Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 20., kedd: Máról holnapra Félresikerült tankönyvekGyakorló szülőként és – némi nagyképűséggel – tanárként örömmel tapasztalom a fiatalok nyelvi igényességének megnyilvánulását. Ahogyan érzékenyen és gondosan közelítenek az anyanyelvhez, ahogy felfedezik, mekkora hatalma és jelentősége lehet egy-egy árnyalatnyi különbségnek, ahogyan kérdeznek, vitatkoznak és elfogadnak megfelelően megalapozott kritikákat. És elborzadva hallom, milyen nyelvi atrocitások érik őket egyik-másik órán olyan pedagógusok részéről, akiket valahol valaki elveszített a magyar nyelv számára, a sors és a tanügyi rendszer kifürkészhetetlen akarata viszont olyan őrhelyre állította őket, ahol úgy védik a mundér becsületét, miként közrendet a korrupt rendőr. Ha innen közelítünk – és kötelességünk innen is közelíteni –, akkor kénytelenek vagyunk jócskán visszavenni abból a kalapdobálós hurrázásból, amelyet Románia földrajza és történelme magyar nyelvű tankönyvének megjelenése kiváltott. Úgy tűnik, az ügy egyetlen megfellebbezhetetlenül pozitív vonzata, hogy harminckét éves kényszerszünet után megjelenhettek a magyar nyelvű tankönyvek. Tartalmukról, nyelvezetükről ugyanis csak fanyalgás, irónia, esetenként a felháborodás hangján szólhatnánk, hiszen – főleg a végzősöknek szánt könyv – a nyelvi mérgezés gyanújával illethető. Hogy csak az hibázik, aki dolgozik? A közhely természetesen ismerős, de esetünkben ez sem mankó. Amíg ugyanis a tankönyvek nyomdai lektorálása legfeljebb két hónapot igényel, esetünkben közel hat hónapról beszélhetünk, a végeredmény pedig arról árulkodik, hogy lektor jó esetben repülőből pillantott rá a kéziratra. A tizenkettedikesek pedig olyan könyvből tanulhatnak, mely kedvét szegheti a diáknak. Az sem finomít a tényeken, hogy az eredeti, román anyag sem a műfaj gyöngyszeme, munkájuk során többnyire a tanárok is figyelmen kívül hagyják. Rögtön felmerül: ebben az esetben miért kellett ragaszkodni ehhez a változathoz? A két tankönyv fordítását, szerkesztését és nyomtatását meghívásos pályázaton ítélték oda a Román Nemzeti Könyvkiadónak, így a szakma krémjének vetélkedése elméletileg sem emelhette a színvonalat. A termék pedig olyan lett, amilyent a kontraszelekció teremthetett. Állítólag jövőre másik könyv születik, addig elégedjünk meg az áttörés sikerével. Bízván, hogy gyermekeink nyelvi igényessége időközben nem vásik. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1358Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 20., kedd 04:22
Zucu 667 hozzászólás Ez is a nagy sikerek egyike az rmdsz-esek részéről, akárcsak ami a Gábor Áron ágyut illeti/HAZAHOZTUK/ EZ IS CSAK EGY NAGY SZ.R. Marsoljanak a drága veztő urak mind a fenébe, nem érnek, és nem is értek a mi /erdélyi magyarság szemében/még csak egy sapka sz..t sem.Szégyentelen hataloméhes tetü banda.....
2011. szeptember 20., kedd 07:37
Mirke 2733 hozzászólás Költőcske Méla Bélánk mi a túróval volt elfoglalva? 'Sze irodalmár állítólag .Miért nem állított oda hozzáértő embert? Ahelyett a mellét döngette mint egy gorilla .Hogy a'szongya megnyertük a nyelvi csatát. Hát persze , nyalásból .Közben elveszett a háború . 2011. szeptember 20., kedd 09:28
doboa61 1854 hozzászólás Hogy csak az hibázik, aki dolgozik?
Helyesen: csak az hibázik, aki hanyagul dolgozik. 2011. szeptember 20., kedd 09:30
doboa61 1854 hozzászólás Tanulság: nem románból fordított silány tankönyvekből, hanem saját, igényes, magyar tankönyvekből kell tanítani.
2011. szeptember 20., kedd 09:46
malmos 1228 hozzászólás Hehe!Hogyan fordíthatnák le a mai magyar nyelvre ezek az 50éve Bucurcsobánfalván élő korcsmagyarok a tankönyveket amikor,naponta oláj nyelvet hallnak és nem forognak magyar közegben ,meg jó esetben megnézik a híradót magyarul a Duna Tv-n.egy dolgot tudnak tükörfordítani!Lásd a magyar verziójú KRESZ is mekkora marhaság lett!Ugyanaz a kedvezményezett (UDMR)banda,semmi konkurencia!Méghogy meghívásos pályázat!Meghívás a húsosfazékhoz!Kevés munka ,popcsék minőség nagy gázsi!Akárcsak a Cseu idejében Domocos DZSEZá Kriterion kiadójánál!Ők a kiválasztottak!Mi pedig a hülye paraszt,szavazógépezet!
2011. szeptember 20., kedd 10:08
doboa61 1854 hozzászólás Mirke!
Aki költőnek is középszerű, politikusnak - jó esetben - ugyancsak, vagy még az sem, inkább szemfényvesztő, attól mit várjunk? 2011. szeptember 20., kedd 10:44
master 211 hozzászólás A forditas, szerkesztes, nyomtatas es jovoben ujra az egeszet, az nem keves penzbe kerul. Valakik megkaptak ezt a penzt. Nem kellene feleljenek a minosegert? Ki es mikor fogja oket errol megkerdezni? Semmilyen felelossegtudat nincs a tanugyben. Es ez tortenik az adofizetok penzen. Ha egy privat nem vegzi jol munkajat, bebukik vagy kidobjak. Az inkompetens tanugyeseket miert kell tartani??
2011. szeptember 20., kedd 12:22
dinibacsi 4945 hozzászólás Mi az büdös franc olyan nehéz egy földrajz könyvet megirni magyarul?Egyszerüen nem értem,milyen ember az,aki ilyen munkát végez!Nincs ebben a kibaxott országba már egy joérzésü,igényes ember sincs,aki megcsinálná becsülettel?Szerintem lenne,csak nem elég puha a nyelve ahoz.hogy hozzajusson a rendeléshez!Szégyen annak,aki odairja a nevét,szégyen annak,aki jováhagyta,szégyen az rmdsznek,hogy engedte kinyomtatni!
2011. szeptember 20., kedd 13:30
nonsens1 560 hozzászólás Ezek olyan tankönyvek amilyen az RMDSZ.Silány francnakvaló az RMDSZ,silány francnak valók ezek a tankönyvek is.Szégyen az,hogy létezik még az RMDSZ,dinibácsi.
2011. szeptember 20., kedd 16:02
Kheops 814 hozzászólás A koma komajanak a komaja a miniszteriumbol meghivta a komane komanejenek a komanejet tankonyvet ,,gyartani''!A tobbit mar tudjatok!
2011. szeptember 20., kedd 16:03
Kheops 814 hozzászólás ...es nem a tankonyv a felresikerult!
2011. szeptember 20., kedd 16:38
Pax 34 hozzászólás Kedves Hozzászólók! Szeretném kérdezni, hogy valaki olvasta-e a szóban forgó könyvet? Vagy beszélünk róla másod-harmadkézből, hogy ne hallgassunk... Persze...persze...a tanügyhöz, a politikához és a focihoz ki ne értene???
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||