Közrendetlenségből közrend

No de a válságnak egyszer vége lesz, s ha az állami jövedelmek nemcsak csörgedeznek, hanem csobognak is majd, az anyagi kedvezmények visszaállításában is reménykedni lehet.
De íme, most itt egy olyan újabb fejlemény kér figyelmet a rendőrségi reform keretében, melyet kisebbségi önkormányzati vezetők azonnali értékelésre és üdvözlésre tartottak méltónak. Bizonyos települési lélekszámtól felfelé városházi alárendeltségbe kerülnek a rendőrök, s ebben a kicsit távlatosabban gondolkodók régi kisebbségi sérelmek orvoslásának lehetőségét látták meg. Íme, egy reformelem, melynek inkább tartósságában, mint mulandóságában vagyunk érdekeltek reménykedni, ha a dolgok valóban úgy alakulnak, ahogy azt a minap is kifejtették.
Nem titok, a rendőrséget, sok egyéb intézménnyel együtt, a román nemzetállam a nemzetépítés sajátos módszerének szolgálatába állította és működtette legalább jó százötven éven át. Hogy ez mit jelentett, székelységünk keservesen megtapasztalhatta. Az állítólagos rendfenntartóknak adott helyzetben elsődlegesebb feladatuk volt a természetellenes nyelvi uralom fenntartása, mint a tulajdonképpeni közrendé, aztán hogy ez egyénileg a pökhendi dölyftől a segítőkész megértésig széles skálán mozgott, az persze igaz, de nem volt a példás viselkedésre sem paragrafus. Sőt, a tulajdonképpeni elvárás éppen a nyelvi-intézményi elnyomás volt.
Most a jogállam kiépítésének rendjébe illeszthető rendelkezés születését üdvözölhetjük a rendőrség egy részének városi alárendeltségbe helyezésével. Itt mindjárt kétnyelvű rendőrökről, anyanyelvükön kiszolgált ügyfelekről, többlet nyelvismeretükért anyagilag is jutalmazott alkalmazottakról beszélnek némelyek. Átfogalmazódhat és átstrukturálódhat maga a viszony is karhatalom és lakosság között. Töltsük meg olyan tartalommal, mely valóban a közrendet, vala­mennyiünk nyugalmát és biztonságát, a törvénytisztelet uralomra juttatását szolgálja.