Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 1., csütörtök: Faluvilág Emlékkopja Köpec néptanítójának![]() Ünnepélyes keretek között állított faragott emléket néhai Nagy István (1914—1992) tanítónak a köpeci faluközösség, az egykori tanítványok serege. Az elhatározás olyan pillanatban született, amikor kiderült, éppen hét évtizede, hogy a Mezőségről Köpecre származott népoktató meghonosította, és évtizedeken át szokássá gyökerezett a bányászfaluban a szüreti mulatság. Nem akármilyen, hanem szövegkönyv szerinti. E kedvelt népszokást felelevenítették, s ez alkalommal emléket állítottak Nagy István tanító úrnak is.
— Romeo Titi Smîntînă, aki anyai ágon tősgyökeres köpeci, azzal a javaslattal állt elém, hogy állítsunk kopjafát a tanító bácsi emlékére — közölte Páll István, aki Köpec egyik képviselője a Barót városi tanácsban. — Igent mondtunk, s a városi tanács is azonnal lépett. Szerencsés egybeesés, mert a fiatalok már megtartották a szüreti bált, s az idős korosztály is előkészítette szüreti mulatságát. Erre a napra terveztük az emlékkopja állítását is.
— Lelki megelégedéssel mondom — folytatta Páll István felesége —, ilyen szép ünnepség rég nem volt. Köpec népe megmutatta, hogy nem halt ki a régi összefogás, fenn akarja tartani a hagyományt. Páratlan közösségi munkával készítettük elő az ünnepséget, a kínálmációt. Kilencvenhárman öltöztünk székely viseletbe, szekerekkel, lovakkal vonultunk fel.
E sorok írója nemcsak hogy ismerte, kutatta és megírta, hanem egykor részese is volt az erdővidéki falu pezsgő műkedvelő mozgalmának. A tágas iskolaudvar valósággal kínálja magát, hogy Köpec más jeles népoktatói emlékkopjáinak helyet adjon: Gáspár István és fia, Gáspár József, Benedek Árpád — és a névsor nem teljes.
A fémplakettel ellátott emlékkopját a helyi iskola, az egykori Hoffmann-kúria udvarán állították fel. Ez is helybeli faragómester, Csíki Imre munkája. Oda helyezték el a kegyelet virágait az ünneplők. Nagy Istvánról, tevékenységéről, tanítói példamutatásáról a névrokon Nagy István, Barót város polgármestere beszélt a szépszámú közönség előtt. Jelen volt Demeter János, a megyei tanács elnöke és Márton Árpád parlamenti képviselő. Áldást mondott nt. Nagy Károly helybeli lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese. Id. Józsa Vilmos veretes alkalmi írását a tanító Nagy Istvánról, a szüreti hagyományról Bocz Emese olvasta fel.
Az esemény kapcsán keresett fel szerkesztőségünkben Nagy István Sepsiszentgyörgyön élő lánya, dr. Gyerő Dávidné Nagy Melinda:
— Másodszor volt alkalmam ennyi kedves köpeci falusfelemet látni — mondta meghatódottan —, jó apám temetésén és most, az emlékkopja mellett. Könnyeim nem engedték, hogy ott szóljak, ott köszönjem meg az apám emlékéhez való ragaszkodást. Úgy szerette Köpecet, a vidéket, mint valaha szülőföldjét. Jólesett látni a tanítványok, idősek és fiatalok, egykori és mai csőszlegények és csőszleányok emlékező seregét. Ismét köpecinek éreztem magam, s büszkének, akárcsak ők, művelődési hagyományaikra. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 937Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
