Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 23., péntek: Közélet Egyforma mércévelNem volt hiábavaló a magyar nyelvnek a közhivatalokban való érvényesítéséért a prefektushoz intézett levele, úgy tűnik, sikerült elérni, ne csak a román, hanem a magyar nyelv fölött is őrködjék a kormánymegbízott... ...és ez a világ legtermészetesebb dolga – jelentette ki Antal Árpád, utalva arra, hogy György Ervin a hét elején bejelentette: több, a kormánynak alárendelt állami intézmény megyei kirendeltségét felszólította, a törvényeket betartva magyarul is írják ki a hivatalok elnevezését. Ebben a folyamatban Antal Árpád nyújtotta be az első beadványt a prefektusnak, aztán még magánszemélyektől is kapott levelet a kormányhivatal azoknak az intézményeknek a lajstromával, melyek mai napig sem tüntették fel a Háromszéken többségi lakosság anyanyelvén megnevezésüket. György Ervin szóvivője útján közölte, korábban is próbálta elérni az intézmények magyar elnevezésének feltüntetését, most egyenként vizsgálnak ki minden jelzett esetet, és kötelezik a "hiányos“ intézményt, teljesítse a törvényes előírásokat – bár a prefektus szerint nem biztosított a siker, hiszen az állami intézmények csak az illetékes minisztériumi jóváhagyással tehetik ki a magyar feliratot. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 780Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 23., péntek 07:09
endebende 84 hozzászólás ezek a roman torvenyhozak buktatoi,hat egy banalis intezmenyi tabla kiteveshez minek a miniszterim jovahagyasa? mikor ezt a helyhatosag,az onkormanyzatok hataskorebe kellene helyezni?
2011. szeptember 23., péntek 08:29
Ferencz 2983 hozzászólás Önkormányzatok hatáskörébe....Majd, ha lesz valós önkormányzat Székelyföldön.
2011. szeptember 23., péntek 13:18
dinibacsi 4945 hozzászólás Van magyar prefektusunk,magyar polgármesterünk,magyar többségü megyei és városi tanácsunk,van törvényadta lehetöségünk!Mi a faxom kell még!Ez nem szabadna egy pillanatig se hir,se probléma legyen!
2011. szeptember 23., péntek 13:25
dinibacsi 4945 hozzászólás És egy ingyenes tanács polgármester urnak:egyetlen kereskedelmi egységnek sem kell megujitani az engedélyét,amelyik jol láthatoan,egyforma betüméretben nem teszi ki az egységre a román és magyar megnevezést!Joga van hozzá.éljen vele,ne fossák a szüt állandoan valamelyik ujságban,és közben 8o %.-ban nincsenek magyar feliratok!Nem nagy dolog,probáltam,müködött!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||