Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 26., hétfő: Közélet Szeptemberi sokadalom![]() Albert Levente felvétele Hagyományosként hirdették meg szervezői a hét végi sepsiszentgyörgyi kirakodóvásárt, s bár valóban volt egykoron országos vására a városnak ilyentájt (pontosabban Szent Miklós napján, ami még kicsit odébb), ez a mostani rendezvény inkább hagyományteremtő – s mint ilyen, megbocsátható, ha a reklámja többet ígért, mint amennyit a vásár nyújthatott. "Régimódi" kirakodóvásárt terveztek a szervezők, melynek legfőbb vonzereje abban rejlett: az eladásra kínált árucikkeket a kézművestermékekre és helybeliek terményeire szűkítették. És ezt nagyon jól fogadták a szentgyörgyiek, a vásárban járókelők csupán dicsérő szavakkal illették az ötletet, kellett már egy másféle, az eddigiektől teljesen különböző sokadalom is. Hogy a kínálat kissé szűkösre sikeredett, mert termék ugyan volt ott majd minden, mivel szűkebb s tágabb környékünkön kézműveseink foglalkoznak, de termény már alig, arról nem a szervezők tehetnek: csupán ennyi termelőt tudtak felhajtani. Ami kissé elszomorító: arra vall, a székelyföldi ember nem eléggé leleményes vagy nem eléggé bátor belevágni valaminek a készítésébe. A kismillió engedélyeztetés, különféle egészségügyi és élelmiszer-biztonsági jóváhagyás megszerzése nem kellene elijesszen bárkit is, ha otthon termelt gyümölcsből, zöldségből, a mezőnek, erdőnek áldásából akarna jóféle ínyencségeket készíteni, azokat forgalmazni – példa erre az egyetlen házi szörpöt, lekvárt árusító gyergyói termelő, kinek asztala előtt állandóan sor kígyózott, vagy a székely vadon ízeit kínáló, szintúgy a szomszéd megyéből érkezett húsfeldolgozó, kinek utánfutóban berendezett boltjában a hűtők vasárnap estére ugyanvalóst megürültek. S hogy az a néhány – nagyon kevés –, a környező falvakból bejött őstermelő friss terményét majdnem változatlan mennyiségben, legfennebb állagában megfogyatkozva vitte haza – nos, ez a vásár nem a heti zöldség- és gyümölcsszükséglet megvételéről szólott. Annál inkább a kis csecsebecsék, ajándéktárgyak beszerzéséről, a kötelező vásárfia mézeskalács kiválasztásáról, de legfőként a gyerekek szórakozásáról. A játszóházasok sátra alatt állandó zsongás, a bábszínházasok tízes csoport helyett harmincassal mesebarangoltak kifulladásig, itt-ott a kézművesek mesterségének kipróbálására is alkalom adódott, s ki a fát, agyagot jól hajlította, fúrta és faragta, még jutalomgarast is kapott – ami már nem csupán a játék kedvéért vonzó. Aztán a vásári komédiás, a kikiáltó, a vásári csárda: az élőnyelvből jószerivel már kikopott szavak, épp ideje őket múzeumok falai s középkori témájú ifjúsági regények lapjai közül kiszabadítani. Persze, ha hagyományos vásárról beszélünk, még a múlt század elején, mikoron a piactér a mostani Erzsébet parknak a Bazár felőli részén helyezkedett el, a kirakóvásárok elengedhetetlen "kellékei" volt a körhinta, a panorámabemutató, a verkli, a szerencsét jövendölő papagáj. De ezek mára nem csak élőnyelvi szavakként, hanem fizikai valóságukban is emlékek immár. A vásári csárda egyébként jól sikerült konstrukció, nem csak a szemet vonzó, jurta jellegű felépítése csalogatta a vásárban megfordulókat, de az alája beterelt tucatnyi vendéglős változatos kínálata is, mindenféle ínyencséget, de még hamuban sült pogácsát is kínáltak, s a sörnél jobban fogyott a must, különösen esténként, mikoron a színpadon élő zene szólott. Kabalaként a sokszög csárda minden sarkán ijesztőre vagy mókás képűre alakított töklámpás, mintegy harangozva is a vasárnapi tökfesztivált, hol nem csak a girbegörbe dísznövények látványában gyönyörködhetett/szörnyülködhetett a kíváncsi népség, de meg is ízlelhette az azokból készült különféle ételeket, italokat, s majd maga készíthette el lámpását, melynek kivitelezésében csak a fantázia szabott határt. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1933Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 26., hétfő 09:09
lina 44 hozzászólás Szerintem a vásárral semmi gond nem volt. Gratulálok a szervezőknek, hogy nagyjából sikerült gicsmentessé tenni, és kizárni a bóvlit. Egyetlen kifogásom, a vásári csárdában felvonultatott árak voltak. Nagyon is tisztában vagyok a költségekkel, de a pofátlanság netovábbja volt egy marék - húsnak nevezett, szalonnával meg mindenféle mócsinggal feldobott - babgulyásért 15 lejt elkérni... itt a hazai vendéglősök nem hazudtolták meg magukat... és abban sem, hogy a földön tartották, nyitott műanyag zsákban a pecsenyének szánt húst, és abban sem, hogy a tálca amin tálaltak, az ragadt a kosztól, az asztalok úgyszintén. Szóval van itt még amit tanulni...
Amúgy meg azt sem értem, mitől 10 lej egy kürtőskalács???? biztosan azért, mert ennyiért is megvesszük :D 2011. szeptember 26., hétfő 09:43
zozo08 59 hozzászólás én is egyet értek tinával pofátlanság ilyen árakat kérni az amugy is szegény város lakoktol de hát ilyen világot élünk tehát van amit tanulni !!!
2011. szeptember 26., hétfő 10:31
dsumbo 36 hozzászólás Nálunk sajnos az a szokás, hogy vásár alkalmával 5 perc alatt teljesen meg kell fejni a kedves vásárlót. Az senkinek nem jut eszébe, hogy lehetne másképp is csinálni, mondjuk úgy, hogy a kedves vásárló a következő nap is szívesen válassza a kínált portékát. Mondok erre egy egyszerű példát, amit az idén tapasztaltam. "Bucovina"-ban voltam (egyes helyeken érdekes módon lehet használni a történelmi helyneveket), amikoris egy útmenti fogadóban éjszakáztunk. Mivel egy népesebb csoport voltunk, ezért félreültünk az ebédlő egy távoli sarkába, ahová este 9 órakor (egyébként záróra) is kihozták a mindenkinek a rendelt meleg levest, miegymást. Az az érzésem volt a a kiszolgálással kapcsolatosan, hogy vmelyik magasabb szintű, több csillagos étteremből ejtették oda a pincéreket.Ezenkívűl, mikor a szállás után érdeklődtünk szégyenkezve adták tudunkra, hogy egy egy szoba még nincs teljesen befejezve, ezért nem adhatják ki. Félórás könyörgés után álltak csak rá a dologra, hogy kiadják a félkész szobákat (értsd ezalatt azt hogy a szobánkénti fürdőszoba nem volt kicsempézve!!!!) de azt is csak akkor adták ki ha maximum fél árat fizetünk érte. Nem is kell mondjam ugy-e hogy 2 emberre a leves, desszert és sör/üdítő nem került többe mint 25 lej? Van mit fejlődnünk sajnos és azt mondom, hog yinkább bemegyek egy ilyen helyre, és akármilyen székely vagyok, de amíg a saját népünk ver át pofátlan árakkal addig inkább másnak adom a pénzem, ha kényelmesen akarok nyaralni és jó szolgáltatásban akarok részesülni. Tessék, meg lehet kövezni érte, de épeszű ember belátja, hogy lassan ez lesz a jellemző ha a székely testvéreink csak lerabolni akarnak minket.
2011. szeptember 26., hétfő 11:51
bzoal 735 hozzászólás Gratlálok a szervezőknek.Végre valami ami nem mititei ,sőr és húgyszagú rendezvény.Nem beszélve arról,hogy sikerült a sok-sok bóvlit elkerülni. Az árak???????
2011. szeptember 26., hétfő 12:39
dinibacsi 4945 hozzászólás Szép volt,szinvonalas volt,az árakrol nem beszélek,mert tényleg tulzás!Külön gratulálok az ovonöknek,akik a kicsikkek csinálták a müsort!Látszott rajtuk,hogy szivesen,odaadással,szeretettel foglalkoznak a kicsikkel,igazi pedagogusok!Remélem,példájuk ragados magasabb szintekre is!
2011. szeptember 26., hétfő 16:15
bjanos 905 hozzászólás Az árak a hamar gazdagodásnak a jele.
2011. szeptember 26., hétfő 17:00
arthur 360 hozzászólás lina, te AZ a lina volnál? :)
2011. szeptember 26., hétfő 22:28
lina 44 hozzászólás Nem, Arthur. Nem az a Lina vagyok :).
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
