, szakmai előadásokkal kiegészített interaktív programokat szerveznek. Szintén a fáról, bár a szimbolikusról szól a Székely Nemzeti Múzeum szeptember 17-i rendezvénye: itt a központi téma a családfa, s bár inkább a felnőttek "játékszere", most a gyerekek is kipróbálhatják a családfakészítést. A délelőtti programon az írni-olvasni még nem tudók rajzokból, a nagyobbak az Erdélyi Genealógiai Társaság segítségével számítógépes programon állíthatják össze felmenőik térképét, családi pecsétet készíthetnek, családi fényképet keretezhetnek. A felnőtteknek a Kulturális Örökség Napjaihoz kötöttebb programot szervez a múzeum, Boér Hunor egyedi stílusú, színes kalauzolásával a sepsiszentgyörgyi, múzeumi kötődésű épületek látogatására hívják az érdeklődőket 15 órától, majd 18 órától Sztáncsuj Sándor tart előadást a múzeum székhelyén Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 643Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
