Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. szeptember 30., péntek: Közélet Városi rendőr lesz a román rendőr (Rendfenntartó önkormányzatok)A hét első felében döntött a Legfelsőbb Védelmi Tanács, és várhatóan jövő év elejétől a húszezernél nagyobb lélekszámú városokban önkormányzati alárendeltségbe kerülnek a román rendőrség közrendészeti és közlekedési osztályai. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a decentralizáció szempontjából nagyon jelentős lépésnek nevezte a döntést, bízik benne, novemberben itt, helyben már gyakorlatilag is határozhatnak arról, hogyan működik januártól az új, bővített létszámú és feladatkörű városi rendőrség, miként válnak "városi rendőrré a román rendőrök" – utalt a jelenlegi intézményi elnevezésekre. A kormány anyagi támogatást is ígér, egyelőre két változat körvonalazódik, vagy a személyi jövedelemadóból marad helyben több pénz, és abból gazdálkodhatnak, vagy a tanügyhöz hasonlóan fejkvótát vezetnek be, és annak arányában az áfából osztanak vissza nagyobb összeget. Antal Árpád szerint ez utóbbi lenne méltányosabb, az első változat a nagy településeknek kedvez. "Természetesen lesznek költségek, melyeket az önkormányzatnak kell átvállalnia, de hát a központosítás felszámolása a helyi feladatok szaporodását is jelenti. Nemcsak több döntési joggal, hanem több kötelezettséggel is jár" – mondotta Antal Árpád. A helyi rendőrség új szerkezeti felépítésében mindenki tiszta lappal indul, ígéri, az új rendszer nagy előnye, hogy jobban megszervezhető, a helyi igényekhez igazítható a rendfenntartók munkája. Sepsiszentgyörgyön eddig is jó volt az együttműködés, közös csapatokban dolgoztak, de közös igazgatás alatt ez még hatékonyabbá válhat. A lakossággal kapcsolatba kerülő városi rendőröknél feltétel lesz a magyarnyelv-tudás, ezt azonban nem várhatják el első naptól, lehetőséget adnak arra, hogy fél éven, egy éven belül megtanulják. A polgármester kiemelte, arra már első perctől figyelnek, hogy minden járőrcsapatban legyen legalább egy magyarul értő, beszélő rendőr. Nagy előrelépést jelentene, ha a parlament elfogadná azt a törvénytervezetet, amely szerint pótlékot kapnának azok a közalkalmazottak, akik ismerik a nemzeti kisebbségek nyelvét. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1461Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. szeptember 30., péntek 00:32
Kenesei 746 hozzászólás Ezentúl magyarul is fognak beszélni a rendőrök? Álom ez vagy valóság? Csipjen meg valaki !
2011. szeptember 30., péntek 02:37
hajnalcsillag 445 hozzászólás Tulajdonképpen normális jogállamban labdába sem rúghatott volna bármely közalkalmazott, amely nem beszéli a térség(helység) magyar lakósainak nyelvét is!
Egyébként eddig is elég ellentmondásos volt a terepmunkára, nyomozásra induló bátor, csak nemzetállami román nyelvet beszélő rendőr megnyilvánulása! Magam is tanúja voltam némely esetben kudarcaiknak! A jogállam, tulajdonképpen igy épül. Csak sajnos csigalassúsággal bomlanak le a régi rendszer anakronisztikus maradványai. 2011. szeptember 30., péntek 06:52
leopold 1036 hozzászólás 10.000-et kell kirugni vagy csak egy kicsit atcsoportositani?egesz europaban annyi naplopo nincs osszesen mint itt romaniaba.majd megnezem azt a nagypofaju es nagykepu ***** alakokat aki megtanul magyarul.....vagy inkabb hazamegy hegyentulra es majd okadja a dumat, hogy a szekelyek eluztek!
2011. szeptember 30., péntek 08:12
vanist 241 hozzászólás Na arra igazán kiváncsi leszek, hogy az a román aki 10-20 év alatt nem volt hajlandó megszólalni magyarul, hogy most egy pár hónap alatt miért tenné?
2011. szeptember 30., péntek 08:18
lacafaca74 2661 hozzászólás Ezek opportunisták, ha kell megtanulnak magyarul is. Az sincs kizárva hogy idáig is tudtak. Akinek nem tetszik mehet... Elsőként az erkölcsi bizonyítványokat kiadó személytől kérném számon a magyar nyelvtudást, aztán a sok fekete képű közlekedésitől, stb.
2011. szeptember 30., péntek 08:56
dinibacsi 4945 hozzászólás Összel számlálják a pipéket,mondja egy régi közmondás!
2011. szeptember 30., péntek 10:43
bjanos 905 hozzászólás Ezután megszolall magyarul az is aki halgatott idáig.
2011. szeptember 30., péntek 11:23
kottybele 77 hozzászólás Hm , erdekes fordulat.....vajon hanyan maradnak ilyen korulmenyek kozul a regi , "spaga"-hoz hozzaszokott ( tisztelet a kivetelnek) magas fizetusu rendorok kozul???
2011. szeptember 30., péntek 12:32
dinibacsi 4945 hozzászólás Egytöl egyig megmaradnak,ez románia,már azt sem kezdtem hinni,amit látok,nem hogy az igéreteket!
2011. szeptember 30., péntek 14:29
BartSimpson 717 hozzászólás Amíg a törvények kiskapukat, nagykapukat és csűrkapukat tartalmaznak, addig a rendőr-legyen az román vagy magyarajkú-korrupt marad. Mőmőligősztánban még a meglevő törvényeket sem tiszteli senki. Mindenki lop, sikkaszt, feketén dolgoztat és akkor pont a rendőr legyen tisztességes ? Hehehehe. Csupán arról van szó, hogy eddig a belügyminisztérium felé nyaltak, most pedig a nyalás íránya, intenzítása és mélysége elhajlik a helyi önkormányzatok felé.
2011. szeptember 30., péntek 19:00
kedvesgyuri 16 hozzászólás A román hatalomgyakorlás alapkövei a korrupt hivatalnok (rendőr) és a tolvajokból, csirkefogókból, aprópénz-hamisítókból verbuvált helyi (önkormányzati) vezető. Az ilyet tudja csak jól zsarolni és bármiféle visszaélésre ösztökélni-kényszeríteni a Dűmbovicai roma/román-újgazdag kormányzat.
2011. szeptember 30., péntek 23:07
lacesz72 7 hozzászólás kutyabol nem lessz szallona
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||