Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. október 1., szombat: Kultúra Egy abszurd nap (Nézőtér)![]() Nagy Alfréd és Derzsi Dezső Sławomir Mrožek színművei, lehet, nem jelentenek túlzott kihívást a színpadi rendezőnek, de annál nagyobb játszási lehetőséget a színésznek. A rendezés tulajdonképpen játék, szórakozás – aminek eredménye ugyancsak a szórakoztatás lehet. Az a bizonyos katarzis, melynek a nézőben kellene keletkeznie, ezúttal* elmarad. Ami nem feltétlenül baj, hiszen a színháznak – olykor – a szórakoztatásról is kell szólnia. Ilyen ez a magyar közönség számára ez idáig ismeretlen Mrożek-előadás: egy abszurd történet, az élet természetes folyamának megfordítása: halál után születés. Kevés szereplős ez is, következésképp a pergő dialógusoknek kellene vinniük az előadást – ehhez képest hosszú monológgal kezdődik, mely alatt a hallgató színésznek sokkalta nehezebb a feladata, mint a fecsegőnek. Sokkoló képpel is kezdődik, ilyen lehetetlen fűzöld öltönybe – hozzá színben passzoló inggel, cipővel, nadrágszíjjal, zoknival – normális ember nem öltözik. A zöld a remény színe, ehhez képest mindkét szereplő öngyilkosságra készül. Kell ennél abszurdabb? Ilyen indítást nehéz rosszul folytatni, s Zakariás Zalán nem az a rendező (bizonyította már), aki egyetlen rossz mozdulattal félresiklatná az előadást. Gondosan építkezik, nagyon helyére illeszt minden kis részletet, nem kísérletezik feleslegesen. Csak amennyire a szöveg, illetve amennyire színészei engedik. A Mrożek-előadáshoz talált is megfelelő partnereket, Nagy Alfrédot és a társulat egyik új színészét, Derzsi Dezsőt – akire mindjárt "rásózott" egy főszerepet. Választása ez idáig rendjén, hiszen mindketten "életes" színészek, nem csupán játszanak, de kommunikálnak, színpadi jelenlétük erőteljes. Hozzájuk képest Hölgyválasza elnagyolt gesztus, igaz, Mrożek is csak elsatírozott képet rajzolt róla. Benedek Ágnes – szintén új tagja a Tamási Áron Színháznak – a "szőke nő" szerepét túlzottan hitelesen, a metafizikai eszmefuttatásokba bocsátkozó nőét túlzottan akadémikusan játssza – bár ez lehet rendezői utasítás is, hiszen Zakariás Zalán is játszik és szórakozik. Játékából és szórakozásából meg élvezhető előadás születik, amit, bizonnyal, a "szakma" nem fog égig magasztalni, de a nézőben kellemes emlékként megmarad. * Sławomir Mrożek: Egy nyári nap. A Tamási Áron Színház új évadjának második bemutatója, rendezte: Zakariás Zalán. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 587Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
