A Jancsó-kert híre-neve

A Jancsó-kert újabb kori izgalmas történetének legérdekesebb mozzanata, hogy napjainkra utód nélkül maradt egykori Basa, Mihálcz és Biroga családok birtokmaradékának egyesítése révén létrejött és a nagynyujtódi származású, Gelencéről ugyancsak kihalt Jancsó-família tulajdonában lévő területet és a rajta álló romos épületeket dr. Szász Károly budapesti-budakeszi közgazdász és családja vásárolta meg, akinek rokonaik nincsenek, de jó barátai és ismerősei vannak Erdélyben, illetve Székelyföldön, s ezekre az adott­ságokra alapozva Kárpát-medence magyarságának és a Székelyföldön élők épí­­tett örökségének, értékteremtő hagyományainak megőrzésében Ge­lencén mintaértékűt alkotott.
Nem a véletlen műve – s ez a példaérték fundamentuma –, arról a Szász Károlyról van szó, akit a Pénzügyi Szervezetek Állami Fel­ügyelete (PSZÁF) éléről közvetlenül a balliberális hatalomátvétel után nem tudtak eltávolítani, de a Kulcsár-féle brókerbotrány után máig tisztázatlan körülmények között súlyosan bántalmazták, majd minden vonatkozó jogszabályt felrúgva a felügyelet újjászervezésének ürügyén eltávolították – magyarán: kirúgták –, aki ebben az ügyben még a Medgyessy-, Gyurcsány-kormány idejében pert nyert, majd a II. Orbán-kormány idején újra az ország gazdasági-pénzügyi életét meghatározó tisztségeket tölt be.
Persze, az értékmentő birtok- és épületvásárlás egymagában nem volt elegendő. Ehhez az kellett, hogy helyi, azaz háromszéki szakemberek bevonásával a gelencei Ladia falurész Jancsó-kerti udvarházát szakszerűen felújíttassa. A kúria ma a háromszéki udvarház-építészet gyöngyszeme. Megvásárlásra magát a birtokot Tulit Attila cégvezető építőmérnök ajánlotta. Nem csupán ezt, egy egész sor háromszéki nemesi kúriát. A Szász Károly famíliája – miután egy Mária-napi csíksomlyói búcsú alkalmával érzelmileg elkötelezték magukat a székelységgel – végiglátogatta a Tulit-ajánlotta ingatlanokat, és végül is a legromosabb, leginkább pusztulóban lévő, a tulajdonos korlátozott anyagi lehetőségei miatt az elkerülhetetlen összeomlás határán lévő épületet és környezetét választotta megvásárlásra.
Megbabonázta őket a táj romantikája, s az épület – végül az épületek – felújításába a legjobb háromszéki-erdélyi szakembereket vonták be. Fekete Márta műépítész Erdély- és Kárpát-medence-szerte ismert szaktekintély, aki a kúriák építészeti történetének feltárásában is úttörő munkát végez. A felújítást, újjáépítést esztendőkön át irányította. Gelence a székely ácsok, építőmesterek, fafaragók, zsindelykészítők fészke is. A Jancsó-kúria belsőépítészeti visszaalakítása, berendezése – a régi bútorok restaurálása is – példaszerű értékromboló világunkban.

Gelencei közösségteremtés
Dr. Szász Károly és családjának gelencei jelenléte – akkor is, amikor fizikai értelemben nincsenek Háromszéken – a helybéliek fogadókészségével találkozott. Ennek többféle felhajtóereje volt és van. Elsősorban a gelencei Jancsó Benedek nevét viselő általános iskola, Kovács Zsuzsanna igazgatónővel és férjével, Kovács Attilával az élen – utóbbit a leszármazottak a Tiszteletbeli Jancsó titulussal méltatták –, de az ügy mellé állt a gelencei egyház Berecz plébános úrral az élen, Szakács Tibor polgármester. Ebbe az ügypártoló kategóriába sorolható Kelemen Dénes nyugalmazott igazgató-tanító és fiai, s nem utolsósorban a nagyközség lakossága, mely a Jancsó-kert utolsó tulajdonosainak magányos elkülönülése miatt – a két lánytestvér nem ment férjhez, Péter úrfi nem nősült meg – kezdetben bizalmatlankodva fogadta az új tulajdonszerzőket, de mára ennyi szépség és érték láttán a gelencei Jancsó-napok a község közösségi élményévé nőtték ki magukat.
A népes iskolai sereglet a közösségi hídverés pillére a felnőttek felé, az országban és ezen kívül is széles körben híres gelencei hagyományőrzés, az itteni vendégfogadó készség, a felfuttatott falusi turizmus és a háromszéki nagyközség művelődés- és egyháztörténeti értékei, a szobrok, emlékművek sokasága, a fafaragászat a Jancsó-kerttel és udvarházzal egy olyan új kulturális objektummal gazdagodott, amelynek születése révén a település történetét nem kell ugyan újraírni, de kiadványokban, a rádiós közlésekben és a képi kommunikációban ki kell egészíteni.

Rendezvények szellemföldrajzi dimenziói

Az idei gelencei Jancsó-napokra a Kárpát-medencébe, de a nagyvilágba is szétszóródott Jancsó famíliához tartozók közül mintegy hatvanan jelentek meg. Köztük olyanok is, akik eddig egyszer sem jártak Erdélyben, nem keresték-kereshették fel családi gyökereik színtereit. A jelenlévők zöme intellektuális kötődésű. A mögöttünk lévő évtizedekben nemcsak az udvarházakat, egykori birtokokat érte sok esetben ma már jóvátehetetlen kártétel, hanem a szellemi szférát, ennek képviselőit is.
Az ez alkalommal Gelen­cére sereglett Jancsók és baráti körük tagjaival beszélgettünk. Kiviláglott, hogy a múlt századi, a magyarság egészét sújtó rendszer- és hatalomváltások milyen mértékben szórták szét az ehhez a társadalmi réteghez tartozókat. Vannak, akiknek felmenői még 1916-ban elmenekültek Erdélyből, másokat hivatal, hivatás szólított máshová, mint dr. Jancsó Benedek polihisztort is. A Jancsó család világhálós honlapjának böngészésekor derül ki, hogy az itthon maradottak közül kiket hurcoltak el, soroltak a kizsákmányolók közé, a szellemi szférákban tevékenykedőket – köztük a most ünnepelt dr. Jancsó Benedeket is – miként szorították ki az értékteremtő, alkotómunkából vagy metszették el az őket a magyar nemzeti közösséghez kötő szálakat. A Gelence községi, a Jancsó-kerti rendezvényen a család nevét tovább vivőkön kívül jelen voltak a be- és kiházasodásokkal rokoni kapcsolatokba szerveződő Könczey, Forró, Joós, Kóréh és más famíliák képviselői is. Történészek, irodalmárok, szerkesztők, újságírók.
A Jancsó-napokon nem a lacikonyhás eszem-iszomos, dínomdánomos jelleg volt a meghatározó, hanem a kultúrát sugárzó rendezvénymomentumok. Erre az alkalomra jelentette meg a Jancsó Alapítvány a Jancsó Benedek emlékezete című könyvet, amelyet nemcsak a Jancsó nevet viselőknek kellene nemzeti imakönyvként lapozniuk, hanem minden magyarnak és a magyar ügyet felkaroló szimpatizánsnak.
A gelencei Jancsó-napokon emléktáblát, emlék kőkeresztet avattak, Jancsó Zoltán festőművész Jancsó Benedek-portrét adományozott az általános iskolának. A Jancsó-kertben hagyományőrző bemutatóra, íjászbemutatóra került sor. A szülőkkel, nagyszülőkkel együtt jelen voltak a Jancsó-famíliákhoz tartozó vagy ezekhez kötődő gyerekek, akik a gelenceiekkel együtt játszottak "katonásdit" Gábor Áron ágyújának hasonmásával.
Jancsó Benedek gyermekkori portájának csak a kapulábai állnak. A telken lévő épület többszörösen átalakított, romos. Ezt csupán egy dr. Szász Károly-féle kezdeményezéssel lehetne feltámasztani. Szó volt arról is, hogy a háromszéki Jancsók gidófalvi ágának találkozóját is meg kellene szervezni. (Ebből az ágból származott Gidófalvi Jantsó Pál komikus színész és Jancsó Adrienne színésznő is). A Jancsó Benedek emlékezete című kötet után hasonmáskiadásban újra meg kellene jelentetni Szentkatolnai Bakk Endre A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című, a 19. század utolsó éveiben kiadott kötetét. A rendezvényen jelen lévő Ugrin Arankát, a Tamási Áron Alapítvány kuratóriumának elnökét a farkaslaki Tamási-emlékhelyek további sorsának alakulása foglalkoztatta, de szó esett a kisbaconi Benedek Elek Emlékház fizikai és egyéb állapotáról is.
Dr. Szász Károly gelencei birtokvásárlása tehát egy család anyagi és szellemi beruházásán túl más üzenetet is közvetít: Erdély épített öröksége az erdélyi magyar közösség megmaradásának egyik sarokköve. Háromszéken szerényebb kivitelben ehhez hasonlatos kezdeményezés mentette meg a Horváth-kúriát Orbai­teleken, ahol az örökösök építtették újjá a történelmi kegyhelyet. Az esztergomi önkormányzat vásárolta meg a vargyasi Daniel-kastélyt, amelynek sorsa most is bizonytalan, építészeti állaga romlik. Székelyföldön még jó néhány kúria, udvarház került felújításra. Zágonban, hosszas huzavona után, a Mikes–Szentkereszty-udvarház, Kilyénben a Potsa-kúria, városokon is születtek-születnek figyelemre méltó kezdeményezések.
Ezek mindenike a székelység önrendelkezésének egy-egy sarokköve is. A siránkozáson túl dr. Szász Károly-féle kezdeményezésekre volna tömegesen szükség, mert a sopánkodással amiatt, hogy a földeket, telkeket, erdőbirtokokat idegenek vásárolják fel, édeskevésre megyünk.
A gelencei és egyéb példákból azok is tanulhatnának, akik – mindannyiunk szégyenére és vesztére – csak a "DE VINZARE" feliratokat lobogtatják az ingatlanok ablakában, kerítésén.
A gelencei "birtokszerzés" kapcsán természetesen nem a vékonypénzű kisemberekre gondolunk, hanem a tehetősebb anyaországi és hazai társadalmi rétegre. Erre, hála istennek, hazai példáink is vannak Kézdivásárhe­lyen, Bálványosfürdőn és másutt. Dr. Szász Károly gelencei birtokvására azért is figyelemre méltó cselekedet, mert egy budapesti bankár nem valamelyik adriai hegyfokon vagy a Kanári-szigeteken szerez tulajdont, mint ahogy erre is vannak példáink, hanem a talpunk alól mások által kivásárolt Erdélyben.