Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 10:11
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. szeptember 30., péntek: Közélet

Kiegészítőkre váró ékszerdoboz (A diákok még csak kívülről nézegetik az új mikós sportcsarnokot)

Albert Levente felvételei
Albert Levente felvételei
A tanévkezdés nagy szenzációjának számított, de a diákok még nem vehették birtokukba. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és Református Kollégium szinte teljes egészében regionális fejlesztési alapokból épült sportcsarnoka valóban impozáns – apró hibákkal, amelyek elsősorban abból fakadnak, hogy időszűke miatt a tervezési szakaszban éppen az iskolai testnevelés szempontjait leginkább ismerő sporttanárokkal való egyeztetés maradt az esetlegesség szintjén.
Három szinten több mint háromezer négyzetméternyi hasznos felület hivatott a két tanintézmény közel 1700 diákjának testnevelését szolgálni. Az alagsorban egy – alaprendeltetését tekintve – rendezvényterem szolgál próba- és előadóteremként az iskolák művészeti csoportjai számára, illetve ez használható 500 fős konferenciateremként is. A csempézett padlójú helyiség alkalmi gumiborítással ellátva azonban atlétikai, szertorna, küzdősportok számára, illetve asz­taliteniszhez is átalakítható. A következő szinten 40 000 könyv tárolására alkalmas könyvtárat és olvasótermet alakítottak ki, amelynek legfontosabb "szépséghibája", hogy kifelejtették belőle a szellőztetést – az ablakok pedig, nyilván biztonsági okokból, nem nyithatóak. Az első "eredmény" már látható is: csendes hullámzásnak indult a szalagparkett.
Még feljebb található a közel ezer négyzetméteres sportterem, amely edzésmunkára majdnem tökéletes lenne. Az edzésmunka pontosítás azért fontos, mert a lelátó építése miatt csökkentett méretű kosárlabda- és kézilabdapálya versenysportra nem hitelesíthető. Mi több, a biztonsági sáv szélessége is határeset, ám ez védőhálók felszerelésével orvosolható, megvan az ígéret, hamarosan felkerülnek ezek is – erősítette meg Kubánda Miklós, a Mikó aligazgatója. A lelátó azonban meglehetősen öncélúnak tűnik, már az első sorból sem látni a szélső cselét, a legfelül ülőnek pedig a pálya közelebbi felén zajló világ marad örök titok. A talajt nagyon jó minőségű sportpadlózat borítja, de a borítás előtt elfelejtették kialakítani az ugróbakok, ládák, tornaszerek rögzítéséhez szükséges elemeket. Azaz éppen az iskolai testnevelés egyik fontos szempontrendszere sikkadt el.
Az épület tetején műanyag borítású, oldalról-felülről hálóval biztonságossá tett szabadtéri kézilabdapálya kapott helyet, az épület adottságainak megfelelően csökkentett méretben. A pálya remek "dühöngőnek" ígérkezik, nem rendelkezik azonban világítóberendezéssel, hogy az első hóig késő estig ki lehessen használni. Az érintettek kisebb szorongással várják a telet: vajon a felső háló megbírja-e a hó súlyát? A két iskola testnevelő tanárainak – Jakab-Benke Hajnal, Latzin Edit, Kiss András és Dobricza Áron – meghatározását kölcsönözve: ékszerdobozt kaptak, amelyből azonban hiányzik néhány apró kiegészítő.
Talán jövő héttől
A két iskola diákjait azonban egyelőre az Erzsébet park felső sétányán láthatjuk tornázni, az "ékszerdoboz" belső felszerelései – kapufák, palánkok, bordásfalak, egyebek – ugyanis még csomagban hevernek. Sztakics Éva alpolgármester szerint a kolozsvári kivitelező e hét végéig ígérte a szükséges elemek felszerelését, így jövő héttől a diákok is birtokba vehetik a létesítményt. Az elöljáró is tudatában van annak, hogy a működésbe helyezés még igényel néhány javítani-kiegészíteni valót. Ezt jelzi annak a nagy teljesítményű takarítógépnek az utólagos beszerzése, amely révén egyetlen személy képes lesz tisztán tartani a rendszeres takarítást igénylő kétezer négyzetmétert. Az iskolák ugyanis az állások befagyasztása miatt nem alkalmazhatnak újabb munkaerőt, ezért aztán a meglévővel kénytelenek gazdálkodni. A sportcsarnok adminisztrálására közös igazgatói tanácsot hoztak létre, amelynek vezetője Kubánda Miklós. Az új épület rezsiszámláit a Református Kollégium fizeti, értelemszerűen az iskolafenntartó önkormányzat oda utalja a szükséges összegeket. A "Refi" biztosítja a karbantartó személyt, míg a takarítót a Székely Mikó adja. A várható karbantartási költségek forrásáról és mértékéről azonban sem az iskolavezetőknek, sem pedig az alpolgármesternek nincs még információja, "majd az élet kialakítja" állapotban a költségvetés tervezése.
Futósáv a tervasztalon
A pénzügyi lyukak betömését célozná a testnevelési órákon túl fennmaradó szabad kapacitás piaci hasznosítása is. A létesítmények délutáni-esti bérbeadása azonban újabb kérdőjeleket rajzol, mivel az iskoláknak erre sincs pénzük és emberük. Az önkormányzat kezdetben készen áll arra, hogy ideig-óráig kölcsön adjon valakit a városi sportcsarnoknál teljesítendő szolgálatra. A cél azonban az, hogy az iskolai sportcsarnok be­látható időn belül képes legyen kigazdálkodni saját költségvetésének tekintélyes részét. A probléma jól ismert: ahhoz, hogy valami termeljen, előbb befektetést igényel. Erre azonban ez ideig nem nagyon ígérkezik mód és lehetőség.
Az elvileg megvalósítható kiegészítések útjában azonban a jelek szerint nem áll különösebb akadály. A város és egy magánszemély közötti telekper szerencsés kimenetele esetén a felszabadult területen aszfaltozott kosárlabdapályát – nagyobb valószínűséggel streetball-pályát – alakítanak ki, biztosított Zakariás Attila, az épületegyüttes tervezője. Egy ugrószektor csarnok mögötti létesítésének sem állja semmi az útját, de az iskolaudvar rendezési tervének apró módosításában is partnerek, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek a testnevelésórák számára. Így például a tervasztalon már szerepel az az ötvenméteres futósáv, amelynek a füves-kövezett sétányos közegben találtak helyet. Zakariás Attila szerint olyan megoldást találtak, amely nem zavarja majd sem az udvar közepén kialakítandó füves dombocskához sugarasan vezető sétányok rendszerét, sem a körben létesítendő pihenőpadsorok ívét, illetve a várhatóan leghasználtabb belső forgalmi útvonalakat. A tervező szerint az is egyértelmű, a könyvtár olvasótermi részének legalább két rögzített ablakát nyithatóra kell cserélni, hogy az elvárásoknak megfelelő szellőzést biztosítsanak a részlegnek. Zakariás Attila továbbra is nyitottan várja a leendő felhasználóktól a javító meglátásokat.
Koncertterem születik
Az ingatlan tulajdonosa az Erdélyi Re­formátus Egyházkerület, püspökhelyettese, Kató Béla minden hasznos átalakítást támogat, amit a tervező összeegyeztethetőnek tart az esztétikai és gyakorlati szempontokkal. A rendezvényterem minőségi kialakítására egyenesen személyes garanciát vállal. "A terem falára megfelelő faborítás kerül, amely révén akusztikai szempontból is használhatóvá válik a csarnok. Ugyanakkor mozgatható színpadot is kialakítunk, és itt kap helyet az illyefalvi templomnak adományozott svájci orgona is" – közölte Kató Béla.
A remények szerint a mikós sportcsarnokba jövő héttől a diákok is beköltözhetnek. A kezdeti időszak rejteget néhány kényelmetlenséget, mivel nem készült még el az öt öl­töző bútorzata, ám a jelek szerint a döntés­hozók és kivitelezők közös akarata, hogy a két iskola diákjai és a város sportolni vágyó nyilvánossága minőségi térhez jusson Sep­siszentgyörgy szívében.
Hozzászólások
2011. szeptember 30., péntek 09:21
botond
3 hozzászólás
Ilyen nagy beruházást ennyi hiányosságal felépitni ? A legnagyobb gond, hogy kosárlabda- és kézilabdapálya versenysportra nem hitelesíthető.Hol voltak a sport tanárok , ők nem látták a tervet ??? Ez már hányadik eset a városunkban , hogy egy sportlétesitmény nem alkalmas versenysportra . Ott van az uszóda . A városi sportcsarnokban még nem sikerült a parkettát lerakni . És tovább lehetne sorolni ..

2011. szeptember 30., péntek 10:24
csacsi
311 hozzászólás
Még jó. hogy ennyire kész van és nem kell a diákoknak a sportcsarnokba lötyögni a tornaórák helyett. Majd csak tudnak két kaput tenni idővel.Elméletileg jövőre kellett volna meglegyen.

2011. szeptember 30., péntek 10:39
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ezt én sem értem,belenyomunk rengeteg pénzt,szép,hasznos,de hivatalos meccsekre,versenysportra nem alkalmas!Itt csak a méretekröl lehet szó,és nagy különbség nem lehet,pár méter pedig egy ekkora beruházásnál igazán nem számit!És nem egyedi eset,valakinek.,valakiknek nem lenne érdeke,hogy több versenypálya,sportterem épüljön?Standard méret van minden pályára,akárki megnézheti a legelemibb sport szakkönyvben,mi lehet a probléma?

2011. szeptember 30., péntek 11:04
Figaro
189 hozzászólás
Ez történik nálunk mindig. A családon belüli mutyizásnak soha nem lesz jó vége. Zakariás jó tervező, de amint látjuk az "eredményeket", sportterem tervezésére alkalmatlan. Csak egy példa: a lelátóról nem lehet látni a pálya jelentős részét. A többi hibáról nem is beszélve. Most megint lehet azt mondani, hogy mindig csak az árnyoldalt látjuk, értékeljük inkább, hogy van egy új terem. De könyörgöm, ha már belevágunk egy ekkora fejlesztésbe, csináljuk meg jól. Egy csomó pénz, az eredmény egy iskolai sportterem több funkcióval, amely tornaórai lötyögésre megfelel, de semmi egyébre. Ehhez jó volt a régi terem is. Még valami, ami el lett cseszve.

2011. szeptember 30., péntek 11:19
kottybele
77 hozzászólás
Nem kellene mar valaki vallalja a felelosseget a bakikert? A megnemfelelo meretek a legduhitobbek....Tobb milliardot beleverunk s versenyekre nem alakalmazhato?!?! Egy par centimeteren csuszott el az uszoda is ! Mar ideje lenne megtalalni a hibast!!!!

2011. szeptember 30., péntek 23:16
Marburg
350 hozzászólás
Szégyen ,hogy ennyire igénytelen emberek vannak. De végül csak jobb mint a semmi és ennek is örülni kell !

2011. szeptember 30., péntek 23:22
Marburg
350 hozzászólás
Mármint igénytelen a tervezés nincs kihasználási lehetősége.Lehet ,hogy az építését csak ilyen feltétellel engedélyezték ,nehogy bérbeadván a termet rangos sportrendezvényre esetleg a Mikó pénzeket kereshessen rajta

2011. szeptember 30., péntek 23:24
Marburg
350 hozzászólás
Kottybele-megírtam fenneb

2011. október 1., szombat 00:10
egydiak
1 hozzászólás
Hadd írjam meg én is a véleményem mint egy diák, aki már hatodik éve a szóban forgó iskolák egyikében jár:
A sportcsarnok azért készült, hogy a diákok egy színvonalas épületbe járhassanak testnevelés órára, valamint hogy két iskolának legyen már egy rendes díszterme. Nem azért, hogy egymás után hivatalos sporteseményeket tartsanak benne! Ebben az esetben az iskola utáni órákban folyamatosan foglalt lenne és lehetetlen lenne ott különböző edzéseket, eseményeket tartani. Gyakorlatilag mindenki használná csak mi, diákok nem. A hivatalos sporteseményekre kettő darab épület is rendelkezésre áll a városban: az új és a régi sportcsarnok! Úgy érzem elmondhatom, hogy mi, diákok, örülünk ennek az épületnek és várjuk hogy végre használatba vehessük. Nem a hibákat nézzük, hanem a dolgok jó oldalát próbáljuk szemlélni. És ha már a hibákról meg az ellötyögött torna órákról van szó, az előző sportterem mint az épület mint a felszerelés szempontjából nagyon régi és elhanyagolt volt.
Nem kell mindig a hibákat keresni, az mindenkiben van, nincs kivétel! Lényeg, hogy van és mi örülünk neki és nekünk úgy tetszik ahogy megtervezték és megépítették.

2011. október 1., szombat 01:02
master
211 hozzászólás
egydiak, jobb lett volna aludnod ebben az oraban, minthogy kotnyeleskedj!

2011. október 1., szombat 01:14
Kenesei
746 hozzászólás
Lehet igazad van, egy-kétdiák, aki hivatalosan akar "sportolni" ,irány a Szabó Kati sportcsarnok.

2011. október 1., szombat 07:02
Sascha
1641 hozzászólás
@egydiak - azért kell a hibákat keresni, hogy a magadfajta "lasa, ca-i bine asa" gondolkodásmód elpárologjon, elillanjon közülünk és ne tanulj meg mindenre bólogatni!

2011. október 1., szombat 09:55
master
211 hozzászólás
Mar nehogy felkelljen az erdeklodese egydiaknak meg tobb diaknak a 3szek olvasasa irant ejfelkor es meg irjon is hozza!
A kotnyeleskedes az erintettek felol jon, probalva enyhiteni a hatartalan amatorseget amivel egy ujabb hasznosnak kigondolt projektet ellottek. Valaki valoban kellene feleljen ezert: a tervezo es aki jovahagyta a projektet. Na es az is, aki a tervezot kivalasztotta. Az unios penzek nem ajandekkent jonnek, hanem a mi adonk visszateritesekent.

2011. október 1., szombat 10:49
Marburg
350 hozzászólás
Kedves Egydiák Ne maszatoljunk ,mert itt a lényeg a kérdésben nem az ,hogy ennek is így ahogy van nem lehetne örvendeni.
Itt a lényeg azon van ,hogy úgy ahogyan fenneb írták, egy más helyen a medence pár centikkel NEM szabvány méretű, lehetne az a sportterem is egy pár méterrel hosszab vagy szélesebb, mit tudom én mi hiányzik belőle.
Nehogy azt mondják ,hogy erre már nem jutott elég pénz .
Ez felfogás ,jóindulat kérdése ,ne nézzek az embereket h...nek.
A sportcsarnok használatáért fizetni kell, de ez a pénz nem marad itt ,irány B.be a kézponti sportszövetségnek.
Én így tudom ezeket.

2011. október 1., szombat 11:03
Marburg
350 hozzászólás
Hát akkor ha az iskolák közötti bajnokságban,régió ,országos -ra, ha továbbjut a Mikó ,akkor mini pályán folyik az edzés, de hol tudják megszokni a Mikósok a rendes pályát ?


2011. október 1., szombat 14:34
Mirke
2733 hozzászólás

Méghogy "ékszerdoboz ? Késői kubista másolmány ! Egy harmadrendű tervezés . Van rá még példa hogy minek a tervezéséhez nem ért ezen "ékszerdoboz" rajzolója. Sajnos nem tornaterem .

2011. október 1., szombat 19:59
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Mirke, ez igaz... meglehetősen ronda, idegen hatást kelt... ez a sok mai, magát "építésznek" képzelő emberke a derékszögön kívül mást nem ismer. Az nagyobb gond viszont, hogy, amint olvasom, a funkcionalitás terén vannak hiányosságai. Ebben a témában ajánlanám figyelmébe a Kézdivásárhelyi főtér átalakításának neomittudommilyen stílusú elképzeléseit, terveit is... (ijesztően sivár, szürke, kikövezett placcot képzeltek el a központi parkocska helyett, dekoratív elemekként valamiféle akasztófaszerűségekkel meg egy betonvályúban folydogáló műpatakocskával...) s ahogy írják, a nézőtérről nem lehet jól látni a pályát. (Akárcsak a kézdivásárhelyi színház, a Vigadó karzatáról a színpadot, ahol, ha a kedves néző látni akarja az eseményeket, ki kell lógassa a felsőtestét a mellvéden).
Nem értettem jól: fennáll annak a gyanúja, hogy a tetőszerkezet nem fogja elbírni a hó súlyát? A képen elég masszívnak tűnik.

2011. október 1., szombat 21:13
hallo
399 hozzászólás
Akarattal nem csináltak standard pályát? Szép kis világot élünk.

2011. október 2., vasárnap 00:41
Mirke
2733 hozzászólás

No lám ! Ezen "műszaki rajzoló"-nak az a mániája ,hogy a néző lehetőleg ne lássa az eseményt . Vagy az általa "tervezett" templomban ne lehessen rálátni a szószékre ! És lehetőleg gödörben legyen a közművesítési szint alatt legalább 2 méterrel.
Ki állítja meg ez(eke)t a "menő" "tervezőket ?

2011. október 2., vasárnap 07:45
Marburg
350 hozzászólás
Meg lehetne kérdezni itten tényleg a Dini bácsit aki talán tervező-rajzoló is volt ,mit tudna erről mondani ,hogy történnek ezek a dolgok ?

2011. október 2., vasárnap 07:48
Sascha
1641 hozzászólás
@Marburg - Sepsiszentgyörgynek van főembere erre ... vagy csak iratokban s szalagelvágásoknál van?

2011. október 2., vasárnap 07:58
Marburg
350 hozzászólás
Sascha,nem tudom ..a Mikó építkezésnél is ?

2011. október 2., vasárnap 08:01
Sascha
1641 hozzászólás
Szerintem igen. Akkor minek főmufti? Valamiféle véleménye csak kell(ene) legyen. Nem igazán értek ehhez a dologhoz, de logikus lenne ...

2011. október 2., vasárnap 08:10
Marburg
350 hozzászólás
Én nem vagyok kompetens személy a bírálatokhoz, de az újágban jelent meg a hír,hogy töredezik a frissen lerakott málnási kő, a most javított téren,ezt a Háromszék irta a minap.
Lehetett -e ezt azelőtt tudni ,hogy ez a kő töredezik ,vagy csak megint ..tervezési hiba történt itt is ?

2011. október 2., vasárnap 08:23
Sascha
1641 hozzászólás
Lehetséges (vagy biztos), hogy kies vidékünkön is lassan-lassan érvénybe lép a "lasa, ca-i bine asa" irányelv ...

2011. október 2., vasárnap 09:06
Marburg
350 hozzászólás
Lassan , s utánna majd a manelek ..Tyika ,tyika ..

2011. október 2., vasárnap 10:29
dinibacsi
4945 hozzászólás
Annyira hianyoztam,Marburg?fentebb leirtam a velemenyem,azota sem valyozott!Amugy nem voltam meg tervezo,de meg lehetek!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Apróhirdetés
1918. December 1. úti, felújított kétszobás tömbházlakás eladó. Telefon: 0745 190 213. 4249424

- Farkas Réka:
Városi rendőr lesz a román rendőr (Rendfenntartó önkormányzatok)
A hét első felében döntött a Legfelsőbb Védelmi Tanács, és várhatóan jövő év elejétől a húszezernél nagyobb lélekszámú városokban önkormányzati alárendeltségbe kerülnek a román rendőrség közrendészeti és közlekedési osztályai.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS