Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 27., kedd: Közélet A köpeci szilA felnőttek beszédtémáira is odafigyelő kisiskolás egyik nap diadallal jelentette be: ő is szavazott az Év Fájára, természetesen a köpeci szilre, hiszen háromszéki. Ezen túlmenően kiderítette, hogy az osztályból kinek van otthon számítógépe, és megbeszélték azt is, ki-ki leadja a maga egyéni szavazatát. Egy gépről egyszer és egy szavazatot. A történetet elmondtam a köpeci szil benevezését kezdeményező Demeter Zoltánnak, aki gondolkodás nélkül replikázott: a srácnak meg kellene látogatnia Erdővidéken a köpeci szilt, bizonyára a famatuzsálem örülne a látogatásnak. Most úgy tűnik, hogy a meghívottak körét osztálykirándulásra kellene bővíteni, hiszen a versenyző fa esélyét többen is növelték és növelik a hónap végéig leadott szavazataikkal. Erre az iskoláshírre épült rá egy másik hasonló információ: Háromszékről még az "átkos" korban áttelepedett, és lapunk internetes kiadását naponta olvasó sokunokás budapesti és főváros közeli illetőségű családban mindannyian a köpeci szilre szavaztak. Ez a hír aztán továbbgyűrűzött: olvasom, hogy egyik, Baróton gyakorlatozó németországi erdőmérnökjelölt is részt vett a köpeci szil környékének rendberakásában. A fa honlapjához kapcsolódó fotókat is nézem: s örömmel nyugtázom, hogy nagy csapat erdővidéki nagydiák készít csoportképet a fa környékének szakemberek irányította rendbetétele után. A 35 méter magas, mintegy háromszáz esztendős szilfaóriás, amely túlélte az Európát végigpusztító szilfavészt, átélte az itt élők annyi és annyi megpróbáltatását, így gyönyörű, az alája sereglő fiatalokkal, az őket ideszólító idős emberekkel. Az az érzésem, hogy a köpeci szil valóban örül az őt körülölelő fiataloknak és szépkorú megmentőinek. Az is hírlik, hogy Antal Jenő nyugalmazott baróti erdésztechnikus, az erdővidéki öreg fák ismerője és istápolója ágynak esett. A köpeci fa üzeni: gyógyuljon fel minél előbb, mert az Év Fája Romániában díjátadó ünnepségére a kis- és nagydiákokkal együtt sszeretettel várja. Mert a fa, ha őt szeretik, azt viszonozni tudja. Úgy hírlik, hogy Az év fája Romániában internetes szavazással lebonyolított megmérettetésben Temes megye és – a köpeci mezei szil révén – Háromszék között dől el a verseny, eddig a tizenkét esélyes fa közül ez a kettő kapta a legtöbb szavazatot. A köpeci mezei szilre a szavazatokat a http:www.evfaja.ro/voteaza.php?id=22 linkre kérik. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 556Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 27., kedd 23:07
Mirke 2733 hozzászólás az évfája .ro és kész !!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||