Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 16., péntek: A kréta körül Nem csak Barótot választják![]() A Gaál Mózes-iskolában még lenne hely Nem minden erdővidéki gimnazista jár abba az iskolába, amelyhez települése közigazgatásilag tartozik. Úgy tűnhet, hogy a tanintézmények versenyben állnak a diákságért, és egymást próbálják túllicitálni, ám nem ez a helyzet. Az iskolák igazgatói szerint a szülők azok, akik mérlegelnek – a közszállítás, az iskola felszereltsége, a tanári karral kapcsolatos információk, a biztonságérzet, a hagyományok –, ők döntenek arról, hogy Barót, Nagyajta vagy éppen Bardoc a megfelelő csemetéjük számára. Barót nem csak város, de régióközpont is, ezért azt lehetne hinni, egyértelmű, hogy vonzereje túlterjed közigazgatási határain. Ez azonban csak részben igaz. A köpeci és a felsőrákosi szülők évekkel ezelőtt úgy döntöttek: lehet, hogy Baróton jobbak a körülmények, de ők akkor sem viszik be gyermekeiket, ha otthon összevont osztályba kell járniuk. Idén Köpecen huszonhét, Felsőrákoson harmincegy diák kezdte el a tanévet. A miklósváriak inkább Nagyajtát választják. A Gaál Mózes Általános Iskola igazgatója, Zajzon Csaba azt mondja, Barót megérzi e gyermekek hiányát, velük a három nagyobb osztály helyett négy, optimálisabb létszámú osztályt tudtak volna kialakítani, de megérti a szülők döntését. Megérti, hiszen az iskolabuszt nem küldhetik Köpecbányára és Miklósvárra is, az ingázást a tanulóknak kellene megoldaniuk, Nagyajtáról viszont utánuk mennek. A Kriza János Általános Iskola igazgatója, Fábián Levente állítja, a környező településeken nem toboroznak, de a Miklósvárról, Bölönből és Apácáról érkezőket is befogadják. Azt viszont elismeri, jól jön jelenlétük, hiszen így akár tizennyolc-húsz diák is kerül egy-egy osztályba, és hosszabb távon sem fenyeget az osztályösszevonás veszélye. "Mi nem hívunk, de nem is utasítunk el egyetlen diákot sem. Meggyőződésem, ha nem egyetemet végzett és magukat folyamatosan képző tanárok lennének itt, gyermekeink nem érnének el jó eredményeket" – vélekedett. Barótnak is vannak gimnazista "vendégei". Vargyasról, Bardocról és Erdőfüléből is bejár néhány diák, ellenben Kisbaconból tizennégyen érkeztek! Hogy ők miért nem Nagybacont választották, csak találgatni lehet, tény, amióta ott megszűnt az V–VIII. osztály, szinte kivétel nélkül a városi általános iskolában folytatják tanulmányaikat. Ezzel szemben a Baróttól alig néhány kilométerre levő olasztelekiek mintha távolodnának a várostól. Míg a gyermekek szülei nagyrészt Barótra jártak iskolába, az elmúlt időszakban változni kezdett az évtizedeken keresztül bevett szokás, és már mintegy fele Bardocot választja. Minden bizonnyal szerepet játszik ebben, hogy az utóbbi négy-öt esztendőben komoly összegeket ruháztak be az épületek felújításába, új ingatlant is építettek, a felszerelést is korszerűsítették, s ezek mind-mind növelték a községközponti iskola varázsát. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 618Olvasóink értékelése: 2.88Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
