Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 16., péntek: Közélet Tőkés: megépíteni SzékelyföldetAz Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az erdélyi magyarok hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni, alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik – állapította meg tegnapi nyilatkozatában Tőkés László, az új alakulat létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az Európai Parlament alelnöke az EMNP védnökeként aláírt dokumentumban kifejti: hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Az EMNT elnöke szerint a munka neheze még csak most kezdődik. "Meggyőződésünk – olvasható a nyilatkozatban –, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt eszköz a kitűzött célok megvalósítására." Az EMNT elnöke hitet tesz az önrendelkezés mellett. "Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat" – vallja. Hangsúlyozza: "Közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében, hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében. Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt, és meg kell építenünk Székelyföldet." Majd hozzáfűzi: erről szól a Mikó Imre-terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 987Olvasóink értékelése: 4.55Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 16., péntek 10:42
dinibacsi 4945 hozzászólás Sok sikert+!!
2011. szeptember 16., péntek 19:52
Ferencz 2983 hozzászólás Sok sikert, ez "magyart próbáló" munka lesz!
2011. szeptember 16., péntek 21:19
vitriol 432 hozzászólás Sok sikert...!
2011. szeptember 16., péntek 22:35
ewelyn 452 hozzászólás Úgy legyen !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||