Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 09:59
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. szeptember 22., csütörtök: Közélet

Bizonytalan az összefogás (Erdélyi magyar együttműködés)

A megyei tanács jövő heti ülésén az MPP ismét kéri a bő két hónapja megfogalmazott, a Hargita megyével közösen szervezett tanácsülésre vonatkozó javaslatának napirendre tűzését – jelentette be Kulcsár Terza József megyei MPP-s önkormányzati képviselő. Függetlenül attól, hogy sor kerül vagy sem Románia regionális átszervezésére, fontos üzenet lenne, ha a két választott megyei testület közösen nyilvánítaná ki, Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta.
Az MPP háromszéki elnöke elmondta, hogy meglátása szerint az RMDSZ nem hajlandó együttműködni a polgáriakkal fontos nemzeti kérdésekben, s furcsállta, hogy most az új magyar párt, az EMNP bejegyzése kapcsán Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke fontosnak tartotta kiemelni, az új alakulattal igen, de az MPP-vel nem tud, így nem is akar szövetkezni. Kulcsár nem látja az EMNP–RMDSZ együttműködés esélyét, hisz már az RMDSZ-en belül is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el (Ta­más egészen mást mondott, mint Kelemen Hunor, Markó Béla vagy Borbély László). Szerinte azért is elképzelhetetlen az említett szövetség, mert az EMNP Tőkés László értékrendjét képviseli, aki mindig következetesen kommunizmusellenes volt, az RMDSZ pedig egy posztkommunista párt. Kulcsár Szász Jenő pártelnök véleményét ismételte el: az EMNP-nek az MPP-vel kel­lene együttműködnie a magyarság számára fontos ügyekben.
Az MPP-n belül sem teljes az egyetértés, Nagy András, a háromszéki szervezet ügyvezető elnöke úgy látja, egy nemzeti minimum mentén megfogalmazott, teljes körű összefogásra van szükség az erdélyi magyar politikában, csak ilyen igen jelentős felhajtóerő szólíthatja meg, fordíthatja vissza a közélethez a kiábrándult tömegeket. Ez a szövetség azonban csak az RMDSZ megújulása után jöhet létre, és erre teremthet lehetőséget most az új párt bejegyzése – vélekedett.
Hozzászólások
2011. szeptember 22., csütörtök 06:43
temetimo
113 hozzászólás
Nagy Andrasnak nincs erre is valami gyogyszeres otlete?

2011. szeptember 22., csütörtök 07:06
vitriol
432 hozzászólás
Terza:"az RMDSZ pedig egy posztkommunista párt"-fogalomzavar felsőfokon!
Az MPP ante-kommunista talán, azaz Auróra-előtti párt? Józsi,Józsi okosnak akartál látszani? Megint?

2011. szeptember 22., csütörtök 07:24
Sascha
1641 hozzászólás
@vitriol - odatehette volna, hogy a többi párt is. Ebben igazad van :-)

2011. szeptember 22., csütörtök 08:40
vaza
57 hozzászólás
Csak azt nem értem, ha már a régiósításról akarnak beszélni, akkor miért nem olyan tanácsülésről beszélnek, amelyen mindhárom megyei tanács részt vesz. Maros megye miért van kihagyva, eltekintve attól, hogy MPP, EMNP kezdeményezésről is van szó ?

2011. szeptember 22., csütörtök 09:20
doboa61
1854 hozzászólás
Kulcsár nem látja az EMNP–RMDSZ együttműködés esélyét,

Ezen nincsen semmi meglepő, amikor az RMDSZ szellemi ciánozással gyalázza a magyar testvéreinket.
Az ilyenekkel hogy lehet együttműködni?

2011. szeptember 22., csütörtök 09:28
dinibacsi
4945 hozzászólás
1996 ban már meg akart ujulni az rmdsz!Csak zavaros nekem ez,mert régi emberekkel megujulni nem igazán lehet!A fiatalok pedig a nagy öregek példáján nöttek fel,tehát rájuk sem lehet számitani!Egyszerüen meg kellene szüntetni ezt a pecsovics pártot,és falusi,községi,városi szinten ujra szervezödni,alulrol felfele,egy átláthato,alkalmazhato alapszabályal!Csak a névvel lenne baj,mert az rmdsz megnevezés nagyon elkopott,utálatos lett!

2011. szeptember 22., csütörtök 10:20
Figaro
189 hozzászólás
Karda Zoli! Miért haragszol Tulitra és Gazdára? Tudomásom szerint, valmikor egy csapatban politizáltál velük.

2011. szeptember 22., csütörtök 10:38
Ferencz
2983 hozzászólás
"....csak ilyen igen jelentős felhajtóerő szólíthatja meg, fordíthatja vissza a közélethez a kiábrándult tömegeket..." A politikai semmitmondás, s annak is fogalomzavaros iskolapéldája. Minél zavarosabb valami, annál tartalmasabb, Nagy úr? "...nemzeti minimum mentén megfogalmazott, teljes körű összefogás..." Mi a fészkes fene az a nemzeti minimum? Merjünk ismét "kicsik" lenni? Megfogalmazott teljes körű összefogás...., na a fogalmazásból végképp elegünk van, többet már nemigen bír ki az erdélyi magyarság! Megújulni? Mercedes motort Trabant alvázra? Újfajta hozzáállás kellene, új emberekkel, akik ismerik korlátaikat, s adott pillanatban ÖNKÉNT félre tudnak állni! Értem ezt mindenik magyar párt korifeusaira!, kivétel nélkül!
Bár érvényesülne már egyszer az a bizonyos felhajtó erő, s választaná szét a fajsúlyost a súlytalantól!

2011. szeptember 22., csütörtök 10:43
Ferencz
2983 hozzászólás
Elnézést, politikusi semmitmondást akartam írni.

2011. szeptember 22., csütörtök 11:03
Figaro
189 hozzászólás
Te Zoli! Elolvastam, éppen azért kérdeztem. Mert úgy sejtem, hogy azon túl, hogy karrierizmussal vádolod őket, azért van még valami más is a dologban. Rendben, kiléptek az RMDSz-ből (ahogy még sokan mások). De azóta is csak az MPP és ay SZNT környékén látom őket. Nos, mi van még a dologban? Erre lennék inkább kiváncsi.
Anti Milan.- Csak azért, hogy még jobban felbosszantsalak.

2011. szeptember 22., csütörtök 11:45
Figaro
189 hozzászólás
Köszönöm a felvilágosítást, Zoli. Szóval még 2000-re nyúlnak vissza a dolgok. Sejtettem, hogy valami hasonlóról van szó. Súlyos dolgokat írsz. Kiváncsi vagyok a bizonyítékaidra, mert tudod jól, hogy a 2000-es előválasztási kampányt együtt csináltuk végig. A héten már nem, de a jövő héten felhívlak, igyunk meg egy kávét.

2011. szeptember 22., csütörtök 12:07
temetimo
113 hozzászólás
Ugy latom a forumozok marhabbak a cikk szereploinel!!! Sajnalatos,hogy az osszefogas is tukorkepe lesz az itt elhangzottaknak.
Kicsoda az a makulatlan,patyolatfeher politikus,aki elmondja magarol az ilyen Nagy Andras, Kulcsar Torz Jozsi fele politikai
karrieristak grandiozus dumajat?
Ahogy az RMDSZ vezetok nem ernek egy haldoklo apacasohajtast,ugy az MPP vezetoi sem buszkelkedhetnek egy hirtelen doglott lo fingjanal! Teved aki azt hiszi,hogy a bukott puspok partja kulomb lesz!!!!

2011. szeptember 22., csütörtök 12:34
hillsnail
319 hozzászólás
NEM a politika fogja megmenteni a nemzetet,a társadalmat , az értékeket.Mert a politikus startból nem egy igazi közösségi ember, hanem egyéni és jól behatárolt falka érdekek hajtják és ha győz ,akkor a falka törvényeit kell betartania.
Akkor lessz itt megváltás, amikor rájövünk, hogy semmi szükség rájuk és kezünkbe vesszük a sorsunkat és nem másokat fogunk vádolni a saját sikertelenségünkért.Addig ez van....

2011. szeptember 22., csütörtök 12:40
bjanos
905 hozzászólás
temetimo @ Én hiszem hogy a pűspők ur pártja jobb lesz mint az RMDSZ az biztos,Az rmdsz megmutatta mit tud ,nyalni a PDL nek, Holl az autonomia ? amit főlválal minden választáskor ,nekűnk Székelyeknek ez a fonzos nem amit elművelnek a koalicios társukal, lopnak hazudnak megszavaztak minden rossz dőntéseket amit a PDL inditványozott lázsd a kőzalkalmazottak fizetése a nyugdij tőrvényt ,az rmdsz nek ell kel tűnnie a politikai életből egyűtt a bandájával.

2011. szeptember 22., csütörtök 14:40
nagyandras
9 hozzászólás
Ej,ej temetimo,Jozsit addig szidhatod,ameddig akarod,de rolam szalj mar le.En egy felsofoku vegzettseggel rendelkezo egyen vagyok,sok-sok titulussal,...te?

2011. szeptember 22., csütörtök 14:59
Ferencz
2983 hozzászólás
temetimo, úgy látom te is a nagy-, de semmitmondás Nagy-féle szindrómáját mutatod. Ha az összefogás a "tükörképe" lenne az itteni helyzetnek, azt nem sajnálni kellene, hiszen mi," marhák", ahányan vagyunk majdnem annyifelé húzunk! Vagy nem ezt akartad mondani? Mit is? / Miért kellene még egy "patyolatfehér" valaki? A "grandiózus dumát" elmondják ők, maguk? Magukról is! / Hol lehet megtekinteni, hogy milyen egy haldokló apácasóhajtás? Állat az, vagy növény? A haldokló apáca sóhajtását volt szándékodban "beépíteni" fennkölt nyelvezetedbe? Tedd akkor azt! / Összemérni egy haldokló apácasóhajtást a hirtelen döglött ló fingjával! temetimo, temetimo, az egyik alma, a másik körte! Volt matektanárod a körmödre csap fiacskám, mint ahogy a magyar sem tesz ki az ablakba! / Lehetnél picivel bővebb és érthetőbb Tőkés bukott püspökségét illetően? Veled összefogni tényleg nem lesz kis feladat, de akar egyáltalán valaki is?

2011. szeptember 22., csütörtök 15:13
ewelyn
452 hozzászólás
Olyan és hasonló alakok mint temetimo, nincs hová bukjanak, amugyis a senki földjén hevernek.

2011. szeptember 22., csütörtök 16:36
nagyandras
9 hozzászólás
Karda Zoli nem unod mar ezt a bordura ugyet?

2011. szeptember 22., csütörtök 16:57
dinibacsi
4945 hozzászólás
Hát temetino barátom,nagy az isten állatkertje,de neked nincs miért szégyenkezned,megállod a helyedet!

2011. szeptember 22., csütörtök 18:06
Ferencz
2983 hozzászólás
hilsnail: a múlt század derekán, orosz segédlettel, nyugati felügyelet alatt egyszer már kezünkbe vettük a sorsunkat, - azaz kezelésbe vett a társadalom söpredéke - s lett belőlünk, akik vagyunk! Gondolod, hogy még egyszer meg kellene próbálnunk? Nekem személyesen elegem volt a proletariátus és szövetségese, a dolgozó parasztság (sic!sic!sic!) nevében ránk kényszerített diktátumokból, inkább elviselem - bár nem könnyű - a mostani "értelmiségi" diktatúrát. A pártokat nem Isten, hanem az ember teremtette, s éppen ezért nem tud meglenni nélkülük. A "beleszólás" illúziója nélkülözhetetlen mákony.

2011. szeptember 22., csütörtök 21:09
templombajaro
120 hozzászólás
Mit vájjátok temetimo szemét hollók? Hallj te oda,hogy Nagy András felsőfokú végzettséggel rendelkezik!! S akkor most a világ melyik lábára álljon nagyképűke? Nem kérdezte senki gyógyszerész elvtárs,hogy véletlen nem te vagy az utolsó pohár víz a sivatagban? Karda tanárúr miért nem akkor hőbörgött,amikor az egyik rmdsz szenátorjelölt fiával csomagot osztogatott az Örkőn,persze csak véletlen volt a vállasztási kampányban ? Mert arra áhitozott,hogy neki is jut babér,de félresikeredett és most ocsmánykodik!
Persze téved temetimo a püspök úr személyét illetően, de ha a néppárt ilyen alakokból fog verbúválodni mint akik itt pofáznak,akkor tényleg fölösleges volt új pártot bejegyeztetni!

2011. szeptember 22., csütörtök 21:33
tamika
343 hozzászólás
Na jól felfőttél templombajáró. Nem szabad, még akkor sem, ha igazad van. Mit várjon az ember akkor egy templombanemjárótól? De tényleg igazad van, mert én is felfogtam már rég azzal a gyenge eszemmel, hogy amíg hatalom és pénz lesz a világon, ember a Földön, alakíthatnak akármilyen pártot, nevezhetik akárminek, az embert, az egyszerű választót magasról letojják, ha arra a magasságra feljutnak. Temetimo tényleg tévedett a Tőkés püspök úrral kapcsolatos mondatában: a külömböt n-nel írják.

2011. szeptember 23., péntek 13:17
Ferencz
2983 hozzászólás
"En egy felsofoku vegzettseggel rendelkezo egyen vagyok,sok-sok titulussal,...te?" Én, aki szintén felsőfokú végzettséggel rendelkező egyén vagyok, szintén nekiestem temetimonak, más okból. Olvasva nagyandras, - valószínű a cikkben is "szerepelő" Nagy Andrásról van szó - beírását, restellni kezdtem (azért a megbánásig nem fogok elmenni) vehemenciámat, hiszen a diplomás "kolléga" nyelvi tekintetben éppen olyan "kimagaslót" nyújtott, mint temetimo. Tette ezt diplomával és sok-sok titulussal a zsebében, amivel dicsekszik is, igazat adva közvetett módon azoknak, akik azt vallják, hogy a mai világban, nálunk, a diploma nem más, mint könnyen szerzett papírfecni!!! Ami a titulust illeti, számomra a legsúlyosabb az, hogy ilyen egyének lehetnek egy MAGYAR párt vezető emberei? Na, de mit várok el az MPP-től? Amilyen a mosdó (értsd főnök), olyan a törülköző (értsd beosztott). Nem, nem vagyok RMGDSz-csatlós, csak szomorú vagyok!

2011. szeptember 23., péntek 14:08
et
423 hozzászólás
ferenc@ jóllehet nem mindig egyezik meg a véleményünk, az első 8,5 sorral egyetértek.

2011. szeptember 23., péntek 21:38
nagyandras
9 hozzászólás
Ha már ilyen okos vagy,Ferenc akkor tudhatnád, hogy egy ember miatt nem ítélhetünk el egy egész pártot,mert egy Beck sör utan sem állítod, hogy minden sör rosz, mert esetleg a Heineken elnyerheti a tetszésed. Tudod Ferenc, nagy köztünk a különbség, és nem csak a végzettségben.Ja, és ne szomorkodj, légy mindíg vidám.

2011. szeptember 23., péntek 23:04
guzifelcsi
63 hozzászólás
Ezek a folyamatosan hantazo jenotalpnyalok,tanubizonysagot tesznek arrol,hogy pontosan olyanok,mint a fonokuk!!!!!
Mikozben szidnak fut-fat(temetimo,ferenc,templombajaro,kardazoltan,stb.),ontomjenezik magukat mint az utszeli miniszoknyas,kimazolt es illatositott oromlanyok. Sajnos a maukat jobbosoknak titulaloknak csupan ennyire futja!
2008-ban ratok szavaztam,jovoben pedig ratok kopok rohadekok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2011. szeptember 24., szombat 10:30
Ferencz
2983 hozzászólás
Nem kellene, de nem egy emberről van szó! Ami a különbséget illeti, igazad van, nagy! ! Én tudom, hol a helyem, tudom, hol van az "eddig, ne tovább", míg neked erről fogalmad sincs, diploma-mániás! Ne nagyon lobogtasd, mert úgy látni, mit takar!

2011. szeptember 24., szombat 11:12
Ferencz
2983 hozzászólás
Egy ember miatt nem ítélhetünk el egy pártot? János bácsi miatt Uzonból biztosan nem, de vajon ki miatt futott zátonyra az ígéretes MPP-mentőcsónak, s vele együtt az erdélyi magyarok egy részének - köztük az enyém is - reménye, abban, hogy a magyarság érdekeinek hátat fordító RMDSz-el szemben VAN alternatíva? A főnök Szász Jenő, s a beosztott Szász Jenőcskék miatt! Engemet ledorongolhatsz a diplomáddal s a titulusaiddal, gúnyolódhatsz mert valamelyik testrészeden nagyon vastag a bőröd, de mit tudsz letenni a magyarság asztalára, mint "magas rangú" pártember? Azzal mersz dicsekedni?

2011. szeptember 24., szombat 11:44
nagyandras
9 hozzászólás
Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.Ferenc, kivel van neked bajod? Nevezd meg! ...Kik ezek a "beosztott Szász Jenőcskék"?

2011. szeptember 24., szombat 19:47
Ferencz
2983 hozzászólás
"Diplomás" kolléga, a nevem Ferencz! Nem gondoltam, hogy az olvasással is vannak gondjaid.Egyet már mondtam, a másiknak az igazságszolgáltatással van meggyűlve a baja s minden sínen van ahhoz, hogy Kézdi is kivörösödjék, a főnökötök miatt - aki Basescuval koccingat Nemzeti Gyászunk éltetésekor - "elveszítettétek Udvarhelyt, többin "kételkedj" el te magad! Nem általában az MPP vezetőiről, hanem a Szász Jenőcskékről beszélek, a klónokról! Én az "eredményeitek" után mondok rólatok véleményt, amelyek "holtbiztosan" az önként vállalt, vagy rájuk kényszerített Szász-dogmának köszönhetőek, akárcsak az RMDSz-ben a Markó- Kelemennek. Biztosan 1001 okot tudnál felsorolni, amiért "nem lehetett" többet. Számomra esetleg az lenne érdekes, hogy miért "nem tudtatok" többet. Fáj a dolog, mert bíztam bennetek!

2011. szeptember 24., szombat 19:51
Ferencz
2983 hozzászólás
,..amelyek "holtbiztosak"....

2011. szeptember 24., szombat 20:56
Ferencz
2983 hozzászólás
http://www.petitieonline .ro/petitie/04768056

2011. szeptember 25., vasárnap 07:53
temetimo
113 hozzászólás
nagyandras Sajnos,hogy te es a hozzad hasonlo szocsovek nem okosak,hanem okoskodok!!!!!!!
Annyian vagytok ilyen minosegben,hogy Dunat lehet veletek rekeszteni!!
Miert gondolod azt kedves "diplomas,titullusos,hatlovetu bunko",hogy mindenkinek veled van baja?
Nez kozbe a lelkiismereted tukrebe es akkor talan felebredsz es kikopod a jenocumit!!!!

2011. szeptember 25., vasárnap 09:21
Ferencz
2983 hozzászólás
....és nincsen válasz egyetlen, Nagy felé feltett kérdésemre sem! Azt hiszem, ez már több, mint titokzatosság.....

2011. szeptember 25., vasárnap 16:28
mandala
118 hozzászólás
"En egy felsofoku vegzettseggel rendelkezo egyen vagyok,sok-sok titulussal,...te?"
.....-tudásomnál meg csak a szerénységem nagyobb-..... ez még lemaradt kinyilatkoztatás végéről :D

2011. szeptember 25., vasárnap 18:50
temetimo
113 hozzászólás
mandala rautottel a szog fejere!!! Csakhogy az efajta fennhejjazok soha nem ismerik be,hogy mekkora marhanak adnak enni!! Mindenkepp gratulalok mandala!!!!!
Te kovetkezel Dr.docens Nagy Andras!!...es persze a beszamolod a diplomaidrol es titullusaidrol.
Latod mennyire kivancsiak az emberek?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Puskaporos hangulat a megyei mentőállomáson
Puskaporos hangulat a megyei mentőállomásonKülönböző okokra hivatkozva a megyei mentőállomás sepsiszentgyörgyi alkalmazottjai ellenzik az októbertől esedékes igazgatócserét. Némelyek elégedettek a jelenlegi igazgatóval, úgy tartják, neki köszönhető, hogy jó csapat kovácsolódott össze, mások a változásra szavaznak, de azt semmiképpen nem tartják etikusnak, hogy olyan személy váltsa dr. Tiberiu Poştoa­căt az igazgatói székben, akit tavaly menesztettek a megyei kórház menedzseri tisztségéből.

- Mózes László:
Állásbörze friss diplomásoknak
Idén végzett fiataloknak szervez állásbörzét holnap Sepsiszent­györgyön a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal: az érdekelteknek 134 munkahelyet kínálnak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS