Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 1., csütörtök: Kultúra Hálaadó istentisztelet Mikóújfaluban ,,Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá…"
(1 Péter 2,5)
Az interbellum idején — 1925—1930 között — épült és most áldozatok árán megnagyított, megújított templomát avatta fel vasárnap a település református gyülekezete. Három hosszú évtized után fiatal lelkipásztor házaspárt kapott e zömében római katolikus település református lakossága t. Bálint Csongor és a szintén teológiát végzett t. Bálint Delénke személyében. Két évvel ezelőtt házat vásárolt az egyház vezetősége, melyből korszerű lelkészi lakot alakítottak. Örömmel újságolták akkor a hívek, hogy Mikóújfalu kapott egy ,,tenni akaró, szorgalmas lelkészt". Egy esztendő múlva meg is született az igény: bővíteni kell a templomot, mert a 240 lelket számláló gyülekezet számára, főleg sátoros ünnepekkor, szűkösnek bizonyult.
A munkálatokat Csatlós Huba műépítész tervei alapján végezték el. E sorok írója is szemtanúja volt május végén, amint a mikóújfalusiak, vallási felekezetre való tekintet nélkül, bebizonyították: kalákás nép utódai. Costel David ortodox vallású keresztény a betonozásnál ajánlott fel segítséget, Lupuly Géza katolikus ember a kerítés építésénél hasznosította kőfaragó tehetségét. A hosszabbított templomépület fölé, a régi helyett új harangtornyot emeltek. Az anyagiakban a vallásügyi főhatóság segített, de a helyiek segítő jó szándékukról is tanúbizonyságot tettek pénzbeli adományaikkal.
Istentisztelet előtt a helybeli Nagykürt 95 fúvószenekar játszott az eseményhez méltó zeneszámokat. Az istentiszteleten imát mondott nt. Dénes Csaba, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, igét hirdetett nt. Kató Béla egyházkerületi püspökhelyettes, főjegyző. Meghívottként vett részt és köszöntőbeszédet mondott t. Fejér Norbert, a miskolc-tetemvári református testvérgyülekezet lelkésze egy tizenkét tagú küldöttség élén. Tiszteletét tette t. Simó Gábor helybeli római katolikus plébános és Gheorghe Vasile Pop ortodox lelkész is. Bálint Csongor a maga és a gyülekezet nevében köszöntött mindenkit, és kifejezte háláját azoknak, akik bármilyen kis segítséget is nyújtottak. Nem véletlenül tűzték vasárnapra a templomavatót, hisz a gyülekezet a reformáció ünnepét már az új istenházában tarthatta meg.
Az ünnepség bensőséges hangulatát emelték az egyházmegyei tisztikar kórusszámai, a helybeli Fejér Ákos Általános Iskola műsora. Ferencz Mária tanárnő felolvasta a Deo Gratiast. Fellépett Miklós Jácinta és Katalin hegedűművész és a Viva la musica kvartett. Ferencz Annamária zongorakíséret mellett énekelte el a Kell még egy szó zenei betétet, végül pedig felhangzott Nemzeti imánk.
Az ünnepséget záró szeretetvendégségen személyes elismerését és köszönetét fejezte ki dr. Szász István egyházmegyei főgondnok. ,,Nemes és jó munkát végzett a református gyülekezet — mondta Nyáguly Vilmos, Málnás község polgármestere. — Sajnálom azonban, hogy faluközösségünk szép eredményei, nemes tettei mellett, amire számos példa van, eredményeikre vonatkozóan ellenséges hangok is hallhatók, de ennek ellenére biztosíthatom a mikóújfalusi felekezetek vezetőit, hogy mint eddig, önkormányzatunk lehetőségeihez mérten, segíteni fog önöknek. A hit, az összetartás, a jó baráti viszony győz, előrevisz minket. A zászló nekünk áll!" Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 455Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||