Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 27., kedd: Közélet Aszfaltnál fontosabb a közérzetNem elég aszfaltozni, építeni, Székelyföld modernizálása vagy inkább jövője szempontjából fontosabb az erdélyi magyarság közérzete: az, hogy itthon marad-e, vállal-e még egy gyereket, attól függ, politikai vezetői, választott tisztségviselői elég bölcsek tudnak-e lenni, keresik-e a lehetséges összefogás útjait az elkövetkezőkben – véli Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, a város polgármestere az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ viszonyáról. Sokan azt hiszik, az EMNP bejegyzése önmagában érték, ez viszont csak keret, lehetőség: az a fontos, milyen programot mutatnak fel, és kik állnak mögéje – mondta. Szerinte a jövő évi választásokra készülve sem a szavazatmaximalizálás a fontos, hanem az erdélyi magyarság közérzetének javítása. Ebben a munkában az RMDSZ eredményeket tudott elérni, véleménye szerint a szervezetben vannak meg azok a lehetőségek, keretek, amiket fel lehet használni a közösségépítésben. A megegyezést az EMNP-vel fontosnak tartja, bár összetett, rétegzett az erdélyi magyar társadalom, azért minden településen, minden megyében meg kell vizsgálni az összefogás lehetőségét, annak függvényében dönteni, ki mit tud hozzátenni ahhoz, hogy ez a rendszer működjék. Antal Árpád felemlítette az MPP-vel való rossz tapasztalatát. Mint mondta, semmit sem tettek a város fejlődéséért, annál inkább hátráltatták, "és aki nem csinál semmit, hiteltelen abban, hogy másokat kritizáljon". Az MPP egyébként azért lett ennyire összefogáspárti – tette hozzá –, mert ha 2012-ben nem indítanak jelöltet a parlamenti választáson, megszűnik a párt. Mindezek ellenére, ha a polgári párt megújul, ha letesz valamit az asztalra, velük is érdemes tárgyalni. Az erdélyi magyarság politikai vezetőinek mindenekelőtt bölcsességre lesz szükségük az elkövetkezőkben annak érdekében, hogy ne maradjunk parlamenti képviselet nélkül, hiszen akkor nem tudjuk érvényesíteni érdekeinket még az önkormányzatokban sem – figyelmeztetett Antal Árpád. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1322Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 27., kedd 06:33
zucu 667 hozzászólás Sajnos én baróti vagyok és szomoruan, tapasztalom, hogy a közérzetünkért az rmdsz-es urak semmit de semmit nem tettek inkább rontottak/lásd a fördő problémáját.......no komnet/ talán 2020-ban ha még élek megmárthatom magamat a
régi,ujj bazinban , vaj kitudja... 2011. szeptember 27., kedd 07:51
mumus 99 hozzászólás Zoltán! Mikor világjártál utoljára Baróton? Mikor ittál hűs csapvizünkből? Mikor szagoltad "orgonaillatú" víz(nem)tisztító állomásunkat? Ha mégis erre tévedsz, ne hozz magaddal fényképező gépet, felesleges! Semmi sem változott 8 év alatt, minden ugyanolyan mint amikor legutóbb errefelé szemlélődtél. Ha panaszt szeretnél hallgatni, ajánlom a polgármestert. Elmondja mindenkinek, hogy őt ki és mi akadályozta meg abban hogy jót tegyen. Csakhogy ebből nem élünk meg! Nekünk igenis aszfalt kell, iskola, strand, nagy áruház, iható víz, kanalizálás, rendezett forgalom, parkolók, park, működő kórház és múzeum, egy élhető kisváros kell. És egy olyan vezető aki ezt megteremti. Bajuszos vagy csupasz képű, mindegy!
2011. szeptember 27., kedd 08:53
anti-Minden 110 hozzászólás es kb 6-7000 ember....ha kicsit esetleg a banyabezaras tragedia utani frusztraciot megallithatna valaki..hisz oly nagyon szeretett bel-es kulszinti fejtes aranybanyaval is felert az embereknek, meg a wc-re is elment helyettuk,szoval elkenyesztetett nep, nem igazan tud felallni egy uj szferaban, es ez latszik az utobbi 13-14 ev "fejlodeseben".!!..kicsibaratom ott nemcsak romodoszo, vagy mopopo-vel van a baj, hanem a humanusz minusz banyaszeletusszal is...
2011. szeptember 27., kedd 10:12
FazakasGergely 101 hozzászólás @anti-Minden - bocs, én nem vagyok erdővidéki de gyakran járok arra... kifejtenéd bővebben, hogy szerinted a baróti bányászok miben voltak elkényeztetve, ill. hogyan állhattak volna talpra a bányák bezárása után? Ugyanis nem igazán értem mire gondolsz...
2011. szeptember 27., kedd 10:32
anti-Minden 110 hozzászólás Arviz utan a szekelyfoldiek sajat maguk alltak helyre, sajat munkajukkal, mig "lennebb foldeken" sirtak a hatosagokhoz es ittak a kocsmakba...a volt banyaszvidek is csak mindig sirt es a multban el..h "bezzeg akkor..jo volt",,de akkor mikor lesz a szolas,,h akkor " a jovobe pedig..."
2011. szeptember 27., kedd 17:12
dobo 24 hozzászólás Anti-Minden - nem minden baroti polgar volt banyasz, aki banyasz volt az mostanra vagy nyugdijas vagy kozel van mar hozza. Az elkenyeztetes tehat mar nem aktualis.
A fiataloknak munka kell, akinek meg munkaja van az orul a jobb esetben 500 Ronos fizetesenek es el egyik naprol a masikra, akik valtoztatni tudnanak azok meg pont az az 5-10% akik koszonik jol vannak es a masok boren gyarapodnak. 2011. szeptember 28., szerda 20:59
hollo 378 hozzászólás mumus@ „egy élhető kisváros kell”
Most mondtál igazat te (szil)fába szorult féreg ! Ez fáj nektek, hogy nem élhetitek a várost! Egyébként tudatom veled, hogy : 1. „Működik” a korház, Ágoston exigazgatót jó időben léptették elé, látványosan javult a korház helyzete amióta távozni kényszerűlt a volt direktor úr. 2. A rendőrséggel és a forgalommal meg mi a kifogásod ? Idióta vagy, ne haragudj ezt kell mondjam. Szerinted páratlan napokon páros rendszámú autók kellene közlekedjenek és fordítva ? Hétköznaponként kéttöküek, hétvégén a töketlenek ? Ja, hogy nem korrupt a parancsnok ? Ez valóban gond lehet, de csak a magadfajta gerincteleneknek. 3. Aszfaltért, strandért kopogtass a vármegye kapuján. A megyei tanács állami pénzeiből Barótnak nem jut: útjavításra, hídépítésre, út menti füvek levágására. Kitalálod miért ? Sajnos nem fürödhetnek a sokat mediatizált „borvizek útjába” bekényszerített városi üdülő medencéjében. Nincs kész. A megyei tanács megigérte, hogyha jók leszünk talán választásokra átadja. Félig-lerobbanva. 4. A járdák 21 év alatt az utolsó években voltak feljavítva. Teljes feljavításra az adókból nem futja, kölcsön is kellene. Nem épp 12 millió euró, mind amennyit Sepsiszentgyörgy kért fel és fizet kamatostul. A baróti 7 éve rmdsz többségű tanács nem enged. Se adó emelést, se megyei pénzeket, se hitelfelvételt…ez lenne a közképviselet, melyet felvállalt? 5. A park… nos, nekünk is van parkunk, igaz, szerény méreteivel kisvárosunkhoz igazodik, a borbély féle parkosítást csak azok engedhették meg maguknak, akik hatósugarán belül estek. 6. Nagyáruház kérdésben megnyugtatlak, emiatt ne aggódj. Igaz, a testület nem minden vállalkozót kedvel. Ha román, azért, ha török azért. A japánt egyenesen lekinaizza. A helyivel is baj van. De, minden rmdsz-es hisztéria és gáncsoskodás ellenére lesz nagyáruház. 7. A baróti víz a heti 2 egészségügyi ellenőrzés szerint beilleszkedik a megengedett értékek közé. A kutak vize valóban ihatatlan, mind megmérgezte nitrittel, nitráttal, sztafilóval a város tetején található nagy Jóska féle Gostat 30 éves ülepítő nélküli trágyaléje. A 2007-ben aláírt 19,5 millió lej értékű víz- és csatornahálózat feljavító, bővítő pályázat évente 1, illetve 2011-ben 2 millió lejt kap a polgármester „barátjától” Borbély úrtól. Ebben az ütemben 20 év kell majd a vízminőség még jobbá tételéhez. Baróton a víz ára 2,03 lej áfával, mely messzemenően a legalacsonyabb a megyében. Állítólag máshol az Aquacov a főmufti. Baj is van ebből. Aquacov tagok, Sepsiszentgyörgy: 3,59, Kézdi: 3,47, Kovászna: 3,39, Bodza: 3,52. Barótnak miért nem juttat Borbély a minisztérium költségvetéséből finanszírozott munkálatokra, nem vagyunk elég magyarok? Egyébbről sem hallani csak a magyar képviseletről, ez lenne az? mumus@ “Tisztelek minden véleményt - kivéve a megvásároltakat - ezeket megvetem.” - Széchenyi István 2011. szeptember 28., szerda 21:10
szennyeshazugsag 122 hozzászólás Nem ismerem a baróti körülményeket, de eddig csak rosszat hallottam az ottani polgármesterről. kérdés, hogy miért ragaszkodnak ennyire hozzá, ha megállt az élet? Nem vagyok rmdsz-es, de az m,pp-s településeket csak a korupció jellemzi.ezen érdemes elgondolkodni, a fejlődés mértékét nem 100 méter járdában, vagy a köbmétere eső baniokban kellene mérni. szomorú....azon meg nincs mit gondolkodni h egy politikai párt az ellentábornak miért nem oszt pénzt. mindenütt így van a világon, aki ellenézki, annak kuss. politikai felnőttlenségre utal, mikor valaki megkérdőjelezi ezt. egyik mpp, másik rmdsz, ha tetszik ha nem ellenfelek, azok meg nem segítenek egymásnak. amerikában a republikánus nem ad lóvét a demokratának és fordítva. aranyszabály, mert négy év múlva választás van.
2011. szeptember 28., szerda 22:11
hollo 378 hozzászólás szennyeshazugsag @ - a baróti emberek is szavaztak, anno, hogy pártunk és kormányunk bársonyszékjei megteljenek. Mi az, hogy ellentábor, lakosok vannak uram! Minden lakosnak azonos jogokat biztosít az Alkotmány. Tudtommal a lóvét nem a polgármestereknek osztják, hanem a településeknek, illetve, van némi igaza, helyenként valóban a tulipántos – kalapos polgármesterek kapják, kis kerülővel ugyan, de célba ér. Az a lóvét barátom, amelyhez a baróti polgárok is tesznek egy keveset. Barótról is folyik be lóvé az államkasszába! Mi az, hogy nem oszt?! Nem rendelkezhet az udmráj arról ami nem az övé! Törvények vannak és nem aranyszabályok!
Aztán, lényeges,tisztelt polgártárs, hogy melyik fülével hallgatózott, milyen irányból jött a fuvallat, meg minden. Ha aljas, áruló, igazságtalan, haszonélvező, tudatlan, embertelen az illető sugdolózó, úgy valóban “rossz” lehet szeme és füle meg minden testrésze tekintetében a baróti polgármester, Ő ugyanis szöges ellentéte. Ezen is érdemes elgondolkodni. 2011. szeptember 28., szerda 22:21
szennyeshazugsag 122 hozzászólás Ha logikusan gondolkodunk, igaza van. De politikáról van szó és ott olyan, hogy törvény nincs, csak aranyszabály. A PDL-s polgármesterek kapnak pénzt, a PSD-sek nem. Azaz igen, csak nem olyan sokat. A hallás meg: sajtó. Fura, de több orgánum is csak rosszat közöl NI-ről. A Háromszékre meg mindent rá lehet sütni, csak azt nem h rmdszes. Inkább mpp-s. Elgondolkodtató. Saját véleményem ez, így látom a dolgokat. A pártokhoz meg annyi közöm van mint Kepler bolygójának az űrszondához, vagy mihez :D Passzívan nézelődöm, s mérgelődöm.
2011. szeptember 28., szerda 22:31
ladoga2009 571 hozzászólás Szennyeshazugság: "A PDL-s polgármesterek kapnak pénzt,..."
Igen, van egy 99%-os magyar község Sepsiszéken, hol 2. mandátumát szenvedi a megye egyetlen PDL-s polgármestere, hol a 11-ből 1 (egy) rmdsz-es testületi tag sincs, fele pdl, fele mpp. Barót után ez a kisközség (magyar közösség) kap a legkevesebb pénz. Pályázatai nem nyerhetnek..., nincs egyház, egyesület, iskolaépítés, -javítás. Haraxik a bajuszkirály... Mi ott a politika???
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||