Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 1., csütörtök: Közélet Kettős szavazás, kettős gondHáromszéken több településen gondot okoz két külön szavazókörzet berendezése. Bár Traian Băsescu államfő azt kérte, együtt szervezzék az EP-választásokat és a népszavazást, a kormány szerint ez nem lehetséges, a törvény előírásai szerint párhuzamosan, külön körzetekben kell lebonyolítani a kettőt. A prefektúra kedden délután kapott felszólítást a kormánytól, hogy mérje fel a helyzetet, szerdán délelőttig nyolc önkormányzat kivételével megkapták a választ. Sok esetben az eddig megszokott szavazóhelyiségek mellett még egy kialakítható, de Sepsiszentgyörgy kilenc, Bodzaforduló és Kézdivásárhely öt-öt, Szentkatolna két és Vargyas egy választási körzetében ez nem valósítható meg, Uzonban pedig egyetlen körzetnél sem lehetséges a párhuzamos szervezés. Ezekben az esetekben új termeket kell találni a referendum lebonyolítására — nyilatkozta György Ervin prefektus. Emellett jelentős gondot okoz, hogy meg kell kétszerezni a személyzetet. A megyei választási bizottságnak külön elnököt, alelnököket kell kijelölni, és minden körzetnél még egy elnököt kell találni. Ugyanakkor a pártoknak is megfigyelőt kell javasolniuk mindkét bizottságba. Ennyi megfelelő képzettségű, alkalmas személyt nehéz lesz bevonni — véli a prefektus. Egyelőre nem tudják, milyen megoldást sikerül találniuk, várják a bukaresti utasításokat — hangsúlyozta György Ervin, aki szerint egyértelmű, jelentős pluszköltséggel jár majd a két szavazás párhuzamos szervezése, hisz a személyzet fizetésén, a terembéreken túl új szavazófülkéket is kell biztosítaniuk, fel kell szerelniük megfelelő informatikai eszközökkel egy új megyei választási bizottságot. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 217Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||