Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 16., péntek: Közélet Hiányos egészségügy![]() A megyei kórház sürgősségi osztálya Szekeres Attila felvétele Legalább hatszáz alkalmazottal kevesebb dolgozik a háromszéki egészségügyben, mint ahányra szükség lenne – állítja Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet megyei elnöke, aki szerint az orvostoborzás mellett a szolgáltatások változatosabbá tételével kellene bővíteni a rendszert. Harmincöt orvos hiányzik a kovásznai kórházkonzorciumban – amelyhez amióta a Benedek Géza Szívkórházhoz csatolták a kovásznai városi kórházat és az előpataki Radu Horia, izomideg-sorvadásos betegeket ellátó központot, három egység tartozik –, és szinte ugyanennyi a megyei kórházban – emeli ki a bizalmi. A Sanitas elnöke szerint a laboratóriumokban kevés a felsőfokú végzettségű, több száz asszisztens és ápoló kellene még, de a takarítószemélyzet bővítésére is szükség lenne. András-Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere lapunk érdeklődésére elmondta, a szakemberhiány pótlására tízéves ütemtervet készítettek, pontosan tudják, a következő években hány alkalmazott nyugdíjba vonulására számíthatnak, elsősorban az ő helyüket kell betölteniük, de szándékukban áll bővíteni a szolgáltatásokat is. Többek között a gyermekgyógyászatban, ennek érdekében hamarosan gyermeksebészt és gyermekneurológust alkalmaznak. A két szak mellett október elejéig meghirdetnek egy diabetológusi állást, mivel a jelenlegi szakorvos nyugdíjba vonul, és versenyvizsgát hirdetnek pneumológus szakon is, mert bővítenék a tüdőgyógyászati járóbeteg-rendelést. A novemberi rezidensvizsgára tizenöt állást kínál a megyei kórház, ha ezeket sikerül betölteni, öt-hat – de lehet, hogy csak hét év múlva – fiatal orvoscsoporttal bővülhet a szakembergárda. Ha a betegellátást szabályozó mutatókat vesszük figyelembe, akkor valóban hiányzik félezer alkalmazott a háromszéki egészségügyi rendszerből, de gyakorlatilag csak annyian dolgozhatnak, ahány helyet a minisztérium jóváhagy – közölte lapunk érdeklődésére Ágoston László megyei közegészségügyi igazgató, aki szerint tömeges elvándorlásról nem beszélhetünk, de az a tény, hogy hét távozó alkalmazott után (az lehet nyugdíjba vonuló is) csak egyet vehetnek fel, gondot okoz. A kórházakban a váltószolgálatot tudják biztosítani, de a pihenőszabadság beosztása már nehezebb. Az igazgató elmondta, az emberszükséglet fedezése természetesen jóváhagyás és pénzügyi lehetőség függvénye, bár Háromszéken olyan szabad szakorvosi állás is van, amelyet betölthetnének, de nincs rá jelentkező. Többek között röntgen-, altató- és gyermekorvosból van kevesebb a szükségesnél – hangsúlyozta Ágoston László. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 827Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
