Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 28., szerda: Máról holnapra Hervadozó tulipánHervadozik a kormányban az RMDSZ, bizonyára emiatt nem hányja-veti magát, hogy például Markó Béla egykori szíve vágyát, a kisebbségi törvényt tető alá hozza. Kelemen Hunor pragmatikusnak tetsző érveléssel magyarázza a szövetség eme opportunizmusát, azt állítva, hogy politikai akaratot és szavazást akarnak, s nem szabnak határidőt a törvény elfogadására. Magyarán: türelmesek, arra várnak, hogy a Boc vezette pártnak egyszer csak nagyúri kedve támad, s napirendre tűzi a 2004 óta egyik fiókból a másikba vándorló jogszabályt, s méltóztatnak el is fogadni azt. Gondolják: szavazóik rég elfelejtették az utolsó választási kampányban ezt az aduászként megfogalmazott célkitűzést, és azt is, hogy mikor koalícióra léptek a Băsescu–Boc-féle párttal, a kormányprogramban eme jogszabály mielőbbi elfogadása igen előkelő feltételként szerepelt. Csakhogy a kormánypártnak nem fűlik a foga még e puha törvény elfogadásához sem, és szeptemberben, mikor a miniszterelnök ismertette kormánya legsürgősebb feladatait, e jogszabályt szóba sem hozta. S Kelemenék hallgattak, pedig az RMDSZ ilyen remek helyzetben soha nem volt: rajtuk áll vagy bukik a kormány sorsa, áttételesen Traian Băsescu elnöki pozíciója is. Ha ne adj Isten, kilépnének a kormányból, s a parlamentben is farhámba helyezkednének, nem kis galibát okoznának. De jó fiúk, ahogy maguk mondják, hűségesek mindenkori szövetségeseikhez. Így hát radikális szakításra még akkor sem szánják rá magukat, ha az ellenzéki pártcsoportosulás a csillagos eget hozná le nekik. Különben azt el kell ismernünk, hogy óvatosságuk e tekintetben érthető, a román pártoknál könnyű helyen áll az ígérgetés, s különösebb gondot nem okoz a szószegés. Kormánykörökben tartanak az RMDSZ esetleges pálfordulásától, a Cotroceni-palota egyik szócsöve, Cristian Preda hangot is adott eme aggodalmuknak, mikor pártja választási koalíciós lehetőségeit latolgatva arra jutott: az RMDSZ biztos nem köt velük választási szövetséget, de jó lenne, ha bebiztosítanák magukat, utána sem árulja el az Európai Néppártot. Nos, ha ilyen fontosak, lehetnének kevésbé türelmesek, s kikövetelhetnék egyebek közt e rég elfektetett jogszabály elfogadását. Mert mifelénk a türelem sem rózsát, sem tulipánt, csak nagy semmit terem. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1589Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 28., szerda 06:22
temetimo 113 hozzászólás Egyik nap lánya,másnap az anyja. Szépen kidomboritják a fejlécre tűzött ''FÜGGETLEN NAPILAP'' státuszt!
Ébresztő csajok ! 2011-et irunk,vagy ti az inkviziciónál leragadtatok? Egyébbként Markolj Béna is mehet a búsba! 2011. szeptember 28., szerda 08:23
PityiPal 1632 hozzászólás Ugyan, ha ezeket wc-papír gyanánt s...törlésre használják, azt is szó nélkül eltűrik, mert búsásan fizetnek érte nagytesóék!Csak lefelé, felénk és belénk tudnak jó nagyokat rúgni!Igazi "testvéri szeretettel"!
2011. szeptember 28., szerda 09:50
dinibacsi 4945 hozzászólás A prostikat megdugják,majd kifizetik,és kirugják,és tovább nem ismerik meg,amig ujra fel nem áll!Ez lesz az rmdsz sorsa is!Sajnos,annyira prostituálta magát,hogy jóérzésü vevö már nem lesz a szolgáltatásaira!Föleg,mert remélhetöleg a stricijea "pdl"is kikerül a piacröl!
2011. szeptember 28., szerda 10:12
malmos 1228 hozzászólás A románok ,nem hülyék tudják,hogy ígérni kötelesség teljesíteni meg nem!Az RMDSZ már nem minket képvisel hanem egy szűk (magyar elvtársúrújgazdag)érdekcsoportot akiknek hajója sülyed lassan!A kapitány elmenekült a felelősség elől!A másodkapitány meg nem bír szabadulni a mentorától!Sebaj van még két párt igaz ,hogy az MPP egy nagy halom trágya akárcsak az RMDSZ!Na, vajon kire szavazzunk?!
2011. szeptember 28., szerda 10:14
templombajaro 120 hozzászólás Böske néni ! Hervadozik az Árpibácsi pennája és kegyednek egyik testrésze.
Miért nem tetszik igazi ''független'' írásokat közölni? 20 évig kinek a kenyerén töltögette napjait? Tudja Bözsike néni,nem jó kutya amelyik azt a kezet harapja meg amely enni ad!! Kegyed,lányostúl bevizel a saját vackába,véka alá rejtve a közelmúltat és családja önkényesen igazgatja ezt a lapot, melyet a háromszéki előfizetők és vállalkozók hozzájárulásából tartanak fenn! Sajnálom,hogy az új és fiatal,sőt tiszteletre méltó főszerkesztőt csupán azért nevezték ki,hogy az ürüléket legyen aki fejére felkenni. Az rmdsz felőlem meg is dögölhet,de miközben kritizálnak,sziveskedjenek tükörbe is nézni! Még jelentkezek,ugyanolyan tisztelettel,amellyel kegyeitek firkálnak fűt-fát e jobb sorsa érdemes lap hasábjain! 2011. szeptember 28., szerda 10:28
dsumbo 36 hozzászólás Nem is tudom, hogy csak nekem csal az emlékezetem, vagy tavasszal még azt mondták az UDMR-sek , hogy ha nyári szünetig nem fogadjak el a kisebbségi törvényt akkor kilépnek a koalícióból? Vagy csak ez is amolyan aljas hazugság volt mint az h nem szavaznak meg több megszorító intézkedést? Markó Hunorka meg egyszerűbbnek látta ha már nem mond újabb határidőt a türvény elfogadására, hanem egyeszerűen kitolja határidejét a végtelenbe. Gratulálok!
2011. szeptember 28., szerda 12:50
dinibacsi 4945 hozzászólás Mivan templombajaro,az igazat sem szabad leirni?Végre kezdett független lenni a lap!Ha valami bajod van "Böske nénivel"mondd meg neki személyesen,de felesleges ékes stilusodban beleronditani a komentekbe!Maradj a tárgynál,ha kérhetlek,és kevesebb mellékterméket használj!Ha meg nem tetszik a lap,van egy választási lehetöséged,ne vedd meg,és ne olvasd!
2011. szeptember 28., szerda 14:12
figyelo 88 hozzászólás Az rmdsz már kezd lejárt lemez lenni..már ismerjük, megrágtuk, megettük és esszük 20 éve..
Nekem már nem kell töb ilyen..A kissebségi törvény-t valóban a nyári szünetig kellett volna elfogadni...ezt hangoztatták. Ez a párt egy post kommunista emberek csőcseléke..Végre, akár 20 év után is de felébredt a magyarság, hogy valami nincs jól. Milyen igaz-->"már nem minket képvisel hanem egy szűk magyar elvtárs úrak gazdag érdekcsoportját" 2011. szeptember 28., szerda 14:16
leopold 1036 hozzászólás kell hanyni a tulipan hagymaja is pusztuljon ki! eleg volt 20 ev!
2011. szeptember 28., szerda 14:19
dsumbo 36 hozzászólás úgyis megmondták már állambácsiék hogy fertőzőtt ez a tulipánszállítmány :)))))))
2011. szeptember 28., szerda 15:05
Sascha 1641 hozzászólás @dsumbo - az a hollandus hagyma vót nem a "mienk" :-)
2011. szeptember 28., szerda 15:10
dsumbo 36 hozzászólás de a minek is meg van fertőzve, csak bucureşti baktérimuokkal
2011. szeptember 28., szerda 15:11
dsumbo 36 hozzászólás minek=mienk, bocsesz
2011. szeptember 28., szerda 15:35
ladoga2009 571 hozzászólás Ősz van, hervad a tulipán.
A hagymákat is ajánlott kiirtani, mivel "virágkertészet" szinten tapasztalat, hogy egyesek kiásák a tulipán hagymáit és jövőre előveszik (a gumót...). Nosztalgia könnyekkel megöntözik és ... újrahajt. Továbbá, szives figyelmetekbe ajánlom az udemeráj=hernyó, versus emnp=pillangó metamorfózis lehetőségét is. Ugyanis, a tulipán azért is hervadozik, mert hernyók lakmároznak a "tövibűl". Hervad a tyulipán. Béke porára! 2011. szeptember 28., szerda 15:48
Petri 2 hozzászólás Halihó Emberek .Talán jobb lenne egyszer az életben gondolkodni is, nem csak fröcsögni hol jobbra hol balra A magyarok megosztása a román politika legfőbb célja, gratulálhatunk hozzá Hurrá sikerült Nem volt könnyű de 20 év aknamunkáját dicséri Deák Ferenc egyszer azt mondta hogy olyan kevesen vagyunk hogy még az anyagyilkosoknak is meg kellene bocsájtani.Ehelyett nagy székely virtussal megyünk a fal felé mindenkire dühösek vagyunk aki nem azt fújja amit hallani akarunk Nézzetek már szét Szlovákia Vajdaság példája nem volt elég nektek Mennyivel vagytok különbek a másiknál
Boldogan látja az ember a sok új épűlő ortodox templomot azokat a földeket kinek adtátok el? És autónómiáról szónokoltok? Először szedjétek össze a már a jobbik eszeteket és se földet se iskolát nem adni ki a kézből a többi jön De ne egymás ellen az Isten szerelmére ennyire vagytok keresztények, szomorú 2011. szeptember 28., szerda 16:04
dinibacsi 4945 hozzászólás Igazad van,petri,de sajnos nem kell nekünk román segitség,megoldjuk mi magunk is!De,és itt a baj,érdekképviseletünk,akiben valaha hittünk,és biztunk,hatalmon volt végig,kissebb megszakitásokkal mindig a mérleg nyelve volt!És akkor ugyan biza kinek köszönhetjük az általad felsoroltakat?ha tették volna dolgukat becsülettel,senki nem kezdett volna pártoskodni,de sajnos nem ez történt,egyszerüen az rmdsz eltávolodott a mi értékrendünktöl,balkanizálodott,feladta az autonomiát,a Bolyait,miatta ment el Marosvhely,és sorolhatnám!Bizalom nélkül nem lehet egy népcsoportot képviselni,és ez a bizalom elfogyott!!Hogy mi lesz,azt nem tudhatom,de hogy jo nem,az biztos!És kivezetö utat sem látok!
2011. szeptember 28., szerda 16:50
ladoga2009 571 hozzászólás Petri@ "Nézzetek már szét Szlovákia Vajdaság példája nem volt elég nektek Mennyivel vagytok különbek a másiknál..."
Semmivel, ugyanis ott is kellett hogy bukkjon egy posztkommunista MKP, VMDSZ, ahhoz, hogy pluralizmus és ne diktatúra lehessen. Mitől lennénk mi "különbek"? Itt is vannak Pozsonyban, vagy Belgrádban "ágáló" magyar képviselő urak, állami-megyei aktivisták. Semmivel sem vagyunk különbek, csak uram olyanok lennénk...Petri, mitől vagy te büszke, hogy Kovászna megyében a legalacsonyabbak a fizetések, legjárhatatlanabbak az utak, hidak, nagy a munkanélküliség, butítják a népet, elkergetik a fiatalt immár 21 éve??? 20 éve aknamunkáját, pedig kérd számon a kommunistákon is. Épülhetnének magyar templomok is (rmdsz-es a miniszter), de csak a "kedvelt" egyházaknak adnak pénzt vezetőink, a "támogatott" egyesületeknek, a "felhasználható" polgármestereknek. Népét bezáró, megalázó, manipuláló, leszegényítő udmrájnak is üzenj. Kérlek. Aggodalmad, bár helyénvaló, nem teljes és nem jövőbenéző. Az "egységben a jövő" 1991-es jelszóval, hát ide jutottunk. Székelykapuval, bajuszversennyel, székelyvágtával együtt... 2011. szeptember 28., szerda 19:41
Ferencz 2983 hozzászólás Attól függetlenűl, hogy milyen a "családi háttere", a cikk, - bár ismert dolgokat emlit - igazat mond, amit nem árt legalább annyiszor felemlegetni, mint Markó ay RMDSz " eredményeit.
"....a román pártoknál könnyű helyen áll az ígérgetés, s különösebb gondot nem okoz a szószegés." Picinyke kiigazitás: a romániai pártoknál könnyü..... Tévednék? ladoga..:gratula, tanitani kellene.Petrinek mindenképpen, hiszen éppen elszalasztott egy gondolkodási lehetőséget. 2011. szeptember 29., csütörtök 15:32
Petri 2 hozzászólás szia Ferencz Épp 40 éve élek dél Tirolban Láttam itt is fasiszta németeket meg miegyebeket amit az olasz lelkek képesek voltak itt tenni ahhoz képest otthon aranyhelyzet van,volt Attól hogy valaki még német volt és a németeknek dolgozott, nem egyet kettőt ismertem ,ismerek közöttük, attól még ha arról volt,van szó akkor igen egyek vagyunk ezért bátorkodtam Deákot idézni A román gondolkodást említed hát nézd meg mit írt nagy történészük úgy száz éve -ha másnak jó fegyvere van akkor nekünk(románoknak) a megbízhatatlanság legyen az. És uram bocsá bejött Nálunk hogy is van ez Pedig 100 éve meg lehetett volna tanulni, hogy egyek vagyunk Csakhogy ezt Budapesten is csak úgy értik, hogy egyek vagyunk de csak akkor ha én vagyok a főnök én diktálok stb.Ez a katasztrófa
Attól hogy jó csomóan fasisztáznak,kommunistáznak stb megoldódik valami? csak a lelkén könnyít de megoldód ni nem fog semmi .Kós Károly egyszer azt mondta nekem ,még gyerek voltam .Fiam aki dolgozik, az nem azzal foglalkozik, hogy a szomszédja épp a feleségét veri,hanem teszi a dolgát függetlenül attól hogy ír vagy ás vagy épít 2011. szeptember 29., csütörtök 17:32
Ferencz 2983 hozzászólás Szia,Petri. Eléggé nehezen hámozom ki a mondanivalódat.Tény, hogy Kósnak igaza van, bár az emberi szolidaritás mintha hiányozna az idézett mondásából.Én nem emlitettem a román gondolkodást, csupán idézve a cikkből, "utalni" próbáltam az RMDSz-gondolkodásmód "elrománosodására".Figyelj, most tégedet idézlek:"Talán jobb lenne egyszer az életben gondolkodni is,..." Nem gondolod, hogy "talán" egy kissé...hogy is mondjam, nem helyénvaló (?) a felhivásod hangneme? Egyébként a nagy embernek illik nagyot is tévednie! (...anyagyilkos, megbocsátás, miegymás)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||